ÉRDEKEL AZ ÚJ INFOVILÁG
 Exkluzív
Antarktiszi Biennálé: expedíció az emberiség jövőjének és kultúrájának felkutatására Kaspersky Lab / Лаборатория Касперского alapítója és elnök-vezérigazgatója, Jevgenyij Valentyinovics Kaszperszkij / Евгений Валентинович Касперский csatlakozik az ő támogatásával létrejött Antarktiszi Biennáléhoz, az első olyan kezdeményezéshez, amelyik összehozza a művészeket, a tudósokat és a technológiai újítókat a világ minden tájáról, hogy felfedezzék és bemutassák az Antarktisz egyetemes kultúráját különböző összefüggésekben.
Carreras elköszönt Budapesttől José Carrerast nemcsak azért szereti a nagyvilág, mert remek tenor, és a tenoristák mindig szívhez szólnak, hanem mert emberként is különleges. Kivételes, ahogy 30 éve tízszázaléknyi esélyt kapott a túlélésre, és sikerült legyűrnie a leukémiát. Azóta jövedelme zömét ennek a betegségnek a kutatására és betegeinek segítésére fordítja. De azzal is kivételes, ahogy viselkedik.
Isteni film Simon, Jochanan, Mirjám és Saul hajlékairól Mostanában rengeteget hallunk keresztény eszmeiségről és keresztény kultúráról. De tegyük a szívünkre a kezünket: melyikünk tudja gondolkodás nélkül rávágni, hogy mi volt Szent Péter eredeti neve, hogyan szólították kortársai? Hol és hogyan végezték ki? És Szent Pált talán jobban ismerjük?
Utolérhetetlenül gazdag a stájer tél kínálata „Miközben Budapest felé közelítettünk a dombok között, kíváncsi voltam, van-e már hó itt is, mint nálunk“ – kezdte hagyományos, a téli programokat beharangozó sajtótájékoztatóját Erich Neuhold, a Steiermark Tourismus GmbH, a stájer idegenforgalom ernyőszervezetének az ügyvezetője. „Nálunk, Dachsteinban már fél méteres a hó, és megindultak a sífelvonók is“ – újságolta a szakember.
Mesterséges intelligencia, drónok és önvezető járművek A CeBIT, azaz eredeti és teljes nevén: Centrum für Büroautomation, Informationstechnologie und Telekommunikation, alapításkori nevén pedig Centrum der Büro- und Informationstechnik, magyarul (kissé sután hangzik) „irodai és információtechnikai központ” 2017. évi nagy témái a mesterséges intelligencia, a drónok és az önvezető járművek – hangzott el a vásárrendezők mai, bécsi sajtótájékoztatóján. (A szerző felvételei.)
Az ókori világ hét csodája Ellentétben azzal, amit ma sokan gondolnak, már az időszámítás előtt is voltak turisták, bár inkább zarándokoknak vagy egyszerűen csak utazóknak hívták őket. Bejárták az akkor ismert világot, és beszámoltak arról, amit jártukban-keltükben láttak, és egyesek listákat is felállítottak a legérdekesebb látnivalókról. (A képen a szerző.)

<   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >