ÉRDEKEL AZ ÚJ INFOVILÁG
 A kétségbeesés tervrajza: nem szabad megismételni az EU–Törökország-alkut
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
A kétségbeesés tervrajza: nem szabad megismételni az EU–Törökország-alkut

A kétségbeesés tervrajza: nem szabad megismételni az EU–Törökország-alkut

Az EU és Törökország között tavaly létrejött megállapodás menekültek és migránsok ezreit kényszeríti nyomorúságos és veszélyes körülmények közé, ezért semmi esetre sem szabad más országokkal hasonló alkukat kötni a jövőben – jelentette ki az Amnesty International az alku közelgő évfordulója előtt.


Az alku miatt – amelynek célja, hogy menedékkérőket küldhessenek vissza a biztonságosnak tekintett Törökországba – ezrek rekedtek meg szörnyű és veszélyes körülmények között a görög szigeteken. Az Amnesty International A kétségbeesés tervrajza című összefoglalójában menekültek Törökországba történő jogellenes visszaküldését is dokumentálta, amely egyértelmű és súlyos megsértése a nemzetközi jogi szabályoknak.

„Az Európai Unió-Törökország-alku katasztrofális hatással van azoknak az ezreknek az életére, akik veszélyes, kétségbeejtő és véget nem érőnek látszó helyzetbe kényszerültek a görög szigeteken” – mondta Gauri van Gulik, az Amnesty International európai igazgatóhelyettese. „Elképesztően hamis, ahogy az európai vezetők úgy próbálják meg bemutatni az alkut, mint sikert, miközben nem vesznek tudomást a megállapodás okozta szenvedésekről.”

A megállapodás hatályba lépésével minden menekültet és migránst automatikusan menekültügyi őrizetbe vettek. Bár már szó nincs szigorú őrizetről, az emberek még mindig nem hagyhatják el a szigeteket. Hónapokig kell túlzsúfolt táborokban élniük szörnyű körülmények között, nincs meleg vizük, rosszak a higiénés körülmények, nem kapnak megfelelő élelmet és orvosi ellátást.

A szigeteken uralkodó körülmények nemcsak megalázóak, hanem veszélyeztetik a menekültek, menedékkérők és migránsok egészségét és életét. Tavaly november 24-én este egy főzéshez használt gázpalack robbant fel a leszboszi Moria táborban: a szomszédos sátorban egy 66 éves iraki nő és egy 6 éves gyerek halt meg.

A nehézségeket növelik a lakók személyes biztonságuk miatt érzett aggodalmát. A körülmények, a bizonytalan jövő és a sokszor konfliktusos viszony a helyiekkel súlyos feszültségeket gerjeszt, amelyek időnként erőszakba torkolnak. Menekültek váltak gyűlölet-bűncselekmények áldozataivá a híoszi Souda táborban.

A szíriai Aleppóból származó 17 éves fiú elmondta:

„Amikor megtámadtak minket, rettegtünk az életünkért és kirohantunk a táborból...Emberek sikítoztak, gyerekek sírtak...soha többé nem akarunk ilyet átélni...”

A táborokban élő nőket különösen nehéz helyzetbe hozza a közbiztonság hiánya – gyakran kényszerülnek például arra, hogy ugyanazt a mosdót és zuhanyzót használják, mint a férfiak. Panaszkodnak a női mosdók és zuhanyzók hiányára, vagy arra, hogy nincs világítás vagy nem lehet az ajtókat bezárni. Több nő azt is elmondta az Amnesty Internationalnek, hogy szexuálisan zaklatták őket vagy családon belüli erőszak áldozataivá váltak, sokan látták, ahogy másokkal történnek meg ezek a dolgok.

Az EU–Törökország-alku hátterében az a feltételezés áll, hogy Törökország biztonságos a menedékkérők számára.

Bár hivatalosan egyelőre nem küldtek vissza Görögországból Törökországba menedékkérőt azzal, hogy az ország biztonságos, az Amnesty International bizonyítani tudja: menedékkérőket toloncoltak vissza anélkül, hogy esélyük lett volna menedékkérelmet beadni vagy fellebbezni a negatív döntés ellen. Mindkét eset a nemzetközi előírások egyértelmű megsértése.

„Amíg Törökország nem lesz valóban biztonságos, az EU-nak abban kellene együtt működnie a görög hatóságokkal, hogy a menedékkérőket a szigetekről a belső területekre szállítsák át, az európai kormányok pedig helyezzék át onnan őket a saját területükre, és folytassák le a menekülteljárásokat” – mondta Gauri van Gulik.

„Senkinek sem lenne szabad meghalnia Európa küszöbén a hidegben. Azoknak pedig, akik szerint az EU–Törökország-alku mintául szolgálhat újabb megállapodásokra olyan országokkal mint Líbia, Szudán vagy Niger, először is meg kellene ismerniük a megállapodás katasztrofális következményeit, és meg kell érteniük, hogy ennek soha többé nem szabad megismétlődnie.”

