ÉRDEKEL AZ ÚJ INFOVILÁG
 Siemens-passzus a szakmai életbe
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Siemens-passzus a szakmai életbe

Siemens-passzus a szakmai életbe

Europass mobilitási igazolványban részesült a Siemens duális szakképzésében részt vevő tizenhárom tanuló. Az Európai Unió Erasmus+ programja által finanszírozott szakmai gyakorlat részeként a fiúk három hetet töltöttek a Siemens mülheimi (németországi) tanműhelyében, ahol szakmai ismereteik továbbfejlesztése mellett nyelvtudásukat is gyarapították.


Az Europass mobilitási igazolvány azoknak a tanulóknak jár, akik szervezett körülmények között vettek részt nemzetközi mobilitási programban, akár tanulmányi céllal, akár szakmai gyakorlaton. A Siemens duális szakképzésének köszönhetően Németországban eltöltött szakmai gyakorlat után Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója adta át az elismerést. A tanulók megismerhették a Siemens németországi duális rendszerű szakképzését, jártak a cég mülheimi turbinagyárát is.

Ők kaptak Europasst.

A magyarul kiválóan beszélő Dale A. Martin a többi között elmondta, hogy a hazánkban 125 év óta jelen lévő Siemens az 1990-es években elsőként vezette be a német mintán alapuló duális rendszerű képzést, akkor gazdasági területen. Ennek folytatása a 2012-ben megkezdett duális szakképzés. A diákok hiányszakmákban, modern körülmények között szerezhetnek versenyképes szaktudást, valamint a gyakorlati tapasztalat mellett nyelvet tanulnak, és megismerik a Siemens munkakultúráját is. „Legjobb diákjaink európai uniós támogatással külföldi gyakorlaton is részt vehettek, számukra adjuk most át az Europass mobilitási igazolványt. A külföldi szakmai gyakorlaton szerzett tapasztalatok amellett, hogy diákjaink tudását gyarapítják, előnyösek a leendő munkáltatók és a magyar gazdaság számára is” – mondta Martin.

A Siemens duális rendszerű szakképzésén jelenleg három évfolyamon mintegy 60 diák tanul hiányszakmáknak számító szakokon. Az idén ősszel már a negyedik évfolyam kezdi meg tanulmányait: szeptembertől a hegesztő és az ipari gépész szak mellett a gépi forgácsoló szakot is választhatják a tanulók. A képzés résztvevői az elméleti ismereteket a gödöllői Madách Imre Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban, a gyakorlati tudást a tavaly átadott Siemens Képzési Központban sajátíthatják el.

A Siemens duális képzésére augusztus 31-ig lehet jelentkezni. További információ itt, tessék kattintani

Forrás: LigetPress
Hasznosnak találta ezt a cikket?
(0)
(0)
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Hozzászólások (0)
Ehhez a cikkhez még senki nem írt hozzászólást.
Olvasta már?
Értelem kontra érzelem – boldogsághiányos Magyarország
Értelem kontra érzelem – boldogsághiányos Magyarország

Illyés Sándorra, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Kísérleti Pszichológiai Tanszékének alapítójára, a filozofikus mélységű gondolkodóra, az empirikus tudósra, a nemzetközi jelentőségű kutatóra 2003 óta minden évben megemlékeznek a karon Sándor-nap táján. Az idei tanácskozás fő témájául az affektív és kognitív találkozások jelenségét választották, vagyis értelem és érzelem együttműködését vették górcső alá.

