Kalózszoftverek: tört Microsoft- és Nav N Go-programok Több mint egy héten keresztül ellenőrizték négy város szaküzleteit  a helyi vámhivatalok; ez idő alatt jó negyvenmillió forint értékben találtak kalózszoftvereket. A tapasztaltak alapján a Nav N Go navigációs szoftverei a legtöbbet hamisított programok a Microsoft-termékek után.
Az angyalföldi rendőrök június 16-án összehangolt akcióban Budapest területén egyszerre több szerverhotelben lévő internetszolgáltató cégnél, valamint egy műszaki főiskolán tartottak házkutatást. A rendőrök szervereket foglaltak  le – adja hírül a Pro-Art – Szövetség a Szerzői Jogokért – a BRFK közleményére hivatkozva.
Csökkenget az illegális szoftverek aránya Magyarországon (HENT) Közzétette 2009-i évértékelő jelentését a világ legnagyobb szoftvergyártóit tömörítő Business Software Alliance (BSA) és az IDC piackutató. A tanulmány szerint a kalózszoftverek aránya nőtt a nagyvilágban, ugyanakkor Magyarországon az illegálisan telepített szoftverek aránya 1 százalékponttal csökkent, és jelenleg 41 százalék.
Szellemitulajdon-védelem: Magyarországot levették a Watch List-ről Az Amerikai Egyesült Államok kereskedelmi képviselőjének hivatala (Office of the United States Trade Representative, a továbbiakban: USTR) évente készít jelentést a kereskedelmi partnereknek minősülő országok (köztük Magyarország) szellemitulajdon-védelmi helyzetéről (Special 301 Report), amelynek keretében a szellemi tulajdonjogok megsértésében élen járó országokról – rövid értékelésekkel ellátott – listákat vezet. A Priority Watch List-re (kiemelt megfigyelési lista) a szellemi tulajdon védelmével, az ezzel összefüggő jogérvényesítéssel és a piacra jutással kapcsolatosan – a USTR megítélése szerint – súlyos hiányosságokkal küzdő országok kerülnek, a Watch List pedig az e területeken bizonyos hiányosságokat mutató, de a Priority Watch List-re nem kerülő országok jegyzéke.
Warez-ügy: 21 magyar gyanúsított, a vezér halott (HENT) Bűnszervezetben elkövetett szerzői jogi jogsértés gyanújával összesen huszonegy személy ellen folytat eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda. A szervezet szerint a gyanúsítottak több mint kétmilliárd forint összegű kárt okoztak a jogtulajdonosoknak.
Szintén zenész: az olasz belügyminiszter is kalózkodik (HENT) Az illegális letöltés visszaszorítását célzó, az internetkapcsolat felfüggesztésének lehetőségét is alkalmazó rendszereket kritizálva, Roberto Maroni (a képen), olasz belügyminiszter beismerte, hogy maga is tölt le illegálisan zenét az internetről. Olasz jogvédők szerint a miniszternek inkább a kalózkodás káros gazdasági hatásaival kellene foglalkoznia.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >