főoldal >  Egyéb >  Krimi
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Jogerős ítélet az "iparikémperben"

Jogerős ítélet az "iparikémperben"

Megsemmisíthetik az „iparikémügy” alapját képező szabadalmat. Jogerőssé vált ugyanis a Fővárosi Törvényszék szabadalmi eljárásban hozott határozata: az eljárást kezdeményező Diachem Kft. bizonyította, hogy Kern József és Besse Zoltán szabadalmasok – a tulajdonukban levő Diagon Kft. által hasznosított – szabadalmának alapját képező műszaki megoldás már a beadás idején ismert volt.


A szabadalmi törvény szerint ismert műszaki megoldás tehát nem szabadalmaztatható. A Fővárosi Törvényszék jogerős döntése a Diagon Kft. által hasznosított azon szabadalomra vonatkozik, ami kulcsszerepet játszott a Diagon Kft. által 2008-ban kezdeményezett – indokolatlanul „iparikémügynek” nevezett – büntetőeljárásban.

A Fővárosi Ítélőtábla 2013. február 6-án jogerős ítéletet hozott az „iparikémügynek” nevezett büntetőeljárásban. Az ítéletből egyértelművé vált, hogy a Diagon Kft. feljelentése nyomán szerzői jogok megsértése („ipari kémkedés”) bűncselekmény nem valósult meg. A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen elutasította a Diagon Kft. 5 milliárd forintos kártérítési igényét is.

A szabadalmi eljárásban előterjesztett bizonyítékok alapján megállapítható volt, hogy már beadásakor ismert műszaki megoldást tartalmazott a Kern József és Besse Zoltán által szabadalmaztatott és a Diagon Kft. által hasznosított 1993-i szabadalom. Azon felül, hogy a szabadalomban leírt hematológiai reagens már a benyújtáskor is ismert volt, az is megállapíttatott, hogy a NOVA Biomedical cég hasonló összetételű reagensének leírását a szabadalom benyújtása előtt ingyen átadták a Diagon Kft.-nek.

A szabadalmi eljárásban a Fővárosi Törvényszék jogerőssé vált határozata összefügg a Diagon Kft. feljelentése nyomán 2008-ban indult büntetőeljárással, amit éveken át megalapozatlanul neveztek „iparikémügynek”. A büntetőeljárásban 2013. február elején a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében megállapította, hogy a Diagon Kft. feljelentésében megfogalmazott állításokkal szemben a szabadalom által védett jogokat a vádlottak semmilyen módon nem sértették meg, és a károsultként fellépő Diagon Kft-nek semmilyen vagyoni hátránya nem keletkezett a vádlottak cselekménye miatt. A Fővárosi Ítélőtábla döntésével a Diagon Kft. jogerősen elveszítette az általa érvényesíteni kívánt több milliárdos polgári jogi igényt is. A Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése helyben hagyta a Fővárosi Bíróság első fokon hozott ítéletének azon részét, mely a vádlottakat az iparjogvédelmi jogok megsértése bűntettének vádja alól felmentette. Mint azt az Ítélőtábla tanácsának elnöke a kihirdetett ítéletének indoklásában elmondta, a szabadalom a törvény rendelkezése szerint nyilvános, bárki által beszerezhető. Ennek a nyilvánosságnak épp az a természetes célja, hogy ha valaki kutatni akar, akkor előtte tájékozódni tudjon, hogy érdemes-e az általa elképzelt témába mélyen beleásnia magát, vagy esetleg az ötletét már valaki más szabadalma védi. Az Ítélőtábla a gazdasági titok megsértése bűntett elkövetése miatt a három vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását rendelte el. A gazdasági titok megsértését azzal valósították meg, hogy számítógépükön megtalálhatóak voltak korábbi munkáltatójuk üzleti dokumentumai.

A Diachem Kft.-vel szemben – az eljárásban alkalmazott több milliárdos, a cég működését ellehetetlenítő biztosítási intézkedés után – mindössze 10 millió forint pénzbírságot állapított meg az ítélet, egyúttal azt is megállapította, hogy a Diachem Kft.-nek a legcsekélyebb haszna sem keletkezett. A csaknem öt éve folyó eljárás jogerősen lezárult és egyértelművé vált, hogy a bűncselekmény, ami miatt a Diagon Kft. feljelentést tett és aminek a gyanújával a vádlottakat 2008-ban a repülőtéren megállították és őrizetbe vették, nem történt meg.

