nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Szerzői jogok

Azzal, hogy belép a infovilag.hu valamelyik oldalára, elfogadja az alábbi feltételeket, még abban az esetben is, ha nem regisztrált felhasználója, előfizetője a rendszer egyik szolgáltatásának sem.
A infovilag.hu internetes portálon található tartalom a kiadó szellemi tulajdona. A infovilag.hu oldalai teljes egészében, a reklámokkal, hirdetésekkel együtt szerzői jogvédelem alatt állnak.
A infovilag.hu fenntart minden, a lap bármely részének bármilyen módszerrel, technikával történő másolásával és terjesztésével kapcsolatos jogot.
A kiadó előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a lap egészének vagy részeinek feldolgozása és értékesítése. A lap tartalmának egyes részeit - kizárólag saját felhasználás céljából - merevlemezére mentheti vagy kinyomtathatja, de nem jogosult terjesztésére, kereskedelmi forgalomba hozatalára.
A portálról értesüléseket átvenni csak az oldalra való hivatkozással lehet, azzal a feltétellel, hogy az átvevő
a) nem módosítja az eredeti információt,
b) a lapra utaló egyértelmű hivatkozást minden közlésnél feltünteti.
A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után. A infovilag.hu követelheti a jogsértés abbahagyását és kárának megtérítését.

A infovilag.hu pontos és hiteles információk közlésére törekszik, de a tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget nem vállal.


Adatvédelem

A regisztrált felhasználók személyes adatait a hatályos jogszabályok értelmében a infovilag.hu titkosan kezeli, az adatokat harmadik fél számára semmilyen formában nem adja át, kivéve a nyeremények  kézbesítéséhez, kiszállításához szükséges nevet és címet.

A regisztrációt követően a infovilag.hu a felhasználók adatait mindaddig tárolja, amíg a megrendelő írásban, elektronikus úton nem kéri azoknak a  infovilag.hu adatbázisából való törlését.

A felhasználó külön rendelkezésének hiányában a infovilag.hu a regisztrációnál megadott e-mail címen a későbbiekben tájékoztatja felhasználóit akcióiról, újdonságairól.

Javasoljuk, hogy a bejelentkezéshez szükséges jelszavukat saját érdekükben tartsák titokban és ne adják át  harmadik fél részére.

Felhasználási feltételek

A infovilag.hu alá tartozó weboldalakat  a GreyMatter Kft. (6500 Baja, dr. Aszalós u. 4/d.) (a továbbiakban: Üzemeltető) működteti.
A infovilag.hu  szolgáltatásunk alább felsorolt feltételeit a Felhasználó a regisztrációt követő használatbavétel tényével ráutaló magatartással elfogadja.
A infovilag.hu használata kizárólag ezen szabályoknak megfelelően történhet. Amennyiben a felhasználási feltételeinket módosítjuk, a változásokra kellő időben felhívjuk felhasználóink figyelmét.
A infovilag.hu Felhasználója felelős saját jelszava megőrzéséért.
A infovilag.hu Felhasználója nem sérthet a infovilag.hu használata során semmiféle érvényben lévő jogot.
Az Üzemeltető nem vállal felelősséget és garanciát a infovilag.hu-n található és ott elérhető anyagok (szolgáltatások) használatáért és a használat következményeiért, pontosságáért, megbízhatóságáért, hibamentességéért vagy zavartalan működéséért. Az itt található tartalom felhasználása saját kockázatra és felelősségére történik
A infovilag.hu-n elérhető tartalom felhasználása kizárólag magáncélból történhet. A Felhasználó nem jogosult az adott tartalom újrafelhasználására, terjesztésére, bármilyen eszközzel és/vagy formában történő másolására, adatbázisban történő tárolására, letölthetővé tételére, a tartalom kereskedelmi forgalomba történő hozatalára, sem ellenérték fejében, sem anélkül.
A infovilag.hu gyűjteményeinek üzleti célú felhasználása kizárólag az Üzemeltető jogosult és arra harmadik személynek csak az Üzemeltető adhat engedélyt.
A fenti szabályok megsértése esetén Üzemeltető haladéktalanul megteszi a jogsérelem vagy jogszabálysértés által szükségessé tett jogi lépéseket, vagyis polgári jogi igények esetén peres eljárást kezdeményez és megfelelő esetben megindítja az elektronikus kereskedelmi törvényben szabályozott értesítési és eltávolítási eljárást, bűncselekmény gyanúja esetén feljelentést tesz, egyéb esetben értesíti az ügyben hatáskörrel rendelkező hatóságot és az eljáró szervekkel együttműködik.

