2010-02-24 14:39 ♦
Nyilas Dóra tudósítása ♥ Koránt sincs könnyű dolga annak, aki manapság lakásvásár-lásra adja a fejét. Először is meg kell teremtenie azt a pénzügyi hátteret,...
Nyilas Dóra tudósítása ♥ Koránt sincs könnyű dolga annak, aki manapság lakásvásár-lásra adja a fejét. Először is meg kell teremtenie azt a pénzügyi hátteret,...
Unger Gyula tudósítása ♦ A tetőtér-beruházások radikális csök-kenése várható Budapest belső kerületeiben a bérhá-zak elhanyagolt állapota, valamint a lakók meg- és beleegyezési készségének hiánya miatt. Sokan...
(Forrás: APEH) Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal honlapján és az Ügyfélkapun keresztül is elérhető a lakóingatlanok után fizetendő adó alapjának megállapításához – önkén-tes döntés alapján...
Lipthay Erzsébet tudósítása ♣ Éppen két évvel ezelőtt, 2007 decemberében, jóllehet már mutatkoztak a gazdasági válság halvány jelei, az ING Real Estate Investment Management (ING-REIM) bejelentette a Campona megvásárlását. Az ügylet 110 millió eurós beruházással járt Budapesten.
Királyházi Henriett interjúja ♣ Az eddiginél jobb körülményeket teremtenek az alvállalkozóknak az építési szerződésekre vonatkozó, ez év október elejétől folyamatosan módosuló jogszabályok – állítja dr. Nádasdy Zoltán (a képen), a Nörr&Társai Ügyvédi Iroda vezetője.
A költségversenyt nem tudják megnyerni a kis európai országok, ezért okos stratégiával a képzés és a kutatás fejlesztésével a tehetségről és a...
A kereskedelmi szempontból is lebénult, ingatlanállományát tekintve legnagyobb részt lepusztult, sok vonatkozásban szégyellnivaló pesti Belváros előbb-utóbb...
Az egykori Csepel Autógyár rehabilitációjának legújabb állomását Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) államtitkára, dr. Steiner Pál, a Közép-magyarországi Regionális...
Fejlesztő, bérlő és generálkivitelező együtt ünnepelt ma Üllőn. A logisztikai központokat és üzleti parkokat fejlesztő és kezelő nemzetközi ingatlancsoport, a Goodman – a Rossmann Magyarország Kft.-vel és...
Unger Gyula tudósítása ♦ A válság nyertesei közé tartozhat Csepel, pontosabban a szigetnek a fővároshoz tartozó része. Az egykori Csepel Művek hatalmas, mintegy egymillió...
Infovilág © Alapítva 2001. Felelős szerkesztő: Kulcsár László. A szerkesztőség címe: 1172 Budapest, XII. utca 33. Telefon: 06 1 550 00 83, skype: infovilag.
Észrevételeiket, javaslataikat várjuk az infovilag[kukac]infovilag.hu e-mail címre!