nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Naponta ezer gyermek fertőződik anyjától AIDS-szel

Naponta ezer gyermek fertőződik anyjától AIDS-szel

Jó hír, hogy 2010-ben harminc százalékkal kevesebb gyermek fertőződött meg a világon HIV-vírussal, mint 2002-ben. Ugyanakkor szomorú tény, hogy a fertőzött gyermekeknek még a negyede sem részesül megfelelő ellátásban, miközben a rászoruló felnőttek felét kezelik. Az AIDS elleni küzdelem a gyermekek védelmével kezdődik. Az UNICEF célja, hogy megállítsa a HIV-vírus terjedését, ezzel segítve a gyermekek életben maradását.


Naponta 21 000 gyermek hal meg olyan okok miatt, amelyek megelőzhetőek lennének. A HIV- és AIDS-járvány az egyik ilyen probléma. Avégett, hogy belátható időn belül AIDS-től mentes generáció nőhessen fel, az Egyesült Nemzetek UNAIDS programjában a tagállamok ígéretet tettek arra, hogy 2015-ig döntő mértékben (legalább 90%-kal) visszaszorítják az új fertőzések számát a kiskorúak körében, azaz minden gyermek számára biztosítják a hozzáférést a szükséges kezelésekhez, valamint gondoskodnak az édesanyák ellátásáról is. 

Becslések szerint 2009-ben megközelítőleg ötmillió 15–24 éves és kétmillió 10–19 éves HIV fertőzött élt a Földön – a többség Afrika különböző régióiban. Az AIDS által leginkább fenyegetett területeken a lányok különösen veszélyeztetettek.

Máig világszerte 16,5 millió gyermek veszítette el legalább egyik szülőjét az AIDS miatt. A szülők elvesztése miatt sokan élnek szegénységben, így különösen nagy a veszélye annak, hogy kimaradnak az iskolából, kizsákmányolás áldozatai lesznek, vagy ők is megfertőződnek. A tavalyi AIDS-konferencia résztvevői azt a célt tűzték ki, hogy 2015-ig legalább felére csökkentik az új HIV-fertőzések számát a serdülők és a fiatalok körében.

Az UNICEF programjainak célja, hogy az új HIV-fertőzések megakadályozására a gyógyszereket és a gyógyászati eljárásokat egyszerűbbé és modernebbé tegye. Például a gyermekek és anyák számára biztosított gyógyszerek mindegyike tartalmazzon vírus elleni, antiretrovirális összetevőket. A legújabb kutatások ugyanis – amiket olyan párokon végeztek el, amelyeknél csak az egyik fél HIV-fertőzött – azt bizonyítják, hogy az antiretrovirális szerek hatékonyak a HIV terjedésének megelőzésében is.

A technika segítségével az UNICEF szeretné elérni, hogy semmi akadálya se legyen a szaksz6erű kezelésnek és ápolásnak. Az UNICEF egy másik programja (Mwana Program) például SMS formájában küld emlékeztetőket és laboratóriumi eredményeket az egészségügyi dolgozók és a betegek számára.

A program a hatékony és folyamatos orvosi szolgáltatások kialakítása végett a helyi közösségek bevonását is kezdeményezi.  Az ő szerepük ugyanis kiemelkedő a megelőzésben és a kezelésben, mivel közvetlen kapcsolatot állnak a közösség tagjaival. Az UNICEF a HIV-vírussal élő és így a leginkább veszélyeztetett családok és gyermekek számára a már meglévő támogatási lehetőségeken túl szociális védelmi háló kiépítését is kezdeményezi.

Naponta 1000 anya adja át gyermekének a HIV-vírust. Megfelelő kezelés nélkül a legtöbb kicsi még a kétéves kort sem éri meg. Mindössze 2000 forint elegendő ahhoz, hogy 10 anya AIDS-tesztjét elvégezhessék. Az UNICEF megelőző programjai pedig megadják azt a tudást és forrást, amelyre a fiataloknak szükségük van ahhoz, hogy megóvják magukat a fertőzéstől. Az UNICEF arra törekszik, hogy megállítsa az AIDS terjedését, és segítsen minden gyermeknek az életben maradáshoz. Az ENSZ gyermekvédelmi szervezete hisz abban, hogy a napi 1000 új transzmissziós fertőzésből nulla lehet.

Forrás: Infovilág
Hasznosnak találta ezt a cikket?
(0)
(0)
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Hozzászólások (0)
Ehhez a cikkhez még senki nem írt hozzászólást.
Olvasta már?
Versenyhivatal–Provident: 50 millió forint büntetés megtévesztő hirdetések miatt
Versenyhivatal–Provident: 50 millió forint büntetés megtévesztő hirdetések miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította: a Provident Pénzügyi Zrt. (Provident) fogyasztókkal szembeni tisztességtelen gyakorlatot folytatott, amikor pénzvisszafizetési kedvezményét népszerűsítő kampányaiban nem tájékoztatta a fogyasztókat az akcióban történő részvétel lényeges elemeiről. A GVH ezért 50 000 000 Ft bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást.

