Szolgáltatóknak kiszolgáltatva
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Szolgáltatóknak kiszolgáltatva

Szolgáltatóknak kiszolgáltatva

Eredetileg kommentár nélkül szerettük volna közzé tenni azt a levelet, amelyet egyik olvasónk bocsátott szerkesztőségünk rendelkezésére megfejtés céljából. A levél feladója/aláírója a Magyar Telekom Nyrt. és a GTS Hungary Kft. Az iromány lényege:  március 29-től megszűnik a GTS Hungary Kft. levelező-kiszolgálóinak a támogatása, és ezzel a címzett által használt az a postafiók is, amelyre a szóban forgó értesítést kapta.


Ezt követően a levél aláírói – feltételezvén, hogy ügyfeleik/előfizetőik legalább számítástechnikai-informatikai technikusi képzésben részesültek és az oktatás után tudásukat az illetékes szakmai vizsgabizottság  legalább megfelelő minősítéssel jutalmazta – szerfölött részletes leírást közölnek arról, hogy miként nyerhető ki és archiválható az addig használt elektronikus postafiók tartalma webmail-felületen keresztül, kliensprogram segítségével, továbbá Microsoft Outlook régebbi, illetve 2010 jelű verziója, valamint Mozilla Thuderbird esetén.

A mindvégig csupa nagybetűs (verzális), feltehetően a szolgáltatók által ügyfélbarátnak minősített levél „természetesen” még tovább cicomázza a teendőket. Az eredmény:  az ilyesmihez egyáltalán nem értő, vagy a témát legföljebb kapisgáló előfizető  az ötödik mondat után teljesen belezavarodik a „magyarázatba”, a teendőkbe, és föltehetően inkább hagyja veszni az egész addigi levelezését, majd nyit egy ingyenes (mondjuk, „gmail.com” végződésű) postafiókot, majd fölhívja telefonon (netán galambpostával, füstjelekkel, palackpostával és egyéb módon) értesíti rokonait, barátait, üzletfeleit stb. az e-mail-címe megváltozásáról.

Az már csak hab a tortán, hogy a „kedves kettős”, azaz a Magyar Telekom Nyrt. és a GTS Hungary Kft. az értesítés végén megad még 19 (tizenkilenc) linket, amelyen további teendőkről értesülhet a tisztelt előfizető, akinek március 29-én a két szolgáltató megszünteti a postafiókját.

Mélyen tisztelt „kedves kettő”! Tekintettel arra, hogy jó idő óta lehetőség van a telefonszámok hordozására, az előfizetéses internet-kapcsolat áthelyezésére, adódik a logikus kérdés: miért nem hagyja nyugton az évek óta használt e-mailcímeket, és miért nem irányítja át őket a saját berkein belül úgy, hogy az előfizető és partnerei észre se vegyék?

Olyan jó lenne, ha a különféle távközlési és internet-vállalatok (akinek nem inge, ne vegye magára!) végre belátnák: ők szolgáltatók, akik kemény pénzeket zsebelnek be az előfizetőktől? Miért kell az előfizetőnek abban a tudatban élnie, hogy ő meg a kiszolgáltatott?  

Forrás: Infovilág
Hasznosnak találta ezt a cikket?
(0)
(0)
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Hozzászólások (0)
Ehhez a cikkhez még senki nem írt hozzászólást.
Olvasta már?
Háromezer-millió forintos informatikai fejlesztés a Waberer’s csoportnál
Háromezer-millió forintos informatikai fejlesztés a Waberer’s csoportnál

A Waberer’s csoport, Európa egyik nagy fuvarozó vállalata[1] folyamatosan növeli versenyképességét új technológiák fejlesztésével és alkalmazásával. A Waberer’s csoport és az SAP Hungary Kft. bejelentette: a közúti áruszállító harminc hónap alatt 3000 millió forintot költ informatikai rendszerének korszerűsítésére; az első fázis, a vállalatirányítási rendszer cseréje elkezdődött.

