nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Környezetbarát adomány a gyermekklinikának

Környezetbarát adomány a gyermekklinikának

Harminc fa életét menti meg az a 2,4 tonna, több mint egymillió forint értékű, újrahasznosított papírtermékekből álló adomány, melyet a Tetra Pak Hungária Zrt. adott át a budapesti Tűzoltó Utcai Gyermekklinikának. A kéztörlőt és orvosi papírlepedőt tartalmazó, több kamionnyi papíráru révén, a gyógyintézmény költségvetéséből ezáltal felszabaduló pénzt orvosi eszközökre, gyógyszerekre fordíthatja a klinika.


A Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekklinikájának eljuttatott 24 mázsa, újrapapír-termékekből álló adomány hónapokra megoldja az intézményben állandó fogyóeszköznek számító papírkéztörlőt és orvosi papírlepedőt. A segítségnyújtás mellett az ajándék egyszersmind ráirányítja a lakosság figyelmét az újra hasznosított papír környezetvédelmi előnyeire.

A Tűzoltó Utcai Gyermekklinika igazgatója nagyvonalúnak nevezte a Tetra Pak támogatását, amelyben már második éve részesül az intézmény. Szabó András professzor szerint a fontos ajándék ugyanakkor szemléletformáló is, mert népszerűsíti az újra feldolgozott papír használatát.
Magyarországon egy-egy honfitársunk átlagosan 80-100 kilogramm papírt használ fel évente, ami a következő nyolc évben várhatóan megduplázódik. Az újrapapír gyártásához azonban csak mindössze fele annyi energia és negyed annyi víz szükséges,mint a tisztapapír előállításához, ráadásul nem kell fákat kivágni.

A Tetra Pak Duna régiójának környezetvédelmi igazgatója újságírók előtt rámutatott: a tejes és gyümölcsleves kartondobozok teljes mértékben újra hasznosíthatóak. „Minthogy ez a csomagolóanyag háromnegyedrészt papírból készül, miután hulladékká vált, újra olyan hasznos termékek gyárthatók belőle, amelyeket akár gyermekklinika is használhat” – fejtegette Hana Zmitkova.

Tavaly Magyarországon 12 ezer tonna (mintegy 450 millió darab) italos kartondoboz került forgalomba. Ebből a mennyiségből 2011-ben összesen 80 millió darab dobozt gyűjtöttek össze használat után, ami az összesnek nem egészen ötöde. Ha egymás mellé fektetnénk a dobozokat, elérnénk Budapesttől egészen Sydneyig.

Minthogy az italos kartondobozok háromnegyede papír, az összesen 2,4 tonna mennyiségű újrapapír-adomány mintegy 3,1 tonna újra hasznosított italos kartondoboz papírtartalmával egyenértékű. Egy-egy idősebb fából (miután földolgozták papírrá) 5300 italoskarton-doboz készíthető; ennyi egy átlagos család 18 évi italoskarton-felhasználását adja. Az italoskarton-dobozok fa alapanyagát a gyártók fenntartható erdőgazdaságokból fedezik, ahol minden kivágott fa helyett két csemetét ültetnek.

Forrás: Infovilág
Az olvasók szerint a cikk hasznossága
(1)
(0)
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Hozzászólások (0)
Ehhez a cikkhez még senki nem írt hozzászólást.
Olvasta már?
Kis Zsenik Klubja: citromerőmű Győrben
Kis Zsenik Klubja: citromerőmű Győrben

A Da Vinci Learning tévécsatorna különleges Guinness rekordot állított fel: munkatársai megépítették a citrommal működtetett legnagyobb erőművet. A látványos kísérlet most Győrbe utazik egy rendhagyó tanévzáró fizika óra keretében. A DaVinci Learning csatorna szerint a tanulás is lehet szórakoztató, a fizika vagy a kémia is izgalmas. Az erőmű megépítésének az ötlete is ebben a szellemiségben született.