Forrás: Infovilág
Hasznosnak találta ezt a cikket?
(0)
(0)
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Hozzászólások (0)
Ehhez a cikkhez még senki nem írt hozzászólást.
Olvasta már?
Hay-fesztivál: vendég a watergate-s Carl Bernstein
Hay-fesztivál: vendég a watergate-s Carl Bernstein

A Watergate-botrány egyik kirobbantója, Carl Bernstein órákon belül Budapestre látogat. A Hay-fesztivál alkalmából, május 21-én, kedden este fél héttől a magyar közönség is találkozhat a világhírű amerikai oknyomozó újságíróval. A Petőfi Irodalmi Múzeumban Inotai Edit külpolitikai újságíró beszélget majd vele.

Bezárás
Zsiráfborjú született a pesti állatkertben Sandrának, a Fővárosi Állat- és Növénykert hatéves zsiráfhölgyének először született utódja, az intézmény történetében azonban ez a huszonnyolcadik zsiráfellés. A kicsi május 18-án tehát épp az anyaállat névnapján született. A170 cmmagas jövevényt a közönség néhány napon belül láthatja. A most született állat a huszonnyolcadik budapesti születésű zsiráfborjú. Az első még 1868-ban született attól az anyától, amelyet Erzsébet királyné közbenjárására Ferenc József ajándékozott a városligeti intézménynek.
Kevesebb kíméletre számíthat a magyar kormány a brüsszeli néppártban Felülírta a pártszimpátiát a közös normák betartásának igénye – így kommentálta Balázs Péter volt EU-biztos Angel Merkel német kancellár hazánkkal szembeni keményebb fellépését. A volt külügyminiszter szerint, ha az uniós normák kerülnek előtérbe, akkor a Néppártban megfordulhat a széljárás, és hiába a magyar néppárti képviselők heves tiltakozása, kevesebb kíméletre számíthat a magyar kormány a csapongó belpolitikája és közjogi megoldásai miatt, mint eddig – vélekedett.
Vállalkozóként is sikeresek a nők Ma kiderült: a nő legalább olyan jó – esetenként jobb – vállalkozók, mint a férfiak. Mert: okosan bánnak a pénzzel, a lehetőségekkel, elővigyázatosak, alaposan, megfontoltan mérlegelnek. Jó példák sorával találkozhattak a MAG (Magyar Gazdaságfejlesztési Központ) és a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány szakemberei, akik az egész napos Mentor-Net konferencián ismertették a női vállalkozók számára kifejlesztett módszereket.
Webtárhely igény szerint Új fontos szereplő jelent meg a domainregisztráció- és webtárhely-szolgáltatás területén. A néhány éve még ismeretlen, ma már négy országban sikeresen működő Webonic hazánkban is  elsőként testre szabott tárhelyeket kínál. A Webonic csupán pár éve számít meghatározó játékosnak az online tárhelyszolgáltatás piacán, közben meghódította már Szlovákiát, Csehországot és nemrégiben Ausztriát is.
Így csökkenthető a járművek szénd-dioxid-kibocsátása A Bosch, a különféle technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója bízik abban, hogy az Európai Unió gépjármű-flottákra vonatkozó, kilométerenként 95 gramm szén–dioxid-kibocsátási célkitűzése  műszakilag megvalósítható. A mai kompakt kategória leghatékonyabb motorjai már a 2020-as előírásoknak is megfelelnek.
Hay-fesztivál: vendég a watergate-s Carl Bernstein A Watergate-botrány egyik kirobbantója, Carl Bernstein órákon belül Budapestre látogat. A Hay-fesztivál alkalmából, május 21-én, kedden este fél héttől a magyar közönség is találkozhat a világhírű amerikai oknyomozó újságíróval. A Petőfi Irodalmi Múzeumban Inotai Edit külpolitikai újságíró beszélget majd vele.
Albert Camus: Félreértés – a Zenthe Ferenc Színház bemutatója A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház – budapesti sajtótájékoztatója mellett – vendégfellépésen mutatta be a Thália Színház Arizona Stúdiójában a Nobel-díjas Albert Camus (1913–60, képünkön) Félreértés (Le malentendu) című drámáját.A nagysikerű előadást Susán Ferenc rendezte. 
Panelgigant AUO produziert weniger iPad-Displays Der taiwanesische LCD-Hersteller AU Optronics (AUO) rechnet damit, dass sich die Zahl der ausgelieferten Panels für das iPad mini von gegenwärtig rund vier Mio. Stück im ersten Quartal auf 2,5 bis 2,8 Mio. Displays im zweiten Quartal 2013 reduziert. Wie das Branchenportal DigiTimes unter Berufung auf informierte Industriekreise schreibt, ist der Abschwung auf einen saisonal bedingten Nachfragerückgang beim iPad mini zurückzuführen.