Bezárás
Semjén nyilatkozata kiverte a biztosítékot Kijevben – egységes piaccá soványodhat az EU Többet kell tenni és vállalni minden koalíciós partnernek az «iszlám állam» (ISIS) elleni harcban, és nem a védekezésre, hanem a támadásra helyezve a hangsúlyt – erre ösztökélte partnereit Rex Tillerson amerikai külügyminiszter Washingtonban, ahol 68 ország, köztük hazánk is képviselte magát a NATO-szövetséges külügyminiszteri találkozón – erről a többi között a The New York Times számol be. Az amerikai külügyminiszter szerint új ötletek kellenek az Irakban és Szíriában zajló háborús stratégiához, konkrét elképzelései egyelőre abban merültek ki, hogy az Egyesült Államok Moszulban és Raqqában is az eddiginél nagyobb szerepet fog vállalni.
Nyitottak az uniós pénzügyi szolgáltatások a magyarok előtt Az Európai Bizottság ma cselekvési tervet terjesztett elő azzal a céllal, hogy az európai fogyasztóknak még nagyobb választék álljon rendelkezésükre, és unió-szerte hozzáférhetőbbek legyenek a pénzügyi szolgáltatások. A mai bejelentés központi kérdése a technológia, mivel az innovatív internetes szolgáltatásokkal a fejlődés útja a pénzügyi szolgáltatások integráltabb piaca felé terelődik.
Háromezer-millió forintos informatikai fejlesztés a Waberer’s csoportnál A Waberer’s csoport, Európa egyik nagy fuvarozó vállalata[1] folyamatosan növeli versenyképességét új technológiák fejlesztésével és alkalmazásával. A Waberer’s csoport és az SAP Hungary Kft. bejelentette: a közúti áruszállító harminc hónap alatt 3000 millió forintot költ informatikai rendszerének korszerűsítésére; az első fázis, a vállalatirányítási rendszer cseréje elkezdődött.
Nokia 3310: visszatért a legendás marokfon – internetezésre is alkalmas Újra megjelent a Nokia a mobiltelefon-piacon; első újdonsága az idők során kultikussá vált 3310 jelű készülékének 2017. évi kiadása napjaink nagy meglepetésének kínálkozik. Jó ideig csak meg nem erősített hír keringett a visszatérésről, aztán a valósággá vált: az Mobile World Congress rendezvény egyik sztárjává lépett elő Nokia 3310.
Ütött a Föld órája: az el nem használt energia a legolcsóbb Március 25-én este egy órára ismét elsötétülnek nagyvárosok szerte a világon. Az egy órára vállalt sötétség jelkép, a kevesebb és hatékonyabb energiafogyasztásra hívja fel a figyelmet. A Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) is támogatja a kezdeményezést, bár a Föld Órája akcióhoz bárki önként is csatlakozhat.
Kezdődik a nyári időszámítás – kisebb áramszámla, környezetvédelem Minden év március utolsó vasárnapján – az idén március 26-án – kezdődik a nyári időszámítás és október utolsó vasárnapjáig tart. Ezen a hétvégén, vasárnap hajnali 2 órakor kell 3 órára átállítanunk időmérő eszközeinket. Az óraátállítással 1980 óta hazánk – mindenekelőtt a lakosság – tetemes mennyiségű villamos energiát takarít meg.
Az újságíró archívumából: A berlini falról – kissé másképpen (4.) Tatár Imre: a magyar külpolitikai újságírás doyenje, miként mondani szokták: "nagy öregje". De lehet-e öreg egy olyan 97 esztendős kolléga, aki nyugállományba vonulása óta mást sem tesz, mint folytatja a hivatását. Ír. Az örökifjú Aranytoll-életműdíjas újságíró – az Infovilág szerkesztőségének felkérésére – néhány folytatásban olvasóink rendelkezésére bocsátja szerfölött gazdag archívumának egyik dossziéját, amely a berlini falépítésről és következményeiről szól.
DUIHK-Berufsbildungspreis 2017 Zum vierten Mal verlieh die Deutsch-Ungarische Industrie- und Handelskammer (DUIHK) den Berufsbildungspreis. 2013 mit dem Ziel aus der Taufe gehoben, zur Ausbildung von Fachkräften für Unternehmen, vorrangig kleine und mittelständische, die Mitglied der DUIHK sind, beizutragen.