Belföld
Biztosan nem lesz baloldali államfője Magyarországnak – Orbánné politizál A baloldali pártok biztosak a hétfői államfő-választás elvesztésében, de egy dolgot mindenképpen nyertek vele: rég nem látott egységfrontba tömörültek Orbán Viktor ellen – így kezdi az AFP azt az összefoglalót, amelyik Magyarország bal- és jobboldali manőverei címet viseli. S már a címben (Hungary left and right manoeuvre to oust 'omnipotent' Orban) is kiemeli, manővereznek, hogy elűzzék a mindenható Orbánt.
Térképeken a történelem – új atlasz készül a középiskolásoknak Nyolcvan oldalon körülbelül kétszáz térképpel, eddig csak tudományos publikációkban hozzáférhető eredmények - például a honfoglalás, a múlt század elejének kivándorlási folyamata, az európai zsidóság holokausztja, a cigányság történelme – képi megjelenítésével, valamint a használatot megkönnyítő keresőhálóval készül a középiskolai történelmi diákatlasz 3. kiadása az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében. Az új kiadványt akár már a 2017/18. iskolaévben használatba vehetik a diákok.
A demokrácia agóniája: éles ellentét feszül a magyar kormány tettei és szavai között Magyarország a párbeszédről és a szabadságról papol, miközben süllyed le az autoriter, a tekintélyelvű társadalom szintjére – így vélekedik Neil Campbell, az Open Society, a Nyitott Társadalom Politika európai Intézetének helyettes igazgatója, aki ezt Trócsányi László igazságügy-miniszternek az Európai Parlamentben tartott védőbeszédéből szűrte le. Az Euractivban megjelent írás szerint Trócsányi azt mondta, hogy a kormány a civil szervezetekkel együtt igyekszik hozzájárulni az Európában kialakult válság kezeléséhez.
Magyarország fityiszt mutat az EU-nak – nincs európai válasz a menekültügy megoldására A Libération című francia lap úgy fogalmaz, hogy Magyarország „fityiszt mutat az Európai Uniónak”. A , baloldali liberális szellemiségű újság emlékeztet arra, hogy 2013-ban az Európai Unió, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és az Emberi Jogok Európai Bírósága nyomására Orbán Viktor még lemondott a menedékkérők elzárásáról, most mégis ezt választotta. A lap megjegyzi: miután 2015-ben 400 ezer menekült haladt át az országon, jelenleg naponta alig tíz embert fogadnak a határ menti tranzitzónában. Az új szabályozás folytán a menedékkérőket határozatlan időre szögesdróttal körbevett konténerekbe, szabadtéri börtönökbe zárják – írja a párizsi lap, és megállapítja: a törvény célja, hogy a lehető legtöbb kérelmezőtől tagadják mega menekültjogot.
Migrációs ostrom Magyarországon – Orbán minden idegent távol tartana Magyarországtól Terjedelmes cikkben számol be a The New York Times arról, hogy Magyarország úgy döntött, őrzött táborokba fogja zárni a menedékkérőket, és hogy több emberi jogvédő, köztük az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága elítélte az országgyűlés által megszavazott törvénymódosításokat. A müncheni Süddeutsche Zeitung „Ostrom alatt” címmel közöl írást, utalva arra, hogy Orbán Viktor határvadászok avató ünnepségén arról beszélt, Magyarország továbbra is migrációs ostrom alatt áll. – A Politico szerint a magyar kormány – vélhetőleg Donald Trump választási győzelmétől és az alternatív jobboldal washingtoni felemelkedésétől lendületet kapva – korlátozni fogja azoknak a nem kormányzati szervezeteknek a befolyását, amelyek a demokráciát és jogállamiságot mozdítják elő.
Jogi határzár: az UNHCR bírálja a magyar menekültpolitika további szigorítását  Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát (UNHCR) mélységesen aggasztja a kedden elfogadott magyar törvénymódosítás, amely valamennyi menedékkérő, köztük gyermekek kötelező fogva tartásáról rendelkezik az esetükben lefolytatott menekültügyi eljárás idejére – hangsúlyozta genfi sajtótájékoztatóján Cécile Pouilly, az UNHCR szóvivője. Szerinte a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy minden menedékkérőt, beleértve a gyerekeket is huzamosabb ideig a határon elhelyezett, több méter magas drótkerítéssel körbevett konténerekben tartják majd őrizetben. (A képen: szüleitől elszakított menekült gyerek.)

<   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >