„Nézz Kossuth szemébe!” – Ünnepi újdonságok a Nemzeti Múzeumban
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
„Nézz Kossuth szemébe!” – Ünnepi újdonságok a Nemzeti Múzeumban

„Nézz Kossuth szemébe!” – Ünnepi újdonságok a Nemzeti Múzeumban

Március 15-ike ünnepének közeledtével a Magyar Nemzeti Múzeum két új szerzeményével örvendezteti meg látogatóit. Az újdonságokat ma, március 13-án mutatták be a sajtó képviselőinek. Első alkalommal látható Budapesten a Kossuth Lajosról az Egyesült Államokban 1852-ben készült dagerrotípia (vásárlási értéke 23 ezer dollár!) Kiállították továbbá a márciusi ifjak egyike, Oroszhegyi Józsa börtönévei alatt faragott emlékpoharát is.


A „Nézz Kossuth szemébe!” fantázianevű bemutató látogatói első ízben találkozhatnak közvetlenül azzal a fotóval, amely a szabadságharc vezetőjéről Bostonban, Kossuth Lajos amerikai körútján készült, az akkoriban újnak számító fotográfiai eljárás eredményeként. A politikust ábrázoló tizenegyszer nyolc centiméteres dagerrotípia a szakértők feltételezése szerint sztereo-felvételként készült, vagyis egy térhatású kép egyik fele lehetett. Kossuth Lajos a felvételen ugyanabban a kormányzói atillában látható, amelyet Debrecenben is viselt.

Varga Benedek főigazgató kiemelte: a felvételt csupán rövid időszakokra állítja ki a múzeum, mivel az ezüstözött rézlemezre készült dagerrotípia fényre, hőre és a páratartalom változásra is rendkívül érzékeny. Most a látogatók március 15-től április 2-ig tekinthetik meg.

A kiállított dagerrotípia a korabeli amerikai fotográfia neves képviselői, Albert Sands Southworth és Josiah Johnson Hawes közös műhelyében készült. A felvétel az utóbbi leszármazottjainál maradt fent, tőlük vásárolta meg Novomeszky János amerikai–magyar műgyűjtő, aki a múzeum szakembereinek is megmutatta a képet. A gyűjtő halála (2004) után a felvételt a Nemzeti Múzeum munkatársai elvesztették szem elől, az csak 2015-ben bukkant elő újra. 

A kivételes műtárgyat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vásárolta meg az Értéktár-program részeként, és helyezte letétbe a múzeumban. Mint a mai sajtótájékoztatón Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke elmondta: az Értéktár-program 2014-ben kezdődött mintegy 30 milliárd forintos kerettel, amiből a különféle okok miatt külföldre sodródott, vagy ott keletkezett, de a magyar kulturális örökség részét képező műtárgyakat vásárolják vissza és tárják a magyar közönség elé. Az alelnök a sajtónak a fotó vételi árát nem tárta fel, ám utóbb az Infovilág munkatársának érdeklődésére megjegyezte, hogy az MNB Értéktár programjából közelebb juthatunk a keresett információhoz. A honlap szerint a Kossuth dagerrotípia vásárlási értéke 23 ezer dollár!
    
Nemzeti ünnepünk alkalmából állítják ki a márciusi ifjak egyike, Oroszhegyi Józsa hadiorvos által a fogságban faragott emlékpoharát is. A székely származású orvos 1848-ban egyike volt a legaktívabb márciusi ifjaknak, részt vett a szabadságharc küzdelmeiben. A világosi fegyverletétel után két évig bujkált, miközben távollétében halálra ítélték. Végül tíz év vasban letöltendő fogság jutott osztályrészéül a josephstadti várbörtönben. Öt év után szabadult közkegyelemmel, majd folytatta orvosi tanulmányait, szakírói és publicisztikai tevékenységét, utóbb a Kelet-Balkánra, Kis-Ázsiába, sőt Iránba is eljutott.

Az 1851–56 között a börtönben faragott talpas pohár kivételes történelmi ereklye. Adományozója, Endrődi Júlia történész megjegyezte, hogy Oroszhegyi Józsa neve, szerepvállalása és sokféle tárgyban írt művei – a többi közt etnográfiai értékű útleírásai a román fejedelemségekről és az Oszmán Birodalomról – ma már jobbára csak a szaktudományok képviselői előtt ismertek. Most a múzeum az Oroszhegyi által fából faragott és feliratozott pohárkával is felidézni kívánja a márciusi ifjak emlékét – ugyancsak április 2-áig.

A dagerrotípia, vagyis az ősfénykép, amelynek készítési eljárását 1839-ben tették közzé, egyedi direkt pozitív eljárás, amely ezüstözött rézlemezre készült. Ez azt jelenti, hogy minden egyes darab egyedi, mert egy expozícióval egy képet készíthettek.

