ÉRDEKEL AZ ÚJ INFOVILÁG
 Elvetik a kétsebességes Európát a visegrádiak – az iszlám lesz a vezető vallás?
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Elvetik a kétsebességes Európát a visegrádiak – az iszlám lesz a vezető vallás?

Elvetik a kétsebességes Európát a visegrádiak – az iszlám lesz a vezető vallás?

Az európai média jó néhány írása foglalkozik a visegrádi országok varsói csúcstalálkozójával, amelynek résztvevői elutasították a Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök által előterjesztett öt lehetséges uniós koncepció közül az úgynevezett kétsebességes Európáról szóló elképzelést, mondván, az megbontaná az európai integráció egységes jellegét. A szóban forgó koncepció értelmében – tekintettel arra, hogy bizonyos szakterületeken csak az EU-tagállamok egy része akar szorosabb együttműködést, mások attól elzárkóznak – engedni kellene, hogy kialakuljon az egymással jobban összefonódó országok úgynevezett mag-Európája...


...míg a többiek mintegy külső pályán maradnának. A kétsebességes Európát tehát a visegrádiak elvetik, mint egységbontó javaslatot, miközben – mutat rá a bécsi Der Standard, miközben a Beata Szydło lengyel kormányfő által a következő uniós csúcstalálkozókon közös visegrádi indítványként előterjesztendő elképzelések ehhez meglehetősen hasonló dologról szólnak, nevezetesen például az EU-tagországok saját nemzeti parlamentjeinek megnövelt szerepéről, a határvédelem és a belbiztonság szempontjainak előtérbe helyezéséről. Gregor Mayer, a Der Standard tudósítója szerint van bizonyos irónia abban, hogy éppen a most szavakban az EU egysége mellett kiálló visegrádiak bontották meg az egységet, amikor nem voltak hajlandóak az arányos tehervállalásra a menekültek befogadását illetően.

Az EU-Observer című brüsszeli hírportál felhívja a figyelmet a visegrádiak közös nyilatkozatának azon elemére, miszerint az egyes EU-országok közötti megerősített együttműködés – amit a visegrádiak mintegy kompromisszumként hajlandóak tudomásul venni – nem járhat az egységes piac és a schengeni övezet szétzilálásával.

A másik vezető osztrák lap, a Die Presse egyik írása az egykori Osztrák–Magyar Monarchia által megtestesített Közép-Európát és a mai visegrádi csoport országait veti össze, és megállapítja, hogy Visegrád földrajzilag Európa közepén helyezkedik el ugyan, ám az elnevezés a Kelet Nyugat-ellenességének lett a szinonímája. A cikk szerint sok progresszív dolgot, amit olyan disszidensek, mint Václav Havel vagy Tadeusz Mazowiecki elgondoltak, most a jobb-, illetve baloldali populista politikusok – mint Orbán Viktor, Jarosław Kaczynski, illetve Milos Zeman és Robert Fico – száműznek. Előbbiek a reményre alapoztak, utóbbiak a félelemre építenek, és a közép-európai nemzetek továbbra is a saját történelmi áldozati szerepük bemutatásában versengenek egymással. A szerző példaként hozza fel, hogy a magyarok Trianonra, a csehek Münchenre szoktak hivatkozni.
Az EurActiv című brüsszeli hírportál, valamint a Politico című amerikai médium európai kiadása beszámol arról, hogy Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs politikáért felelős tagja, brüsszeli sajtótájékoztatóján elmondta: összességében még mindig nagyon rosszul teljesítenek a tagállamok az Olaszországba, illetve Görögországba érkezett menekültek áthelyezését illetően. A magyarok, az osztrákok és a lengyelek teljesen elzárkóznak a programban való részvételtől, de nagyon korlátozottan mutatja ki szolidaritását Csehország, Szlovákia, Bulgária és Horvátország is. Az EurActiv lehetségesnek tartja, hogy a Brüsszeli Bizottság idővel kötelezettségszegési eljárásokat fog indítani. 
 
 
Russia Today című orosz állami tévéhálózat hírportálja ismerteti a Pew Kutatóintézet tanulmányát, amely szerint az iszlám – a jelenleg a leggyorsabban terjedő vallás a világon – 2100-ra átveheti a vezetést a kereszténységtől, és az emberiség legnépszerűbb vallásává válhat. A kereszténységnek ma mintegy 2,2 milliárd, az iszlámnak 1,6 milliárd híve van. A tanulmány arra is kiterjed, miként viszonyulnak az iszlámhoz az európaiak – írja a Russia Today. Eszerint a leginkább elutasítónak a magyarok, az olaszok, a lengyelek és a görögök mutatkoznak – sokkal inkább, mint Európa nyugati és északi részének lakosai, ahol jóval nagyobb muszlim közösség él.

