nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Svájci tél, 2007/08: elektronikus síbérlet, gyermekbarát pályák, meghitt karácsonyi vásárok

Svájci tél, 2007/08: elektronikus síbérlet, gyermekbarát pályák, meghitt karácsonyi vásárok Jó hírrel kezdte budapesti beszámolóját Urs Weber, a svájci idegenforgalmi szervezet, a Schweiz Tourismus Ausztriáért és Magyarországért felelős regionális igazgatója: örvendetesen növekszik a magyarok által az alpesi köztársaságban eltöltött vendégéjszakák száma. A múlt téli idényben 26 769 volt, 3,4%-kal több az esztendővel azelőttinél, továbbá: az idén július végéig magyarjaink 44 503 éjszakát töltöttek el Tell Vilmos hazájában, ami 15,5 százalékos növekedés a 2006. január–július közti időszakhoz mérten. Urs barátunk – miután a statisztika csak ezt méri – a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban) eltöltött magyar vendégéjszakák adatait sorolhatta föl, megjegyezvén, hogy becslése szerint az idei növekedés valójában jócskán fölülmúlja a harminc százalékot. Engedtessék meg az idegenforgalmi szakember megjegyzésének az idézése: "Sikereinkhez érezhetően hozzájárult az Infovilág hírportálon a nyár elején megjelent kedvcsináló svájci riportsorozat..."

Wallis/Zermatt: a Gornergratbahn.Wallis/Zermatt: a Gornergratbahn.
Lehet, hogy olvasóink egy része túlzásnak minősíti a svájci vendég megállapítását, ám elismerendő, hogy van igazságalapja: ha megpróbálnánk meghatározni a tél eredetét, egészen biztosan wallisinak nyilvánítanák. A több méteres hótakaróval büszkélkedő, meséskönyvbeli telet a 47 négyezres hegycsúccsal büszkélkedő Wallis kantonban évről évre megélhetik nem csupán a helybéliek, hanem a téli élményekért és a kikapcsolódás kedvéért oda látogatók. Köztük immár szép számmal magyarok is.

A hófehér varázslat betakarja a falvakat és a völgyeket, barátságos, békés hangulatba ringatja az embereket. A téli üdülés alkalmával az alpesi kunyhó előtti hólapátolás is segít kiszakadni a hétköznapokból – emellett jó bemelegítés a sípályára, a sífutópályára, a szánkópályára és a hótalpas túrára is. Az aktív kikapcsolódás garantálja a tökéletes feltöltődést a csodás természeti környezetben.

Sokféle lehet Wallisban a téli csoda:


– százhúsznál több település, a parányitól a svájci méretekben nagynak számítóig kínál egyedülálló téli élményeket és havat, minden mennyiségben;
– kilenc helység kifejezetten családbarát szolgáltatásokkal várja az üdülővendégeket;
– az Alpokban egyedülálló módon Wallisban kilenc, 3000 méternél magasabban fekvő síterület csábítja a vendégeket: Arolla, Blatten/Belalp, Crans-Montana, Lauchernalp, Saas-Fee, Saas-Grund, Val d’Anniviers, Les 4 Vallées és Zermatt;
– Valais SkiCard: egyetlen síbérlet 33 síterületet és három termálfürdőt nyit meg a téli vendégek előtt;
– a térségben téli túraútvonalak, első osztályú sífutópályák és 50 szánkópálya kínálnak kikapcsolódást minden napra;
– a téli üdülés fény- és csúcspontjai lehetnek az olyan események, mint a „Hexenabfahrt“ (síverseny amatőröknek), a Gommer-sífutó- meg az X-treme snowboardverseny;
– a téli idény megnyújtható az elő- és utószezoni ajánlatcsomagok révén;
– a kantonban különösen gazdag az enni-, innivalók, a  helyi gasztronómia, a biotermékek kínálata: wallisi finomságok, mint a raclette, a rozskenyér és a szárított hús, a továbbá a világhírű borok.

