Fodor István előtt mindig nyitva áll az Ericsson ajtaja, hozzánk azután is szabad bejárása van, ha már nem dolgozik nálunk – hangsúlyozta Éry Gábor, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója a ma reggeli sajtóbeszélgetésen, amelyen az érintettel együtt jelentette be: a rövid idő alatt nemzetközi példképpé vált magyar Ericsson cég megszervezője, hosszú ideig vezérigazgatója, majd 2002 óta elnöke, tizenhét esztendő után, saját elhatározásából, új kihívást keresve megválik a magyar távközlési ipar meghatározó szereplőjévé vált vállalattól.Kulcsár László írása ♦ A stílus maga az ember: Fodor Istvánnak pedig megvan a maga szerfölött egyéni és csodálni való stílusa. Mérnök, villamosmérnök lévén mindenekelőtt a realitások vezérlik, pillanatok alatt képes fölismerni a lehetőségeket, és miközben a jelenben dolgozik, elképzeléseivel, rövidebb-hosszabb távú terveivel mindig évekkel előbbre jár. Álmodozó? Lehet, hogy időnként az, mert a mérnöki tervek megvalósításához, a szervezéshez olykor álmokra, víziókra is szükség van, de csak a beláthatóság és a célszerűség határáig.
Kemény ember, aki képes olyan hajlékony lenni, mint egy diplomata. Számára a teljesítmény különösen fontos, de nem úgy, hogy csak követel, hanem úgy, hogy előbb ő mutatja meg, mire lehet képes a céljáért racionálisan gondolkodó és cselekvő ember. Hihetetlen bizalommal és empátiával fordul környezete, elsősorban munkatársai felé, génjeiben hordozza eme tuladonságát, amely az évek haladtával, a tapasztalatai gazdagodásával csak elmélyült egyéniségében. Minden érzékszervével arra figyel, akivel éppen beszél, mert számára különösen fontos a másik ember véleménye, érveinek energiája körsugárzóként működik, adó- és vevőantenna egyszerre. Figyelmet és tiszteletet egyaránt érdemlő egyéniség, akinek a múlt évtizedekben meghatározó szerepe volt a hazai híradástechnikai ipar export-fővállalkozásainak megszervezésében, irányításában elsősorban a Közel-Keleten.
Egyik fő érdeme, a szervezőképessége minden bizonnyal különösen sokat (ha nem a legtöbbet!) nyomott a latban, amikor 1990-ben a 140 országban jelen lévő svéd óriás cég, az Ericsson fölkérte a magyarországi leányvállalat megszervezésére. Fodor István, mindnyájunk, hazája szerencséjére, elvállalta a kihívást, amelynek csak egy ilyen nagy formátumú ember és szakember, vezető tudott eleget tenni. Mit mond róla a vezérigazgatói székben utóda, Éry Gábor?
Éry Gábor.A mai szűkkörű sajtóbeszélgetés ünnepeltje szerény büszkeséggel tekintett vissza a magyar Ericsson alapításától eltelt tizenhét esztendő fejleményeire, megemlítvén, hogy kezdetben csak kevesen hitték: új iparág születik Magyarországon az Ericsson megjelenésével. Aztán az egyre meggyőzőbb eredmények, a 2000-ig töretlen szárnyalás láttán nem csupán a szakmabeliek is rájöttek: az Ericsson olyat produkál, ami itthon is, külföldön is például szolgálhat. Képes volt a munkatársakban is folyamatosan gyarapodó magyar Ericsson Fodor István vezetével még a világpiaci megtorpanás időszakában is az eredményeknek nem pusztán a szinten tartására, hanem növelésére is. Példa nélkül álló szellemi alkotóközösség teremtődött az Ericssonnál, ahová nem dolgozni, hanem a hivatásukat gyakorolni járnak be a munkatársak, és ahol az egyetemekről frissen kikerült elméknek az "öregekével" azonos megbecsülés és tisztelet dukál, és ahol ezek a fiatalok igen rövid idő alatt képessé váltak/válnak – belesimulván a rangos Ericsson-közösségbe – arra, hogy nagyot és nagyszerűt alkossanak. Gyakorlati feladatokat megoldó tudományos alkotóműhellyé vált az Ericsson már az első időszakban, és azóta is vállalja ezt a minősítést. Ez a korántsem elvonatkoztatott problémamegoldásokon munkálkodó laboratórium a kutatás és fejlesztés nemzetközileg megbecsült fellegvára, az a vállalkozás, ahol nagyjából ugyanannyit költenek K+F célokra, mint az ugyancsak világhírű magyar gyógyszergyárban.
