Zúdulnak a gyakorta tanácstalan vásárlóra a hordozható számítógépek új és még újabb modelljei ezekben a napokban. Valamennyi gyártó igyekszik ömleszteni az egymástól elsősorban apró megoldásokban eltérő termékeit, mintha a mostani kánikula és a nagy szabadságos időszak kezdete lenne a legmegfelelőbb időszak a laptopok, noteszgépek gyors megvásárlására. Már-már karácsony előtti a hangulatot idéznek a sorozatos bemutatók, amelyekkel persze az Infovilág is igyekszik lépést tartani. Munkatársunk ma délelőtt a Sonyhoz volt hivatalos.
A japán–multinacionális gyártó ma parádés körítéssel (divatbemutatók bájos lánykái és jól öltözött ifjai jártak körbe a képzeletbeli kifutón a boltokba szánt gépmodellekkel) bemutatott újdonságai közül természetesen nem hiányozhatott napjaink slágerterméke, az ultrabook. A VAIO SVT1311M1E jelű gép lelke – miként általában a kortársaié – az Intel harmadik nemzedékű Core i3-2367M processzora, amelyet négy giga memória támogat. Ez a modell is pillanatok alatt betölti a Windows 7 Home Premium operációs rendszert – hála a 32 GB-s SSD-modulnak; a gép valódi háttértára egyébként a 320 GB-os vincseszter. Miként az ultrabookoknál szokásos, a Sony-termék képernyője is13,3 hüvelyk(33,7 cm) átlójú, a képarány természetesen 16–9, és Intel HP Graphics 3000-es kártya gondoskodik a kifogástalannak szánt képről. Az akkuval együtt nem egészen 1600 grammos gép terjedelme 226×17,8×323 mm, tehát igazán kézre álló. További ismertetőjegyei: WLAN 802.11b/g/n; Bluetooth 4.0+HS; egy-egy USB 2.0 és USB 3.0 (ez utóbbiról föltölthető a mobiltelefon, MP3 lejátszó); HDMI-port; HD-webkamera a fényképezőkból ismert Exmor-érzékelő pc-s változatával…
![]()
Miként a mai bemutatón elhangzott, a Sony-ultrabook (T-modellként is emlegetik, és ajánlott ára 240 ezer forint) fejlett energiatakarékossági funkcióinak (Rapid Wake + Eco) köszönhetően a fedél lehajtásával hibernálja magát, és a nyitott vagy el nem mentett dokumentumokat akár 30 napig megőrzi. A fedél ismételt felnyitásával a számítógép 5 másodpercen belül magához tér az álomból, és a megkezdett dokumentum ismét szerkeszthetővé válik. A nyolcórás üzemidejű (pl. helyszínekről tudósító újságíróknak különösen hasznos) masinában az adatok megóvásáról és a számítógép megtalálásáról az Intel Anti-Theft Service adatvédő megoldása gondoskodik. A gépbe integrált chip még olyankor is meggátolja az illetéktelen használatot, ha a merevlemezt kicserélnék. Miután a Sony a vetélytársainál is otthonosabb a hang- és képtechnikában, e kis gép használója is élvezheti a teljes körű Dolby Home Theater támogatású házimozi-technológia áldásait.
A Sony ma bemutatott nyári noteszgép-kollekciójáról részletesen itt tájékozódhatnak.
Frissítés 2012.07.03. 13:21:
A múlt héten lezajlott Sony VAIO sajtótájékoztatón már bemutatkoztak az E-sorozat tagjai, a 14, 15 és 17 hüvelykes modellek, most pedig itt a széria legújabb tagja, az E11-es mini notebook. A fejlett energiatakarékossági funkcióiknak (Rapid Wake) köszönhetően a VAIO E-modellek a fedél lehajtásával hibernálják magukat, és a nyitott vagy el nem mentett dokumentumokat akár 10 napig megőrzik. A fedél ismételt felnyitásával a számítógépek 5 másodpercen belül magukhoz térnek az álomból, és a megkezdett munkafolyamat ismét szerkeszthetővé válik.
A különálló billentyűk precíz gépelést tesznek lehetővé, az integrált „Exmor” HD-felbontású webkamera segítségével pedig jó minőségű HD-képek továbbíthatók videóbeszélgetéskor.
A kifinomult hangzásról az xLOUD technológia és az eredeti Sony jelfeldolgozó (Clear Phase) gondoskodik, melynek köszönhetően a hangsugárzók rendkívül pontos hangvisszaadásra képesek, valamint torzításmentes hangerőnövelést tesznek lehetővé webes csevegés, játék vagy filmnézés közben.