 

Forrás: Infovilág
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Hozzászólások (0)
Ehhez a cikkhez még senki nem írt hozzászólást.
Olvasta már?
Orbán megosztó politikája csak akkor működik, ha van hozzá kellő ellenségkép
Orbán megosztó politikája csak akkor működik, ha van hozzá kellő ellenségkép

A világsajtó részletesen taglalja a Közép-európai Egyetem, a CEU ellen indított magyar kormányzati támadást. A konzervatív német Frankfurter Allgemeine Zeitung kiemeli, hogy a CEU nemzetközileg az egyik legtekintélyesebb magyar egyetem. A kormány azonban első számú közellenségnek állítja be a finanszírozót, Soros György magyarországi születésű amerikai pénzügyi befektetőt, és a beterjesztett törvényjavaslat egyes elemei a CEU ellen irányulnak – állapítja meg a cikk szerzője, aki az egész ügy magyarázatát abban véli felfedezni, hogy Orbán Viktor megosztó politikája csak akkor működik, ha van hozzá megfelelő ellenségkép.

Bezárás
Orbán megosztó politikája csak akkor működik, ha van hozzá kellő ellenségkép A világsajtó részletesen taglalja a Közép-európai Egyetem, a CEU ellen indított magyar kormányzati támadást. A konzervatív német Frankfurter Allgemeine Zeitung kiemeli, hogy a CEU nemzetközileg az egyik legtekintélyesebb magyar egyetem. A kormány azonban első számú közellenségnek állítja be a finanszírozót, Soros György magyarországi születésű amerikai pénzügyi befektetőt, és a beterjesztett törvényjavaslat egyes elemei a CEU ellen irányulnak – állapítja meg a cikk szerzője, aki az egész ügy magyarázatát abban véli felfedezni, hogy Orbán Viktor megosztó politikája csak akkor működik, ha van hozzá megfelelő ellenségkép.
Hagyományosan gazdag húsvéti programok Bécsben Ahogy a tavaszi virágok bontják szirmaikat, úgy nyílnak sorra a húsvéti vásárok az osztrák fővárosban. Április közepéig összesen 260 standnál válogathatnak az érdeklődők, a kínálat a hímes tojástól a kézműves termékeken át a különleges ínyencségekig terjed.
A tévés szolgáltatásformák közül a kábeltévék iránt a legnagyobb az igény, az érdeklődők 41 százaléka sorolta első helyre ezt a műsorszolgáltatási típust. A leggyakrabban az internet- és tévészolgáltatók díjait hasonlítanák össze az ügyfelek, amire bőven van is lehetőségük: a tízezer lakosúnál nagyobb településeken átlagosan 7 tévé- és 13 internetszolgáltató közül választhatnak az érintettek.
Csillagködbe burkolódzó hálózat Pompás névre keresztelte a Zyxel a felhőből vezérelhető hálózati eszközcsaládját: Nebula (csillagköd). Ez az új technológia a kisvállalatok számára kínál minden eddiginél egyszerűbb hálózatmenedzselési megoldást. Az új Nebula-termékválaszték egy felhőmenedzselt hozzáférési pontból (NAP), felhőmenedzselt switch-eszközből (NSW) és egy felhőmenedzselt biztonsági átjáróból áll (NSG).
Értelem kontra érzelem – boldogsághiányos Magyarország Illyés Sándorra, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Kísérleti Pszichológiai Tanszékének alapítójára, a filozofikus mélységű gondolkodóra, az empirikus tudósra, a nemzetközi jelentőségű kutatóra 2003 óta minden évben megemlékeznek a karon Sándor-nap táján. Az idei tanácskozás fő témájául az affektív és kognitív találkozások jelenségét választották, vagyis értelem és érzelem együttműködését vették górcső alá.
Élet és halál: gyorsítandó az új gyógyszerek befogadása az ártámogatásba Senki nem tudja, hányan halnak meg azért, mert nem jutnak idejében olyan létező és hatásos gyógyszerekhez, amelyekkel sikeresen kezelik a rákos betegeket. A bürokrácia húzza az időt. Az új és hatásos onkológiai gyógyszerek befogadása az ártámogatásba rendkívül hosszú időbe telik Magyarországon.
Az újságíró archívumából: A berlini falról – kissé másképpen (4.) Tatár Imre: a magyar külpolitikai újságírás doyenje, miként mondani szokták: "nagy öregje". De lehet-e öreg egy olyan 97 esztendős kolléga, aki nyugállományba vonulása óta mást sem tesz, mint folytatja a hivatását. Ír. Az örökifjú Aranytoll-életműdíjas újságíró – az Infovilág szerkesztőségének felkérésére – néhány folytatásban olvasóink rendelkezésére bocsátja szerfölött gazdag archívumának egyik dossziéját, amely a berlini falépítésről és következményeiről szól.
Keine Angst vor dem Grauen Star ’Lass das Licht herein!’, ’Hab’ keine Angst vor der OP!’ Damit wirbt die Ungarische Gesellschaft für Kunstlinsen-Implantation und Refraktive Chirurgie für den rechtzeitigen operativen Eingriff bei Grauem Star. Die Mitglieder der Gesellschaft (im Mai 2016 gegründet), lauter Augenärzte, zogen durchs Land, um für den regelmäßigen Besuch beim Augenarzt zu werben, denn der Graue Star kann in einer ambulanten OP geheilt werden.