 

Forrás: Infovilág
Hasznosnak találta ezt a cikket?
(0)
(0)
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Hozzászólások (0)
Ehhez a cikkhez még senki nem írt hozzászólást.
Olvasta már?
Élet és halál: gyorsítandó az új gyógyszerek befogadása az ártámogatásba
Élet és halál: gyorsítandó az új gyógyszerek befogadása az ártámogatásba

Senki nem tudja, hányan halnak meg azért, mert nem jutnak idejében olyan létező és hatásos gyógyszerekhez, amelyekkel sikeresen kezelik a rákos betegeket. A bürokrácia húzza az időt. Az új és hatásos onkológiai gyógyszerek befogadása az ártámogatásba rendkívül hosszú időbe telik Magyarországon.

Bezárás
Orbán megosztó politikája csak akkor működik, ha van hozzá kellő ellenségkép A világsajtó részletesen taglalja a Közép-európai Egyetem, a CEU ellen indított magyar kormányzati támadást. A konzervatív német Frankfurter Allgemeine Zeitung kiemeli, hogy a CEU nemzetközileg az egyik legtekintélyesebb magyar egyetem. A kormány azonban első számú közellenségnek állítja be a finanszírozót, Soros György magyarországi születésű amerikai pénzügyi befektetőt, és a beterjesztett törvényjavaslat egyes elemei a CEU ellen irányulnak – állapítja meg a cikk szerzője, aki az egész ügy magyarázatát abban véli felfedezni, hogy Orbán Viktor megosztó politikája csak akkor működik, ha van hozzá megfelelő ellenségkép.
Hagyományosan gazdag húsvéti programok Bécsben Ahogy a tavaszi virágok bontják szirmaikat, úgy nyílnak sorra a húsvéti vásárok az osztrák fővárosban. Április közepéig összesen 260 standnál válogathatnak az érdeklődők, a kínálat a hímes tojástól a kézműves termékeken át a különleges ínyencségekig terjed.
A tévés szolgáltatásformák közül a kábeltévék iránt a legnagyobb az igény, az érdeklődők 41 százaléka sorolta első helyre ezt a műsorszolgáltatási típust. A leggyakrabban az internet- és tévészolgáltatók díjait hasonlítanák össze az ügyfelek, amire bőven van is lehetőségük: a tízezer lakosúnál nagyobb településeken átlagosan 7 tévé- és 13 internetszolgáltató közül választhatnak az érintettek.
Csillagködbe burkolódzó hálózat Pompás névre keresztelte a Zyxel a felhőből vezérelhető hálózati eszközcsaládját: Nebula (csillagköd). Ez az új technológia a kisvállalatok számára kínál minden eddiginél egyszerűbb hálózatmenedzselési megoldást. Az új Nebula-termékválaszték egy felhőmenedzselt hozzáférési pontból (NAP), felhőmenedzselt switch-eszközből (NSW) és egy felhőmenedzselt biztonsági átjáróból áll (NSG).
Értelem kontra érzelem – boldogsághiányos Magyarország Illyés Sándorra, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Kísérleti Pszichológiai Tanszékének alapítójára, a filozofikus mélységű gondolkodóra, az empirikus tudósra, a nemzetközi jelentőségű kutatóra 2003 óta minden évben megemlékeznek a karon Sándor-nap táján. Az idei tanácskozás fő témájául az affektív és kognitív találkozások jelenségét választották, vagyis értelem és érzelem együttműködését vették górcső alá.
Élet és halál: gyorsítandó az új gyógyszerek befogadása az ártámogatásba Senki nem tudja, hányan halnak meg azért, mert nem jutnak idejében olyan létező és hatásos gyógyszerekhez, amelyekkel sikeresen kezelik a rákos betegeket. A bürokrácia húzza az időt. Az új és hatásos onkológiai gyógyszerek befogadása az ártámogatásba rendkívül hosszú időbe telik Magyarországon.
Az újságíró archívumából: A berlini falról – kissé másképpen (4.) Tatár Imre: a magyar külpolitikai újságírás doyenje, miként mondani szokták: "nagy öregje". De lehet-e öreg egy olyan 97 esztendős kolléga, aki nyugállományba vonulása óta mást sem tesz, mint folytatja a hivatását. Ír. Az örökifjú Aranytoll-életműdíjas újságíró – az Infovilág szerkesztőségének felkérésére – néhány folytatásban olvasóink rendelkezésére bocsátja szerfölött gazdag archívumának egyik dossziéját, amely a berlini falépítésről és következményeiről szól.
Keine Angst vor dem Grauen Star ’Lass das Licht herein!’, ’Hab’ keine Angst vor der OP!’ Damit wirbt die Ungarische Gesellschaft für Kunstlinsen-Implantation und Refraktive Chirurgie für den rechtzeitigen operativen Eingriff bei Grauem Star. Die Mitglieder der Gesellschaft (im Mai 2016 gegründet), lauter Augenärzte, zogen durchs Land, um für den regelmäßigen Besuch beim Augenarzt zu werben, denn der Graue Star kann in einer ambulanten OP geheilt werden.