És költenek, nem keveset, kulturára is, amivel ugyancsak egyedülálló a magyar Ericsson széles e hazában: galériája és kamaraszínháza (Ericsson Stúdió) van, szintúgy rangot adó, tekintélyt növelő macenatúrája révén, hogy humán szellemi táplálékkal is ellássa immár ezerfős közösségét.
Messze kanyarodtunk Fodor István távozása ürügyén? Aligha, hiszen mindez, amit emltettünk fentebb, mindenekelőtt az ő munkásságának gyümölcse. A távozó alapító egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy a jövő januártól hol folytatja munkásságát, találgatni meg értelmetlen lenne, már csak azért is, mert Fodort itthon és szerte Európában, feltehetően az unió vezérkara közvetlen közelében is, bármikor és szívesen látják, várják. Az ok egyszerű és racionális: hosszú távon bizonyított, igazi sikerember.
Jó erőt, egészséget, kedves István!
Curriculum vitae Fodor István
Villamosmérnöki diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte. A hetvenes években a Postai Tervező Intézet mérnöke, majd megszervezi és vezeti a Budavox hálózattervező részlegét. 1977-ben koncepciója alapján készült el Dél-Jemen országos hírközlő hálózata. Meghatározó szerepe volt a magyar híradástechnikai ipar export fővállalkozásának megszervezésében és irányításában. 1986–90 között több fővállalkozás irányítója Kuvaitban.
Fodor Istvánt 1990 végén bízták meg az Ericsson magyarországi vállalatának elindításával, megszervezésével. A kilencvenes évek második felére a világszínvonalú, fejlett technológiát művelő cég a magyar távközlési piac meghatározó szállítójává, a közép-kelet-európai térségben az Ericsson mérnöki szakértői központjává és világszínvonalú kutatási és fejlesztő részleg otthonává vált. A cég jelenlegi létszáma közel ezer fő, ebből 600 kutató, fejlesztő és 250 a mérnöki szolgáltató központban dolgozik. Magyarországon kutatásra, fejlesztésre és kapcsolódó innovációra az egyik legtöbbet költő vállalata az Ericsson. Fodor István kezdettől fogva az Ericsson Magyarország vezetője, vezérigazgatója. 2002. május 1-jétől a vállalat elnöke.
Az 1998-ban az év menedzserévé választott vezető távközlési és iparpolitikai publikációk mellett hazai és nemzetközi konferenciák rendszeres előadója. Tevékenységét évtizedek óta aktív gazdaság és társadalomépítő feladatok jellemzik. 1998 és 2000 között az IEEE mérnöki világszervezet magyarországi szekciójának elnökévé választották. Alapítója, majd 2003–04-ben elnöke a Magyar-európai Üzleti Tanácsnak; és 2000–05 között elnöke a Bolyai-díj Alapítvány kuratóriumának. 2004-től három évig az Európai Unió Kutatási Tanácsadó Testületének (EURAB2) tagjaként, független tanácsadóként részt vett az EU tudománypolitikájának és az ehhez kapcsolódó különböző programok alakításában.
További tagságok:
– Eötvös Loránd Tudományegyetem Gazdasági Tanácsa,
– Magyar Tudományos Akadémia Reform Bizottsága,
– Magyar Mérnökakadémia,
– Közép-Európai Tehetségkutató Alapítvány kuratóriumának tagja.
Munkájának elismeréseként Fodor István 1996-ban Gábor Dénes-díjban, 1999-ben megosztott Széchenyi-díjban és 2001-ben a „Páratlan Ember a Jövőnkért” díjban részesült.
