nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Forgó Morgó mosógépes kampányzáró a pesti állatkertben

Forgó Morgó mosógépes kampányzáró a pesti állatkertben Megtalálták Magyarország legöregebb mosógépét: a német AEG-márkájú, szögletes, forgódobos és még ma is működő masina 1951-ben készült, tehát 56 esztendős. Szakértők becslése szerint – átlagos háztartási használat mellett – 68 ezer kilowattóra villanyáramot falt föl. Mai áron számolva ez 2,5 millió forintba került. A mostanság árusított, energiatakarékos (A-osztályú) mosógép ugyanennyi idő, tehát 56 év alatt viszont csak félmilló forint értékű villamos energiát fogyasztott volna el…”
Az ország legkorosabb mosógépét ugyanazok keresték, akik tavaly a legrégebbi hűtőgépet. A CECED Magyarország Egyesülés az Electro-Coord Magyarország Kht.-val közösen. Aki még nem tudná: «CECED Magyarország Háztartásigép-gyártó és -forgalmazó Érdekérvényesítő és -képviselő Egyesülés» néven háztartási készülékeket gyártó és forgalmazó cégek alapítottak nem nyereségérdekelt egyesületet; az Electro-Coord Kht. célja, hogy koordináló szervezetként, díjfizetés ellenében, szerződés alapján átvállalja az elaggott háztartási gépek, elektronikus készülékek újrahasznosítási kötelezettségét a gyártóktól.

Az ország legöregebb mosógépének fölkutatása valójában az energiahatékonysági program iránti figyelem felkeltését szolgálta. Az akcióval egyidejűleg meghirdették a «Forgó Morgó Gyermekrajz-pályázatot», ugyancsak az energiatakarékosság népszerűsítése céljából, felmérvén egyúttal, miként képzeli el a felnövekvő nemzedék (az óvodásoktól a középiskolásokig) az élhető világ megőrzését. A pályázatra mintegy 800 rajz érkezett, nagyon sok akár plakátként is megjelenhetne, figyelmeztetvén a felnőtteket: életük első számú kötelezettsége a Földet legalább úgy örökíteni utódaikra, miként azt annak idején nagyszüleiktől, szüleiktől megkapták. A környezetvédelmi világnap kitűnő alkalom, a Fővárosi Állatkert pedig nagyszerű helyszín volt a ma délelőtti energiahatákonysági országos program versenyének az eredményhirdetésére.

Ott hangzott el, hogy napjaink Európájában jó 188 millió, tízévesnél idősebb készülék van a háztartásokban. Ha mindet kicserélnék a műszaki fejlődés vívmányait alkalmazó gépekre, akkor 44 terawattóra energiát lehetne megtakarítani. Ez elméletileg 22 millió tonnával kevesebb szén-dioxid-kibocsátásával lenne egyenértékű, ami a kiotói környezetvédelmi megállapodásban előírt mennyiségnek 6 százaléka.

A CECED Magyarország Egyesülés energiahatékonysági programja egybecseng az Európai Unió által kiadott jelszóval: «Változtass! – Az éghajlatváltozás rajtad múlik.» Igen, az emberen, a ma és holnap nemzedékeinek gondolkodásán, cselekedetein, felelősségén. Az emberiség fennmaradásának feltétele az, hogy miként képes bánni, mindenekelőtt okosan takarékoskodni a még rendelkezésére álló energiával, energiaforrásokkal. Itthon ez különösen égető gond, tekintettel arra, hogy a magyarországi háztartási gépeknek mintegy 35–40 százaléka régi, elavult, energiafaló készülék. (Ezzel az aránnyal 25 tagú EU-ban nagyon rossz a helyezésünk!) Kétszeresen is rossz: sokba kerül a gazdájának, használójának, és sokba a népgazdaságnak is, mivel a kelleténél több energiát kell rendelkezésre bocsátani (jórészt ártámogatással), emellett a villamos energia előállítása nem kis mértékben környezetszennyező tevékenység is.

Száztízen jelentkeztek be a legöregebb mosógépükkel. Az első, tehát a bizonyítottan legvénebb masina 1951-ben készült a német AEG-gyárban (a képen). A második „születési éve” 1953, a termék neve Edy Squire baby. A harmadik a Hajdúsági Művek HM2 jelű mosógépe. Gazdáikat 200, 100 és 50 ezer forinttal jutalmazták abban a reményben, hogy a pénzt a kiszolgált masinák nyugdíjazazásával új, korszerű, energiatakarékos mosógép vásárlására fordítják.

Ma is kiderült: itthon még sokat kell tenni az energiatakarékosságért – mindenekelőtt felvilágosítással. Mindenkivel meg kellene értetni, hogy a ma viszonylag drága készülékek néhány évi használat alatt „kitermelik” az árukat, mivel kevesebbet fogyasztanak, mint öreg társaik. (A nagy háztartási gépek fogyasztása adja a villanyszámlán szereplő összegnek csaknem a két harmadát.) Ám az is igaz, hogy a lakosság meglehetősen árérzékeny (úgy is mondhatnánk, hogy sok az EU-átlagpolgárnál jóval szegényebb!), és még nagyon soknak nem telik új, energiatakarékos háztartási gépre. Áldásos lenne, ha a kereskedelem – a gyártókkal közösen – állandósítaná a régigép-visszavásárlást, és csábító összeget számítana be új, energiatakarékos készülék, gép vételekor. Emellett az összegyűjtött régiek anyagait környezetkímélő módon lehetne újra hasznosítani.