Leukerbad: termálfürdő a havasok lábánál.Leukerbad: termálfürdő a havasok lábánál.
Egy kicsit bővebben az említett SkiCard Wallis síbérletről, amely éppen az idei szezonkezdésre készült el: az elektronikus síbérlet 28 wallisi síterület felfedezésére csábítja a téli sportok szerelmeseit. Az 1999 óta 14 alsó-wallisi síterületen (Verbier, Bruson, Vicheres-Liddes, La Tsoumaz, Nendaz, Ovronnaz, Thyon-Les-Collon, Nax, Vercorin, Grimentz, Zinal, St-Luc, Chancolin és Crans-Montana-Aminona) érvényes síbérlet mostantól Felső-Wallis síparadicsomait is megnyitja az üdülővendégek előtt. A bérlet ráadásként két wallisi termálfürdőbe is belépőként szolgál. A bérlet érvényessége a következőkkel bővült: három alsó-wallisi síterület (Anzere, Les Marécottes, Evolene), továbbá a waadtländi Villars mellett a felső-wallisi síparadicsomokban (Saas-Fee, Saas-Allmagell, Saas-Grund, Grächen, Fiesch-Eggishorn, Bettmeralp, Riederalp, Belalp, Bellwald és Leukerbad) is érvényes az elektronikus síbérlet. A két termálfürdő: a leukerbadi Burgerbad és Saillon. Tehát: síelés és a wellness együtt.

Emellett a SkiCard Wallis síbérlet két évig érvényes (!) és igény szerint meghosszabbítható. A SkiData 350/370-es elektronikus rendszer sok időt megtakarít a vendégeknek. A bérlet 100–500 pontig tölthető fel, egy pont egy svájci franknak felel meg, és akár 10%-os kedvezmény is elérhető a kártya révén a 28 síterületet használhata közben. A számítógépes rendszer az éppen használt síterület saját tarifájának megfelelő pontszámot vonja le a bérletről a belépéskor.

Urs Weber.Urs Weber.
Urs Weber elmondta, hogy az elektronikus síbérlet azoknak a téli sportolóknak ideális, akik nem váltanak szezonális vagy felső-wallisi síbérletet, ám rendszeresen igénybe szeretnék venni a wallisi síterületek változatos sípályakínálatát. Kedvező lehet az olyan külföldieknek, akik wallisi üdülésük alkalmával minél több síterületet szeretnének felfedezni. Az elektronikus pontkártya négy év óta tartó sikere arra sarkallja a helyi idegenforgalmi szervezeteket, hogy Zermattban,  Ovronnazban is bevezessék. Előfordulhat, hogy a síterepek és fürdők után, talán már a legközelebbi jövőben, a kulturális és gasztronómiai létesítmények is használhatók lesznek – síbérlettel. A szolgáltatások fejlesztése ebbe az irányba tereli a gondolkodást és a gyakorlatot.

Ezekben a napokban ünnepli fennállásának 75. évfordulóját a Swiss Snowsports, a Svájci Sí- és Snowboardiskolák Szövetsége. A Schweiz Tourismus véleménykutatása szerint nagyon sokan nemcsak a csodás táj miatt töltik téli üdülésüket Svájcban, hanem más okokból…A most kezdődött téli idényben a jubileum alkalmából sorra kerülő rendezvények mottója: „A svájci síoktatók ellenállhatatlan vonzereje“. Az idegenforgalmi szervezet vonzó ajánlatokat dolgozott ki, amelyek például az elszállásolás mellett síoktatást is magukban foglalnak. A síelés és a wellnesskezelések kombinációja is szerepel az ajánlatok között „Pihenje ki a síoktatást!“ jelszóval.

Nem mindennapi ötlet alapján a Schweiz Tourismus honlapján még ezen a télen megválasztják a legszebb svájci síoktatót. A honlapra látogatók szavazata dönti el a verseny eredményét. Természetesen a jelöltek testközelből is megismerhetőek: a síterületeken. Ráadásul nemcsak nappal, a sípályákon. Az idegenforgalmi szövetség honlapján megtudható, hol találkoznak a tanítványok és a síoktatók a munka után, hol vannak a legjobb apres-ski mulatságok. A síoktató-szépségverseny október utolsó napján kezdődik.

Az Alpok szívében, varázslatos hegyek között és idilli természeti környezetben található Davos, Európa legmagasabban fekvő városa (1560 m) és Klosters, a jellegzetes svájci hegyi falucska (1200 m). A Davos Klosters Mountains ezt a két üdülőhelyet köti össze öt sírégióval. A davos–klostersi síparadicsom több mint 300 kilométernyi, 85 sípályájával az Alpok egyik legnagyobb síterülete. Síelők, carvingosok, snowbaordosok és freeriderek – azaz mindenki, aki szereti-űzi a téli sportokat – megtalálhatja ott számítását, és egyedülálló téli élményekkel gazdagodhat. A kínálat a Jakobshornon található félcsőtől, a Parsenn carvingpályáján és a Pischa freeride terepein át a Madrisa és a Rinerhorn gyermekpályáiig terjed, vagy a Jakobshorn aprés-ski partijaitól a Parsenn és a Pischa hangulatos napozóteraszain, valamint a Madris hóbárján át a Rinerhornon elköltött gyertyafényes vacsoráig terjed.