Bezárás
Újabb oroszlánkölykök, száznapos elefántborjú, segítség a fogyatékossággal élőknek A közelgő gyermeknap alkalmából kettős sajtótájékoztatót tartottak a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az eseményen felköszöntötték a most száznapos elefántot, bemutattak egy róla, és a többi elefántról szóló könyvet, illetve bemutatkoztak az állatkert legifjabb indiai oroszlánjai is, a második alom, amely idén született. Emellett egy megállapodást is aláírt a fogyatékossággal élőket képviselő öt, hazai érdekvédelmi szervezet és az állatkert. Jóllehet a Fővárosi Állat- és Növénykert nem szociális intézmény, szinte nincs még egy olyan hely az országban, ahol annyiféle jogcímen kínálnak belépési kedvezményeket, mint éppen ott. Kedvezményt kapnak a gyermekek, a diákok, a nyugdíjasok, a családok, külön a nagycsaládok, a csoportosan érkezők és külön a tanulmányi csoportok is. A legnagyobb mértékű kedvezményre a fogyatékossággal élők jogosultak. (Képek: Bagosi Zoltán.)
A Parlament részese kíván lenni az EU–USA kereskedelmi tárgyalásoknak Az Európai Parlament végig aktívan követni kívánja az Európai Unió és az Egyesült Államok között hamarosan kezdődő kereskedelmi tárgyalássorozatot, amely a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térségét hozhatja létre. Ezt is tartalmazza a plenáris ülésen ma elfogadott állásfoglalás, amely emellett elvárásként említi az amerikai közbeszerzési piac megnyitását és az uniós kulturális és audiovizuális szolgáltatások piacának védelmét.
Még nincs keletjük a nagy, drága ingatlanoknak Továbbra is erős kínálati piac jellemzi az ingatlanforgalmat, így aki most vásárolna, remek helyzetben van, könnyen válogathat. Az egyes fővárosi kerületek azonban eltérnek abban, hogy az eladásra kínált ingatlanállomány jellemzői hasonlítanak-e a keresleti igényekhez. Az eladók jellemzően a nagyméretű házaktól, lakásoktól szabadulnának, a vevők még mindig a kisebb, könnyebben fenntarthatókat keresik, veszik. 
További CIB-leányvállalatok csatlakoznak a már elkezdődött SAP-bevezetéshez, melynek köszönhetően egységes, csoportszintű főkönyvi funkció valósul meg a hazai pénzintézeti csoportnál. A bevezetés része annak a nagyívű SAP-implementációnak, melyet a 2010-i informatikai felülvizsgálat után kezdtek el. Ennek lényege, hogy az egyéni szigetrendszereket a hatékonyság végett egységes megközelítésben, integrált megoldásra cserélik és kiterjesztik a meglévő SAP-infrastruktúrát. Első körben lezajlott a beszerzés, a vagyongazdálkodás, a számlakezelés modernizálása. Ezt követte az idén az adattárház-verzióváltás, emellett új, banki szemléletű főkönyvvezetést valósítanak meg SAP-alapokon.
Kis Zsenik Klubja: citromerőmű Győrben A Da Vinci Learning tévécsatorna különleges Guinness rekordot állított fel: munkatársai megépítették a citrommal működtetett legnagyobb erőművet. A látványos kísérlet most Győrbe utazik egy rendhagyó tanévzáró fizika óra keretében. A DaVinci Learning csatorna szerint a tanulás is lehet szórakoztató, a fizika vagy a kémia is izgalmas. Az erőmű megépítésének az ötlete is ebben a szellemiségben született.
Vitathatatlan? A miniszterelnök egy jól koreografált vizit keretében május 23-án – szándékoltan a negyedik Alaptörvény-módosításról szóló alkotmánybírósági határozat kihirdetése után – Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnökének társaságában, a testület épületében jelentette ki, hogy véget ért a „megfelelő hosszúságú és megfelelő mélységű, jogászi szempontból pedig szép és izgalmas” alkotmányos viták időszaka. Érvei közül elsőre az tűnhet a legerősebbnek, hogy az AB úgy találta, hogy az alkotmányozó hatalom szabályosan fogadta el az alkotmányt – megjegyzem ez is teljesen fals, hiszen a bírák nem az alaptörvényről, hanem annak negyedik módosításáról mondtak verdiktet.
Élénk a nemzetközi érdeklődés a Velencei Biennále magyar alkotása iránt Május 30-án nyílik meg az 55. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítás (Biennále) magyar pavilonjának kiállítása. Asztalos Zsolt „Kilőtték, de nem robbant fel” című műve iránt már most is igen erős a nemzetközi érdeklődés. A magyar pavilonban a közönség raklapokon álló képernyőkön 18 fel nem robbant bombát láthat, és fülhallgatón megismerheti a történetüket. A kiállítás honlapján a látogatók megírhatják saját konfliktushelyzeteiket.
IT-Atlas Österreich: Konjunkturtreiber vom Burgenland bis Vorarlberg Der IT-Atlas 2013 der COMPUTERWELT hat sich auch heuer wieder die einzelnen Bundesländer genauer angesehen. Wenig überraschend ist der Fachkräftemangel von West bis Ost eines der Hauptprobleme. Dennoch konnte sich die IT in allen Ländern als Querschnittbranche schlechthin positionieren.