A www.lufthansa.hu oldalon található foglalási rendszer az úti cél, a tervezett dátum, valamint a komfortfokozat megadása után táblázatot jelenít meg a dátumot megelőző és követő három nap kínálatával, és az elérhető járatokra szóló jegyek áraival. A táblázat kiemeli a legkedvezőbb jegyárakat, így az utas – takarékossági célból – akár módosíthatja is eredeti tervét, és választhat például egy nappal előbbi vagy későbbi járatra szóló, kedvezőbb árú jegyet. Ha időbeosztása nem teszi lehetővé az előre kitűzött dátum megváltoztatását, a rendszer az adott napra ajánlja a legkedvezményesebb árú jegyet.
További előny, hogy – a korábbi rendszerrel összehasonlítva – a felhasználó jóval rövidebb idő alatt, kevesebb kattintással jut hozzá a járatinformációkhoz. A foglalással egyidőben megtekinthető, hogy hány mérföldet gyűjt az utas a kiválasztott repülőúton a Lufthansa Miles&More törzsutasprogramjában.
Tengerentúli járatok esetén az ülés, valamint az étkezési igény is megadható a foglalással egyidőben.
A foglalás után az utas a foglaláskor használt hitelkártyájával a budapesti reptéren elhelyezett Lufthansa check-in automaták vagy bármely Lufthansa check-in pultnál megkaphatja beszállókártyáját. Azért, hogy a foglalás ne csak kényelmes legyen, hanem anyagi előnyt is kínáljon, a Lufthansa a jegyfoglalási díjból 3500 forintot elenged, és további 2000 forintos kedvezményt ad az elektronikus úton vásárolt jegyekre.
A SZERKESZTŐ MEGJEGYZÉSE
A "magyar" Lufthansa-oldal szépséghibája, hogy nem hunglish nyelven tárul a használó elé. Emiatt célszerű az angol legalább alapszintű ismerete. Érdekes módon ez a használatot nehezítő szépséghiba nem fordul elő a Lufthansa eredeti, tehát német www.lufthansa.de oldalán. Remélehetőleg a "magyar" oldal üzemeltetői a lehető legrövidebb időn belül megszüntetik ezt a bosszantó hiányosságot.
Olvasta már?
Még nincs keletjük a nagy, drága ingatlanoknak
Továbbra is erős kínálati piac jellemzi az ingatlanforgalmat, így aki most vásárolna, remek helyzetben van, könnyen válogathat. Az egyes fővárosi kerületek azonban eltérnek abban, hogy az eladásra kínált ingatlanállomány jellemzői hasonlítanak-e a keresleti igényekhez. Az eladók jellemzően a nagyméretű házaktól, lakásoktól szabadulnának, a vevők még mindig a kisebb, könnyebben fenntarthatókat keresik, veszik.
A közelgő gyermeknap alkalmából kettős sajtótájékoztatót tartottak a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az eseményen felköszöntötték a most száznapos elefántot, bemutattak egy róla, és a többi elefántról szóló könyvet, illetve bemutatkoztak az állatkert legifjabb indiai oroszlánjai is, a második alom, amely idén született. Emellett egy megállapodást is aláírt a fogyatékossággal élőket képviselő öt, hazai érdekvédelmi szervezet és az állatkert. Jóllehet a Fővárosi Állat- és Növénykert nem szociális intézmény, szinte nincs még egy olyan hely az országban, ahol annyiféle jogcímen kínálnak belépési kedvezményeket, mint éppen ott. Kedvezményt kapnak a gyermekek, a diákok, a nyugdíjasok, a családok, külön a nagycsaládok, a csoportosan érkezők és külön a tanulmányi csoportok is. A legnagyobb mértékű kedvezményre a fogyatékossággal élők jogosultak. (Képek: Bagosi Zoltán.)
Az Európai Parlament végig aktívan követni kívánja az Európai Unió és az Egyesült Államok között hamarosan kezdődő kereskedelmi tárgyalássorozatot, amely a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térségét hozhatja létre. Ezt is tartalmazza a plenáris ülésen ma elfogadott állásfoglalás, amely emellett elvárásként említi az amerikai közbeszerzési piac megnyitását és az uniós kulturális és audiovizuális szolgáltatások piacának védelmét.
Továbbra is erős kínálati piac jellemzi az ingatlanforgalmat, így aki most vásárolna, remek helyzetben van, könnyen válogathat. Az egyes fővárosi kerületek azonban eltérnek abban, hogy az eladásra kínált ingatlanállomány jellemzői hasonlítanak-e a keresleti igényekhez. Az eladók jellemzően a nagyméretű házaktól, lakásoktól szabadulnának, a vevők még mindig a kisebb, könnyebben fenntarthatókat keresik, veszik.
A Da Vinci Learning tévécsatorna különleges Guinness rekordot állított fel: munkatársai megépítették a citrommal működtetett legnagyobb erőművet. A látványos kísérlet most Győrbe utazik egy rendhagyó tanévzáró fizika óra keretében. A DaVinci Learning csatorna szerint a tanulás is lehet szórakoztató, a fizika vagy a kémia is izgalmas. Az erőmű megépítésének az ötlete is ebben a szellemiségben született.
A miniszterelnök egy jól koreografált vizit keretében május 23-án – szándékoltan a negyedik Alaptörvény-módosításról szóló alkotmánybírósági határozat kihirdetése után – Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnökének társaságában, a testület épületében jelentette ki, hogy véget ért a „megfelelő hosszúságú és megfelelő mélységű, jogászi szempontból pedig szép és izgalmas” alkotmányos viták időszaka. Érvei közül elsőre az tűnhet a legerősebbnek, hogy az AB úgy találta, hogy az alkotmányozó hatalom szabályosan fogadta el az alkotmányt – megjegyzem ez is teljesen fals, hiszen a bírák nem az alaptörvényről, hanem annak negyedik módosításáról mondtak verdiktet.
Május 30-án nyílik meg az 55. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítás (Biennále) magyar pavilonjának kiállítása. Asztalos Zsolt „Kilőtték, de nem robbant fel” című műve iránt már most is igen erős a nemzetközi érdeklődés. A magyar pavilonban a közönség raklapokon álló képernyőkön 18 fel nem robbant bombát láthat, és fülhallgatón megismerheti a történetüket. A kiállítás honlapján a látogatók megírhatják saját konfliktushelyzeteiket.
Der IT-Atlas 2013 der COMPUTERWELT hat sich auch heuer wieder die einzelnen Bundesländer genauer angesehen. Wenig überraschend ist der Fachkräftemangel von West bis Ost eines der Hauptprobleme. Dennoch konnte sich die IT in allen Ländern als Querschnittbranche schlechthin positionieren.