Felső-Engadin: tóparti kirándulás lovas szánon.Felső-Engadin: tóparti kirándulás lovas szánon.
Ejtsünk szót a Parsenn síterületről is, amely könnyen megközelíthető Davosból és Klostersből egyaránt, ez a két településhez kapcsolódó öt síterület közül a legnagyobb. A kezdőknek kialakított lejtőktől a buckás pályáig minden nehézségű sípálya megtalálható a kínálatban. Tucatnál több hegyi étterem gondoskodik az energia-utánpótlásról meg a kulináris élményekről. A hegyi kunyhók napozóteraszán is jólesik az időzés a melengető napsütésben. A Parsennen található a leghosszabb, 12 kilométeres lesiklópálya is: a Weissfluh hegycsúcstól Küblisig tart. Onnan a Rhäti-vasúttal ismét visszajuthatnak az üdülővendégek Klostersbe vagy Davosba. Ez a szolgáltatás benne foglaltatik a síbérlet árában. Akinek túl rövidek lennének a téli nappalok, a Parsennen minden pénteken nappallá varázsolják az éjszakát: este héttől éjjel 11 óráig kivilágított sípálya várja a síelés és a snowboardozás megszállottait.

A Jakobshorn a snowboardosok hegye. Két félcső és egy funpark várja a hódeszkázás szerelmeseit. A síkunyhókban és a Jakobshorn lábánál található „Bolgen Plaza“ étteremben minden nap vidám aprés-ski mulatságot rendeznek. A Bolgenen egész télen izgalmas események követik egymást. A kínálat a nemzetközi snowboardversenytől, a freestyle világkupán át a davosi ifjúsági sportnapokig terjed. A félcső a Bolgenen esténként (kivétel kedd és csütörtök) kivilágítva várja a freestyle szerelmeseit. A Rinernhorn változatos kínálatáról ismert. A gyermekeknek különálló manópályát építettek különféle akadályokkal. A síterület többi sípályája is ideális a családok számára, mivel nem túl nehéz pályák alkotják. A 3,5 km hosszú szánkópálya izgalmas kikapcsolódást garantál. Minden szerdán és pénteken éjszakai kivilágítással működik a szánkópálya. A vendégek kedvelik a péntek estéli gyertyafényes vacsorákat a hegyi étteremben.

A Pischa a freeride szerelmeseinek "otthona". Három kijelölt, lavinabiztos területen kialakított, de nem karbantartott sípálya várja a bátor vállalkozókat. Az újdonságok közé tartozik a boardercross pálya és a hótalpas túraösvény. A Madrisa családi hegyként ismert. Az apróságokat egy gyermekbirodalom, varázsszőnyeg, gyermekfelvonó és körhinta várja. A tubingpálya is feledhetetlen élményt kínál a legifjabb korosztálynak. A Saasba vezető 8,6 km hosszú szánkópálya a leghosszabb a Davos Klosters régióban.

A Mountain Hotels szövetség különböző kategóriájú szálláshelyeket kínál. Két éjszaka reggelivel és háromnapos síbérlettel az elő- és utószezonban már 147 svájci franktól (92 euró), a főszezonban 183 svájci franktól (114 euró) foglalható.

Kevesen tudják mifelénk, hogy Svájcban számtalan romantikus, hagyományőrző és szerfölött hangulatos karácsonyi vásár várja a kikapcsolódni vágyókat. A teljesség igénye nélkül néhány ajánlat:

Azt beszélik, hogy az Aargau kantonbeli Bremgartenben a  legromantikusabb a karácsonyi vásár. Több mint 270 vásári standdal büszkélkedő karácsonyi vására a város és a régió határain túl hírnévre tett szert. Már csak a számtalan kulturális program és rendezvény miatt is érdemes ellátogatni a vásárra. Aki egy kis romantikára vágyna, az egy fehér lovas kocsin/szánon utazhatja be a városkát. A gyermekeknél az első helyen a simogatóállatkert, a pónilovaglás, a pereckastély és a mesemondó áll.

