2010-08-10 14:29
Ma délelőtt köszöntötte 3 333 333-dik látogatóját a magyar pavilon a Sanghaji Világkiállításon. Huang Meng-keng (a képen) a barátaival együtt érkezett a pavilonba, ahol Szöllősi Katalin, pavilon igazgató-helyettese és Mohr Richárd főbiztos- helyettes köszöntötte.

2010-07-29 18:29
Ez a kérdőjelesen megfogalmazott gondolatkör foglalkoztatta annak a kerekasztal-beszélgetésnek a résztvevőit is, akik Csák Erika, a Művész-szerda szervezőjének moderálásával egyfelől szakemberként, mint Bereczky Lóránd, művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott igazgatója, Kovács Emese, a Budapest Art Brut Galéria igazgatója, dr. Gerevich József pszichiáter, művészet-patológus, és dr. Simon Lajos, a Moravcsik Alapítvány kuratóriumának elnöke, másfelől újságíróként, érintett alkotó-páciensekként, és más érdeklődőkként cserélték eszmét a témáról.

2010-07-25 09:41
Álló tapsviharral köszöntötte az olasz közönség, a vezető országos és helyi lapok pedig kitűnő szakmai kritikával illették a magyar művészek közreműködésével a 41. trieszti operett-fesztiválon bemutatott Sissy című kisoperett premierjét. A zenés produkció végigjárja Erzsébet királyné életének fontos helyszíneit. A trieszti Miramare-kastély után most legkedveltebb tartózkodási helye, a Gödöllői Királyi Kastély (több mint 2000 éjszakát töltött ott!) ad otthont a produkciónak.

2010-07-14 15:03
Tegnap a Showtime Budapest meghívására részt vehettem a Pécs2010 rendezvénysorozat egyik legnagyobb eseményén, a Seal-koncerten. A címbéli szójáték két dologra vonatkozik. Egyrészt Seal szeptemberben bemutatásra kerülő Six (hat) albumának eddig ismeretlen – de a koncerten elénekelt – számaira, másrészt arra a keserédes szájízre, ami a szervezés miatt maradt bennem (bár a „tüske” megfelelőbb kifejezés).

2010-07-13 16:12
Több mint háromórás, közös koncertet adott a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Presidance Company táncegyüttes és a miskolci Holdviola folk-rock zenekar. A két együttes egymásra találása stílusba illő, hiszen hasonló étékeket képvisel mindkettő: ötvözi a modern tánc- és világzenei kultúrát a régi magyar zenei és tánc hagyományokkal. Ennek eredményeként született meg az az értékteremtő és hagyományápoló produkció, amit a két együttes Hungarythm elnevezéssel fog össze, ahol „a tánc és a zene életre kelt”.

2010-07-09 12:00
„Recycled Island” („Újrahasznosított-sziget) – ezt az elnevezést kapta a WHIM architecture holland építészeti iroda elképzelése. A cél, hogy hatalmas tömegű műanyag szemétből az ember életterét szolgáló mesterséges szigetet hozzanak létre a világtengereken, hiszen például egyedül a Csendes-óceán térségében 44 ezer tonnára becsülik az évente keletkező ilyen hulladékot.