Végezetül ne feledkezzünk meg a gyermekrajz-pályázat nyerteseiről se, akiknek Alföldi Róbert, a képzőművészként is ismert szíművész-rendező adta át az értékes eredetileg kiírt, továbbá a különdíjakat. Az 1. korcsoport (nagyok): S. Tóth Nóra, Irimiás Zoltán, Buzás Alíz; II. korcsoport (felsősök): Árva Dávid, Tóth Mária, Kubriczky Viktória; III. korcsoport (alsósok, óvodások): Szandavári Fanni (rajza a képen), Bakó Anna, Oblat Rudolf. Az Infovilág szerkesztősége is gratulál a szép, szellemes rajzok alkotóinak.

Forrás: Infovilág
Hasznosnak találta ezt a cikket?
(0)
(0)
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Hozzászólások (0)
Ehhez a cikkhez még senki nem írt hozzászólást.
UNICEF-állásfoglalás a gyermekek büntetőjogi felelősségre vonásról – megelőzés, gyermekvédelem, gyermekjogok az igazságszolgáltatásban A büntetőjogi felelősségrevonás akkor lehetséges, ha az elkövető vagy szándékosan vagy gondatlanul követte el a cselekményt. Alapvető tehát, hogy akit bíróság elé állítunk, az fel tudja fogni, hogy miért is áll ott, értse hogy miért gondolják a többiek (felnőttek) azt, hogy ez nem helyes és tanuljon abból a visszajelzésből amit kap. Egy gyerektől sem várhatunk el többet, mint egy felnőttől – sőt ha a gyermek első alkalommal egy bíró szájából fog hallani a társadalmi szabályokról, amiket megszegett – okkal feltételezhetjük, sem az eljárás, sem az ítélet nem fog döntő befolyást gyakorolni a gyerekre. Ezért fontos hangsúlyozni, a gyermekekre irányuló büntetőpolitika alapköve a megelőzés és hogy nem képzelhető el hatékony büntető igazságszolgáltatás gyermekvédelem, szociális gondoskodás, családsegítés, a gyermekjogok érvényesítése nélkül – jelentette ki Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyermekjogi szakértője. 
Ifjúsági Károly-díj: görög alkotás az első, magyar dokumentumfilm a harmadik Az "Europe on the Ground" görög ifjúsági médiaalkotás kapta az Európai Ifjúsági Károly-díjat a május 15-i aacheni díjátadó ünnepségen. A második díjat a "Europe meets school" elnevezésű Erasmus csereprogram (Cseh Köztársaság), a harmadik helyezést pedig a magyar "Cycle me home" című dokumentumfilm nyerte el. 
A gazdaság tükre az építőipar: folyamatos termeléscsökkenés Márciusában az építőipari termelés 12,6%-kal maradt el az egy évvel azelőttitől. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent. Az építőipar termelői árai 2012 I. negyedévében az előző év azonos időszakához mérten 2,1%-kal emelkedtek.
Megnyílt a Virtuális Utazás Kiállítás Karibi hangulattal, külföldi és magyar úti célok százaival várja látogatóit a ma megnyílt Virtuális Utazás Kiállítás. Bízhatunk abban, hogy magyar vendéglátás és a magyarországi árak még mindig verhetetlenek. Az esemény a hagyományos kiállítások előnyeit nyújtja, de kiküszöböli a hátrányait. Ingyenes a belépés, nem kell utazni, parkolni, kényelmesen, gyorsan és egyszerűen megtekinthetők és megvásárolhatók az idei legjobb utazási ajánlatok.
Zöld irányba folynak az EU-pénzek? Az Európai Unióból hazánkba folyósított operatív program-támogatásokat jó eséllyel zöld beruházásokra fordítják 2012–14 között. Az unió közlekedési igazgatósága viszont a hajózás fejlesztését látja fontosabbnak. A Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország ezért levélben sürgette az Európai Bizottságot, hogy engedélyezze az uniós források átcsoportosítását a közlekedési programból energiahatékonysági célokra.
Hazátlanul: fotókiállítás Budapesten a hontalanokról Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közép-európai képviselete és a magyar belügyminisztérium a világ hontalanjainak körülményeit bemutató közös fotókiállítást rendezett a budapesti Művészetek Palotájában. Válogatás a képekből itt.
Pertti Kurikka Névnapja és a Punk szindróma A DocLounge azoknak a klubja Helsinkiben, akik szeretik a dokumentumfilmeket, a jó hangulatot, a zenét és az izgalmas beszélgetéseket. Ezt az észak-európai ötletet első alkalommal valósították meg az északi országok határain kívül Budapesten, a Toldi Moziban, ahol is a tegnap este dokumentumfilmjeként a Jukka Kärkäinen és J-P Passi rendezte Punk szindróma (Kovasikajuttu) című finn dokumentumfilmet Sami Jahnukainen producer (Mouka Filmi) mutatta be nagy közönségsikerrel.
George-Clooney-Blick löst Misstrauen aus Den Blick von George Clooney und Antonio Banderas sollten Nachahmer nicht überstrapazieren: Die Augenstellung mit halbgeschlossenen Lidern - bisweilen als "Schlafzimmerblick" tituliert - hinterlässt bei Frauen eher verdächtigen Eindruck statt Romantik, berichten Forscher der University of Michigan in der Zeitschrift "Personality and Invididual Differences". Um attraktiv zu wirken, sollten Männer eher mit offenen Augen durchs Leben gehen, raten die Forscher.