A waadtlandi Mountreux-be látogatókat szikrázó fények és csábító illatok varázslatos kombinációja várja. Hír szerint ott tartják Svájc legszebb karácsonyi vásárát; sok-sok különleges attrakció több mint 120 karácsonyi díszben pompázó, ajándékokkal teli faházikó várja a látogatót. Ha már arra járunk, el ne mulasszuk a látogatást a Mikulásnál a Rochers-de-Naye hegycsúcsán, a jóságos püspökutók egyetlen hivatalos kirendeltségén.


A leginkább hagyományőrző – mondják az idwaldeni Beckenried karácsonyi vásáráról. December első szombatján köszönt be Beckenriedbe az adventi hangulat. Napközben több mint 70 vásári standnál válogathatnak a látogatók a kézműves termékek és ajándékok között. A kulináris élményekről regionális finomságok, mint a „Bratchäs (grillezett sajt), az Älplermagronen (a bányászok tradicionális krumplistésztája), a sült ökörhús (egy egész ökröt forgatnak a nyárson), az almássütemény és a forralt bor gondoskodik. Este lovas szánnal érkezik a Mikulás a faluba. Bevonulását 400 fura szerzet kíséri: „Trichlerek“ (tehénkolomppal zajongó parasztgazdák), Iffel-ek (művészien faragott világító fejdíszt viselő emberek), valamint alpesi kürtösök és korbácscsattogtatók.

Karácsonyi vásár Bremgartenben.Karácsonyi vásár Bremgartenben.
St. Gallen (az a helység, amelyet a kalandozó magyarok is meglátogattak jó ezer esztendővel ezelőtt) óvárosának szűk utcácskái, a karácsonyi díszkivilágításban pompázó céhes házak és a szecessziós épületek festői környezetet teremtenek a karácsonyi vásárnak. Az 1983-ban UNESCO-világörökségnek nyilvánított apátsági negyed varázslatos kulisszája előtt hetven vásári stand csábítja a látogatókat édességekkel és ajándékokkal. A csodálatos barokk katedrális háttérként szolgál Svájc legnagyobb karácsonyfájának, amelyen több mint 5000 fénylő dísz csillog.

A Luzern kantonbeli Willisauban nemcsak a gyermekeket ragadja magával a különleges karácsonyi hangulat. A felnőtteket is elvarázsolja a történelmi városka egyedülálló légköre. A több mint 90 karácsonyi díszben pompázó vásári stand, a forralt bor, sült gesztenye és a méhviaszgyertyák illata mindenki számára különleges élménnyé varázsolja a körsétát az adventi vásáron. A kínálatot változatos gyermekprogramok teszik teljessé: december 9-én rendezik a gyermekek számára kialakított első karácsonyi vásárt, a meseerdőben pedig Liliput-vasút csábítja a legkisebbeket.

Ha már a hagyományok említtettek, ne feledkezzünk el a Svájcban teendő időutazásról se: több mint 30 svájci történelmi szállodában élhetik át az üdülővendégek a hagyományőrzés és a kényelem egyedülálló ölelkezését. A Schweiz Tourismus új kiadványa könnyen kezelhető zsebkönyv formájában mutatja be a svájci történelmi szállodák kínálatát. A kedvezményes szálláshelytől az ötcsillagos luxushotelig minden megtalálható a kiadványban, amely egyetlen, Magyarországról ingyenenes telefonszám 00800 100 200 30 felhívásával megrendelhető.

Zürich (egyik) jelképe: a Grossmünster.Zürich (egyik) jelképe: a Grossmünster.
Feledhetetlen kultúrtörténeti élményekkel ajándékozza meg az üdülővendégeket a Svájcban tett időutazás. A történelmi szállodák különleges kínálata Graubündentől a Berner Oberlandon át egészen Wallisig, a Genfi-tó térségéig és Tessinig tart, hagyományokban gazdag szállodák sokasága várja a romantikus felüdülésre vágyókat. Jó tudni: a kínálatban valamennyi kategóriájú szálláshely megtalálható az egyszerűtől az ötcsillagos hotelig.