Bezárás
Orbán megosztó politikája csak akkor működik, ha van hozzá kellő ellenségkép A világsajtó részletesen taglalja a Közép-európai Egyetem, a CEU ellen indított magyar kormányzati támadást. A konzervatív német Frankfurter Allgemeine Zeitung kiemeli, hogy a CEU nemzetközileg az egyik legtekintélyesebb magyar egyetem. A kormány azonban első számú közellenségnek állítja be a finanszírozót, Soros György magyarországi születésű amerikai pénzügyi befektetőt, és a beterjesztett törvényjavaslat egyes elemei a CEU ellen irányulnak – állapítja meg a cikk szerzője, aki az egész ügy magyarázatát abban véli felfedezni, hogy Orbán Viktor megosztó politikája csak akkor működik, ha van hozzá megfelelő ellenségkép.
Hagyományosan gazdag húsvéti programok Bécsben Ahogy a tavaszi virágok bontják szirmaikat, úgy nyílnak sorra a húsvéti vásárok az osztrák fővárosban. Április közepéig összesen 260 standnál válogathatnak az érdeklődők, a kínálat a hímes tojástól a kézműves termékeken át a különleges ínyencségekig terjed.
A tévés szolgáltatásformák közül a kábeltévék iránt a legnagyobb az igény, az érdeklődők 41 százaléka sorolta első helyre ezt a műsorszolgáltatási típust. A leggyakrabban az internet- és tévészolgáltatók díjait hasonlítanák össze az ügyfelek, amire bőven van is lehetőségük: a tízezer lakosúnál nagyobb településeken átlagosan 7 tévé- és 13 internetszolgáltató közül választhatnak az érintettek.
Csillagködbe burkolódzó hálózat Pompás névre keresztelte a Zyxel a felhőből vezérelhető hálózati eszközcsaládját: Nebula (csillagköd). Ez az új technológia a kisvállalatok számára kínál minden eddiginél egyszerűbb hálózatmenedzselési megoldást. Az új Nebula-termékválaszték egy felhőmenedzselt hozzáférési pontból (NAP), felhőmenedzselt switch-eszközből (NSW) és egy felhőmenedzselt biztonsági átjáróból áll (NSG).
Értelem kontra érzelem – boldogsághiányos Magyarország Illyés Sándorra, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Kísérleti Pszichológiai Tanszékének alapítójára, a filozofikus mélységű gondolkodóra, az empirikus tudósra, a nemzetközi jelentőségű kutatóra 2003 óta minden évben megemlékeznek a karon Sándor-nap táján. Az idei tanácskozás fő témájául az affektív és kognitív találkozások jelenségét választották, vagyis értelem és érzelem együttműködését vették górcső alá.
Élet és halál: gyorsítandó az új gyógyszerek befogadása az ártámogatásba Senki nem tudja, hányan halnak meg azért, mert nem jutnak idejében olyan létező és hatásos gyógyszerekhez, amelyekkel sikeresen kezelik a rákos betegeket. A bürokrácia húzza az időt. Az új és hatásos onkológiai gyógyszerek befogadása az ártámogatásba rendkívül hosszú időbe telik Magyarországon.
Az újságíró archívumából: A berlini falról – kissé másképpen (4.) Tatár Imre: a magyar külpolitikai újságírás doyenje, miként mondani szokták: "nagy öregje". De lehet-e öreg egy olyan 97 esztendős kolléga, aki nyugállományba vonulása óta mást sem tesz, mint folytatja a hivatását. Ír. Az örökifjú Aranytoll-életműdíjas újságíró – az Infovilág szerkesztőségének felkérésére – néhány folytatásban olvasóink rendelkezésére bocsátja szerfölött gazdag archívumának egyik dossziéját, amely a berlini falépítésről és következményeiről szól.
Keine Angst vor dem Grauen Star ’Lass das Licht herein!’, ’Hab’ keine Angst vor der OP!’ Damit wirbt die Ungarische Gesellschaft für Kunstlinsen-Implantation und Refraktive Chirurgie für den rechtzeitigen operativen Eingriff bei Grauem Star. Die Mitglieder der Gesellschaft (im Mai 2016 gegründet), lauter Augenärzte, zogen durchs Land, um für den regelmäßigen Besuch beim Augenarzt zu werben, denn der Graue Star kann in einer ambulanten OP geheilt werden.