Bezárás
A közfoglalkoztatottak átlagkeresete havi bruttó 77 300 forint volt 2013. január–márciusban A nemzetgazdaságban – a legalább 5 személyt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézmé­nyek­­­­­­nél és a meg­fi­gyelt nonprofit szer­ve­zeteknél – a bruttó átlag­ke­re­setek 2,9, a csa­ládi ked­vez­mény fi­gye­lem­bevé­te­le nélkül számított nettó átlagkeresetek 4,2%-kal ha­ladták meg az esztendővel azelőttit. Január–márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 225 600 fo­­rint volt. A vállal­ko­zá­sok­nál dolgozók átlagosan234 700, aközszférában – a nem közfog­lal­kozta­tás ke­re­tében – foglalkozt­atottak 212 600 forintot ke­restek. A köz­fog­lalkoztatottak átlag­keresete 77 300 forint volt. Nem­zet­gaz­­dasági szinten a bruttó kerese­tek 2,9%-kal halad­ták meg a 2012. január–márciusit. Az átlag­kerese­tek a verseny­szférában 2,5%-kal nőttek. 
Kevesebb kíméletre számíthat a magyar kormány a brüsszeli néppártban Felülírta a pártszimpátiát a közös normák betartásának igénye – így kommentálta Balázs Péter volt EU-biztos Angel Merkel német kancellár hazánkkal szembeni keményebb fellépését. A volt külügyminiszter szerint, ha az uniós normák kerülnek előtérbe, akkor a Néppártban megfordulhat a széljárás, és hiába a magyar néppárti képviselők heves tiltakozása, kevesebb kíméletre számíthat a magyar kormány a csapongó belpolitikája és közjogi megoldásai miatt, mint eddig – vélekedett.
Sokan próbálnak meg halászni a trafikosban Felmérte a trafikrendszereket kínáló pénztárgépes piac szereplőit a több mint ezer regisztrált partnerrel kapcsolastot tartó Dohánybolt-ellátó Kft., és számos anomáliára derült fény. A professzionális szolgáltatókon kívül megjelentek frissen bejegyzett, megbízhatatlan cégek, olcsó, ám amatőr megoldásokat kínáló, szervizháttérrel sem rendelkező vállalkozások, amelyek igyekeznek kihasználni az idő szorításában lévő trafikosok óvatlanságát.
További CIB-leányvállalatok csatlakoznak a már elkezdődött SAP-bevezetéshez, melynek köszönhetően egységes, csoportszintű főkönyvi funkció valósul meg a hazai pénzintézeti csoportnál. A bevezetés része annak a nagyívű SAP-implementációnak, melyet a 2010-i informatikai felülvizsgálat után kezdtek el. Ennek lényege, hogy az egyéni szigetrendszereket a hatékonyság végett egységes megközelítésben, integrált megoldásra cserélik és kiterjesztik a meglévő SAP-infrastruktúrát. Első körben lezajlott a beszerzés, a vagyongazdálkodás, a számlakezelés modernizálása. Ezt követte az idén az adattárház-verzióváltás, emellett új, banki szemléletű főkönyvvezetést valósítanak meg SAP-alapokon.
Az európai vidra az év állata Mindegy, hogy a vidra megy a hídra, vagy a hídra megy a vidra, akkor is ő a nyertes. A Szabadság-sziget legmenőbb állata az európai vidra: a szőrmók úszóbajnok 63%-kal nyerte a WWF Magyarország által kiírt „az év állata” versenyt. A szavazást ma zárták: a biodiverzitás nemzetközi napján ezzel hívják fel a figyelmet a természetben előforduló fajok védelmére és az ökológiai egyensúly megóvásának fontosságára.
Versenyhivatal–Provident: 50 millió forint büntetés megtévesztő hirdetések miatt A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította: a Provident Pénzügyi Zrt. (Provident) fogyasztókkal szembeni tisztességtelen gyakorlatot folytatott, amikor pénzvisszafizetési kedvezményét népszerűsítő kampányaiban nem tájékoztatta a fogyasztókat az akcióban történő részvétel lényeges elemeiről. A GVH ezért 50 000 000 Ft bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást.
Uniós támogatással újjáépül a magyar Versailles – Eszterházi Vigasságok 15 héten át Negyed évezreddel ezelőtt, 1762-ben látott hozzá Esterházy „Fényes” Miklós a róla elnevezett kastély építtetéséhez a Hanság peremén, amai Fertődön. Mindaz, ami ma történik a Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ (egykor: Kulturális Örökségvédelmi Hivatal) kezelésében lévő Esterházy-kastély épületegyüttesében, parkjában, méltó a korabeli históriához.
OsmoBlue erzeugt massig Strom aus Abwärme Das Start-up OsmoBlue  hat eine Osmose-basierte Lösung entwickelt, um aus Abwärme Strom zu gewinnen, die schon ab 30 Grad funktioniert. Wie das Spin-off der Ecole Polytechnique Fédérale de Lausanne (EPFL) nun nachweisen konnte, ist die Methode wirklich gangbar.