Fodor Istvánról és az Ericsson magyarországi vezetőiről bővebben
A büntetőjogi felelősségrevonás akkor lehetséges, ha az elkövető vagy szándékosan vagy gondatlanul követte el a cselekményt. Alapvető tehát, hogy akit bíróság elé állítunk, az fel tudja fogni, hogy miért is áll ott, értse hogy miért gondolják a többiek (felnőttek) azt, hogy ez nem helyes és tanuljon abból a visszajelzésből amit kap. Egy gyerektől sem várhatunk el többet, mint egy felnőttől – sőt ha a gyermek első alkalommal egy bíró szájából fog hallani a társadalmi szabályokról, amiket megszegett – okkal feltételezhetjük, sem az eljárás, sem az ítélet nem fog döntő befolyást gyakorolni a gyerekre. Ezért fontos hangsúlyozni, a gyermekekre irányuló büntetőpolitika alapköve a megelőzés és hogy nem képzelhető el hatékony büntető igazságszolgáltatás gyermekvédelem, szociális gondoskodás, családsegítés, a gyermekjogok érvényesítése nélkül – jelentette ki Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyermekjogi szakértője.
Az "Europe on the Ground" görög ifjúsági médiaalkotás kapta az Európai Ifjúsági Károly-díjat a május 15-i aacheni díjátadó ünnepségen. A második díjat a "Europe meets school" elnevezésű Erasmus csereprogram (Cseh Köztársaság), a harmadik helyezést pedig a magyar "Cycle me home" című dokumentumfilm nyerte el.
Márciusában az építőipari termelés 12,6%-kal maradt el az egy évvel azelőttitől. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent. Az építőipar termelői árai 2012 I. negyedévében az előző év azonos időszakához mérten 2,1%-kal emelkedtek.
Karibi hangulattal, külföldi és magyar úti célok százaival várja látogatóit a ma megnyílt Virtuális Utazás Kiállítás. Bízhatunk abban, hogy magyar vendéglátás és a magyarországi árak még mindig verhetetlenek. Az esemény a hagyományos kiállítások előnyeit nyújtja, de kiküszöböli a hátrányait. Ingyenes a belépés, nem kell utazni, parkolni, kényelmesen, gyorsan és egyszerűen megtekinthetők és megvásárolhatók az idei legjobb utazási ajánlatok.
Az Európai Unióból hazánkba folyósított operatív program-támogatásokat jó eséllyel zöld beruházásokra fordítják 2012–14 között. Az unió közlekedési igazgatósága viszont a hajózás fejlesztését látja fontosabbnak. A Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország ezért levélben sürgette az Európai Bizottságot, hogy engedélyezze az uniós források átcsoportosítását a közlekedési programból energiahatékonysági célokra.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közép-európai képviselete és a magyar belügyminisztérium a világ hontalanjainak körülményeit bemutató közös fotókiállítást rendezett a budapesti Művészetek Palotájában. Válogatás a képekből itt.
A DocLounge azoknak a klubja Helsinkiben, akik szeretik a dokumentumfilmeket, a jó hangulatot, a zenét és az izgalmas beszélgetéseket. Ezt az észak-európai ötletet első alkalommal valósították meg az északi országok határain kívül Budapesten, a Toldi Moziban, ahol is a tegnap este dokumentumfilmjeként a Jukka Kärkäinen és J-P Passi rendezte Punk szindróma (Kovasikajuttu) című finn dokumentumfilmet Sami Jahnukainen producer (Mouka Filmi) mutatta be nagy közönségsikerrel.
Den Blick von George Clooney und Antonio Banderas sollten Nachahmer nicht überstrapazieren: Die Augenstellung mit halbgeschlossenen Lidern - bisweilen als "Schlafzimmerblick" tituliert - hinterlässt bei Frauen eher verdächtigen Eindruck statt Romantik, berichten Forscher der University of Michigan in der Zeitschrift "Personality and Invididual Differences". Um attraktiv zu wirken, sollten Männer eher mit offenen Augen durchs Leben gehen, raten die Forscher.