Flimsben például egyedülálló történelmi hangulat várja a vendégeket: a varázslatos hegyvidék kellős közepén fekszik az ötcsillagos Waldhaus parkszálló. A 19./20.század fordulóján épült szálloda négy, egymással összekötött épületből áll, az egészet hatalmas park övezi. A 2500 négyzetméteres wellnessközpont érzéki felüdülésre csábít. A Zürichtől jó órányira található Flimsben tett időutazást Svájc legrégebbi via ferrata ösvényén tett túra teszi teljessé. A 100 éves ösvényt „Pinutnak“ hívják. Az alapos felújítás után az idén nyáron nyitották meg újra a túraösvényt.

Időutazás : történelmi és kulturális élmények Svájcban

Vakációzzon Svájcban

 

Forrás: Infovilág
Hasznosnak találta ezt a cikket?
(0)
(0)
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Hozzászólások (0)
Ehhez a cikkhez még senki nem írt hozzászólást.
PSYCHART 24 – maratoni művészkedés Több mint 150 hivatásos és amatőr művész, valamint pszichiátriai betegségben érintett alkotó ragadott ecsetet, ceruzát péntek délben, hogy a következő 24 órában, a PsychArt 24művészeti maraton keretében képekben fogalmazza meg, hogyan látja az emberi lélek rejtelmeit. Ötven festőállvány, 25 kiló festék, négyszáz ecset és kétszáz ív festőkarton segíti az alkotást.   
Bécs madártávlatból és fenntebbről – járt-e Rodin a Práterban? Bécsben új perspektívából szemlélhetjük a várost. Megnyílt a legújabb látványosság: a Prater-torony. A Belvedere-ben pedig az október 1-jén nyíló, Rodin és Bécs viszonyát vizsgáló kiállítás kínálja az új perspektívát.
Red Bull Mobile: androidos okostelefon 1 forintért Új okostelefonnal bővült a Red Bull Mobile kínálata. Az RBMK elnevezésű androidos készülék mától már 1 (egy) forintért megszrezhető, de csak a Telenornál. Az RBMK tulajdonosai exkluzív hozzáférést kapnak a Red Bull világához, és az ahhoz tartozó zenei és sporttartalmakhoz.
Iomega: szupergyors USB 3.0-s hordozható merevlemezek USB 2.0-s áron Az EMC tulajdonában álló Iomega bejelentette: az összes USB 2.0-s hordozható merevlemezénél átáll az új SuperSpeed USB 3.0 csatolóra. Az átállást az új Iomega eGo Portable Hard Drives termékcsaláddal kezdi. 
Ma az Országházban vehették át a díjazottak az idei Magyar Termék Nagydíj elismeréseit. A pályázat célja a minőségtudatos szemlélet és a termékbiztonság elterjesztése a vállalatok, valamint a fogyasztók körében. Az idei pályázat újdonsága a „Könyvek és egyéb nyomdai kiadványok” témakör volt, amellyel együtt – a gazdaság teljes palettáját felölelő – 17 kategóriába pályázhattak az érdeklődök. A fenntartható fejlődést ösztönző, klímabarát termék nívódíjat az Ablakcentrum Kft. kapta az „Energia+” ablakrendszer kifejlesztéséért. A 20 éve alapított vállalat ma Magyarország egyik vezető műanyagnyílászáró-gyártója; 2004-ben és 2006-ban is elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat.
75 éves a Fujitsu – számítástechnika a felhőkben „Történetének új szakaszába lépett a Fujitsu, hogy így reagáljon a felgyorsult világra és megfeleljen napjaink rendkívüli technológiai kihívásainak. Azon dolgozunk, hogy ügyfeleink egyedi igényeinek maximálisan megfeleljünk, és velük együtt formáljuk a jövőt” – mondta a Fujitsu technológiai igazgatója, Marc Silvester a vállalat megalapításának 75. évfordulóján.
Sanghaj, magyar pavilon: Huang a 3 333 333. látogató Ma délelőtt köszöntötte 3 333 333-dik látogatóját a magyar pavilon a Sanghaji Világkiállításon. Huang Meng-keng (a képen) a  barátaival együtt érkezett a pavilonba, ahol Szöllősi Katalin, pavilon igazgató-helyettese és Mohr Richárd főbiztos- helyettes köszöntötte.
Tangofestival Danubiando – Tanzend durch Budapest  Wer glaubt, dass Tango tanzen der Zeitvertreib einiger weniger sei, der irrt. Diese Kulturnische hat der feurig-erotische, oft akrobatische südamerikanische Tanz, der nur außerhalb seiner Heimat argentinischer genannt wird, längst verlassen, und das seit über 15 Jahren auch in Ungarn.