A grafikai megjelenésről a Radeon HD 7340 grafika gondoskodik, a teljesítményt a 2 magos AMD-processzor szavatolja. A csatlakozási feladatokat a Bluetooth 4.0 technológia, a három USB-port, valamint egy HDMI-kimenet látja el.
Olvasta már?
Meghódította a CIB-et az SAP
További CIB-leányvállalatok csatlakoznak a már elkezdődött SAP-bevezetéshez, melynek köszönhetően egységes, csoportszintű főkönyvi funkció valósul meg a hazai pénzintézeti csoportnál. A bevezetés része annak a nagyívű SAP-implementációnak, melyet a 2010-i informatikai felülvizsgálat után kezdtek el. Ennek lényege, hogy az egyéni szigetrendszereket a hatékonyság végett egységes megközelítésben, integrált megoldásra cserélik és kiterjesztik a meglévő SAP-infrastruktúrát. Első körben lezajlott a beszerzés, a vagyongazdálkodás, a számlakezelés modernizálása. Ezt követte az idén az adattárház-verzióváltás, emellett új, banki szemléletű főkönyvvezetést valósítanak meg SAP-alapokon.
Előzetes adatok szerint 2013 I. negyedévében 21 032 gyermek született, 4,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel azelőtt. A halálozások száma 33 608 volt, ami 6,1 százalékos csökkenés 2012. január–márciushoz mérten. A természetes fogyás 12 576 fő volt, 1116-tal kevesebb az egy évvel ezelőttihez képest. Előzetes adatok szerint az év első három hónapjában 21 032 gyermek született, ami 4,8 százalékkal, 1066 újszülöttel maradt el az előző év azonos időszaktól. A születésszám az első negyedév mindhárom hónapjában csökkent, legnagyobb mértékű – közel 8 százalékos – visszaesés február hónapban volt. A szökőnaphatástól megtisztított I. negyedévi születésszám-csökkenés 3,7 százalékos volt.
Az Európai Parlament végig aktívan követni kívánja az Európai Unió és az Egyesült Államok között hamarosan kezdődő kereskedelmi tárgyalássorozatot, amely a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térségét hozhatja létre. Ezt is tartalmazza a plenáris ülésen ma elfogadott állásfoglalás, amely emellett elvárásként említi az amerikai közbeszerzési piac megnyitását és az uniós kulturális és audiovizuális szolgáltatások piacának védelmét.
Napokon belül megkezdi munkáját a kockázati életbiztosítások értékesítésére alakult AGNB Hálózat Magyarország Kft. – jelentette be ma délben újságírók előtt Németh Zoltán, a vállalkozás ügyvezető igazgatója. Az Aegon támogatását élvező biztosításközvetítő cég célja, hogy néhány év elteltével már függetlenként működjék a piacon, és megkerülhetetlen szerepelővé váljék a kockázati életbiztosítások értékesítésében.
Mindegy, hogy a vidra megy a hídra, vagy a hídra megy a vidra, akkor is ő a nyertes. A Szabadság-sziget legmenőbb állata az európai vidra: a szőrmók úszóbajnok 63%-kal nyerte a WWF Magyarország által kiírt „az év állata” versenyt. A szavazást ma zárták: a biodiverzitás nemzetközi napján ezzel hívják fel a figyelmet a természetben előforduló fajok védelmére és az ökológiai egyensúly megóvásának fontosságára.
Az idén először a visegrádi négyek divattervezői együtt mutatják be kollekcióikat a Central European Fashion Days programján, s ez a nagy külföldi bevásárlókat is idevonzza – hangzott el az eseményt ismertető sajtótájékoztatón. A budapesti Design Terminálban megrendezett tájékoztatón Böszörményi-Nagy Gergely, a létesítmény stratégiai igazgatója elmondta: a magyar kreatív ipar fejlesztéséért felelős állami intézmény célja, hogy Budapestet a közép-európai térség kreatív ipari fővárosává tegye.
Május 30-án nyílik meg az 55. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítás (Biennále) magyar pavilonjának kiállítása. Asztalos Zsolt „Kilőtték, de nem robbant fel” című műve iránt már most is igen erős a nemzetközi érdeklődés. A magyar pavilonban a közönség raklapokon álló képernyőkön 18 fel nem robbant bombát láthat, és fülhallgatón megismerheti a történetüket. A kiállítás honlapján a látogatók megírhatják saját konfliktushelyzeteiket.
Das Start-up OsmoBlue hat eine Osmose-basierte Lösung entwickelt, um aus Abwärme Strom zu gewinnen, die schon ab 30 Grad funktioniert. Wie das Spin-off der Ecole Polytechnique Fédérale de Lausanne (EPFL) nun nachweisen konnte, ist die Methode wirklich gangbar.