Forrás: Infovilág
Hasznosnak találta ezt a cikket?
(0)
(0)
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Hozzászólások (0)
Ehhez a cikkhez még senki nem írt hozzászólást.
Olvasta már?
Építs saját holdjárót!
Építs saját holdjárót!

Áprilisban rendezi első közös foglalkozását a Puli és a Makerspace.hu csapata, ahol játékos formában ismerkedhetnek meg az űrtevékenység világával a kalandozni vágyó 10–14 évesek. A résztvevők megépítik saját, működő holdjáró-modelljüket, amellyel különleges feladatokat is el kell végezniük az újdonsült robotépítőknek. (Képek: Gyarmati László/InterfeszPress)

Bezárás
Jócskán késtek a római tüntetők – hatvanéves az Európai Unió – Indulhatnának már! – szólal meg mellettem Jani barátom –, mindjárt találkozónk van a lányokkal! Mármint asszonyainkkal, de hát nekünk ők a lányok. Álldogálok jól kiválasztott helyemen – más várakozók: egy begipszelt karú operatőr és egy a munkaeszközét a szemeteskocsinak támasztó utcaseprőnő mögött, s nyugtatom, hogy tíz perc alatt ott vagyunk a Teemininél, van időnk még kivárni, hogy a Rómában mindenütt látható európai uniós menet végre összeálljon, s irányt vegyen a Capitolium felé, ahol a közösség országainak vezetői tanácskoztak.
Szupermarket tetejére építettek óvodát Bécsben Mivel máshol nem találtak megfelő helyet neki, egy szupermarket tetejére építettek óvodát az osztrák fővárosban. A liesingi intézményben 170 gyerek számára van hely, és még udvart is kialakítottak a számukra. Bécs 52 millió eurót fordít 2021-ig új iskolai, óvodai és napközis helyek létrehozására. (Képek: Votava/PID)
Feléledhet a rajkai határátmenet: vonattal Pozsonyba A szlovákok közvetlen járatokat szeretnének Pozsony és Magyarország között. A ta3.com információi szerint a szlovák szaktárca megrendelésére már az idei decemberi menetrendváltástól naponta csúcsidőben tíz vonatpár közlekedhet Rajkán keresztül Pozsony és Magyarország között. Olyan menetrend kialakítása a cél, ami megfelelő csatlakozást nyújthat Budapest irányába.
Nokia 3310: visszatért a legendás marokfon – internetezésre is alkalmas Újra megjelent a Nokia a mobiltelefon-piacon; első újdonsága az idők során kultikussá vált 3310 jelű készülékének 2017. évi kiadása napjaink nagy meglepetésének kínálkozik. Jó ideig csak meg nem erősített hír keringett a visszatérésről, aztán a valósággá vált: az Mobile World Congress rendezvény egyik sztárjává lépett elő Nokia 3310.
Építs saját holdjárót! Áprilisban rendezi első közös foglalkozását a Puli és a Makerspace.hu csapata, ahol játékos formában ismerkedhetnek meg az űrtevékenység világával a kalandozni vágyó 10–14 évesek. A résztvevők megépítik saját, működő holdjáró-modelljüket, amellyel különleges feladatokat is el kell végezniük az újdonsült robotépítőknek. (Képek: Gyarmati László/InterfeszPress)
Már nem Orbán az egyértelműen legnépszerűbb vezető politikus A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából, március 9–14. között 1054 személy megkérdezésével készített reprezentatív közvélemény-kutatásban vizsgálta a pártok támogatottságát és egyes politikusok megítélését. A múlt egy hónapban a Fidesz támogatottsága két százalékpontot növekedve 25 százalék.
Az újságíró archívumából: A berlini falról – kissé másképpen (4.) Tatár Imre: a magyar külpolitikai újságírás doyenje, miként mondani szokták: "nagy öregje". De lehet-e öreg egy olyan 97 esztendős kolléga, aki nyugállományba vonulása óta mást sem tesz, mint folytatja a hivatását. Ír. Az örökifjú Aranytoll-életműdíjas újságíró – az Infovilág szerkesztőségének felkérésére – néhány folytatásban olvasóink rendelkezésére bocsátja szerfölött gazdag archívumának egyik dossziéját, amely a berlini falépítésről és következményeiről szól.
Verkehrsmuseum baut Schiffsbrücke HajóHíd, Schiffsbrücke ist der Titel der vom Verkehrsmuseum gestarteten Programmreihe. Der dafür entsprechende Schauplatz: das Museumsschiff Kossuth, vor Anker am Pester Donaukai. Einmal im Monat (nächster Termin 27. April) laden Verkehrsexperten, Historiker u.a. Leute vom Fach zum Vortrag mit anschließender Diskussuion auf die Kossuth ein.