Irányadó jogszabályok:
A fentiekben nem szabályozott kérdésekben az alábbi jogszabályok az irányadók:
2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről;
2001. évi XXXV. törvény az elektronikus aláírásról;
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról;
1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről

Forrás: Infovilág
Az olvasók szerint a cikk hasznossága
(2)
(0)
címkék:  szerzői jogok
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Olvasta már?

Bezárás
Újabb oroszlánkölykök, száznapos elefántborjú, segítség a fogyatékossággal élőknek A közelgő gyermeknap alkalmából kettős sajtótájékoztatót tartottak a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az eseményen felköszöntötték a most száznapos elefántot, bemutattak egy róla, és a többi elefántról szóló könyvet, illetve bemutatkoztak az állatkert legifjabb indiai oroszlánjai is, a második alom, amely idén született. Emellett egy megállapodást is aláírt a fogyatékossággal élőket képviselő öt, hazai érdekvédelmi szervezet és az állatkert. Jóllehet a Fővárosi Állat- és Növénykert nem szociális intézmény, szinte nincs még egy olyan hely az országban, ahol annyiféle jogcímen kínálnak belépési kedvezményeket, mint éppen ott. Kedvezményt kapnak a gyermekek, a diákok, a nyugdíjasok, a családok, külön a nagycsaládok, a csoportosan érkezők és külön a tanulmányi csoportok is. A legnagyobb mértékű kedvezményre a fogyatékossággal élők jogosultak. (Képek: Bagosi Zoltán.)
A Parlament részese kíván lenni az EU–USA kereskedelmi tárgyalásoknak Az Európai Parlament végig aktívan követni kívánja az Európai Unió és az Egyesült Államok között hamarosan kezdődő kereskedelmi tárgyalássorozatot, amely a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térségét hozhatja létre. Ezt is tartalmazza a plenáris ülésen ma elfogadott állásfoglalás, amely emellett elvárásként említi az amerikai közbeszerzési piac megnyitását és az uniós kulturális és audiovizuális szolgáltatások piacának védelmét.
Még nincs keletjük a nagy, drága ingatlanoknak Továbbra is erős kínálati piac jellemzi az ingatlanforgalmat, így aki most vásárolna, remek helyzetben van, könnyen válogathat. Az egyes fővárosi kerületek azonban eltérnek abban, hogy az eladásra kínált ingatlanállomány jellemzői hasonlítanak-e a keresleti igényekhez. Az eladók jellemzően a nagyméretű házaktól, lakásoktól szabadulnának, a vevők még mindig a kisebb, könnyebben fenntarthatókat keresik, veszik. 
További CIB-leányvállalatok csatlakoznak a már elkezdődött SAP-bevezetéshez, melynek köszönhetően egységes, csoportszintű főkönyvi funkció valósul meg a hazai pénzintézeti csoportnál. A bevezetés része annak a nagyívű SAP-implementációnak, melyet a 2010-i informatikai felülvizsgálat után kezdtek el. Ennek lényege, hogy az egyéni szigetrendszereket a hatékonyság végett egységes megközelítésben, integrált megoldásra cserélik és kiterjesztik a meglévő SAP-infrastruktúrát. Első körben lezajlott a beszerzés, a vagyongazdálkodás, a számlakezelés modernizálása. Ezt követte az idén az adattárház-verzióváltás, emellett új, banki szemléletű főkönyvvezetést valósítanak meg SAP-alapokon.
Kis Zsenik Klubja: citromerőmű Győrben A Da Vinci Learning tévécsatorna különleges Guinness rekordot állított fel: munkatársai megépítették a citrommal működtetett legnagyobb erőművet. A látványos kísérlet most Győrbe utazik egy rendhagyó tanévzáró fizika óra keretében. A DaVinci Learning csatorna szerint a tanulás is lehet szórakoztató, a fizika vagy a kémia is izgalmas. Az erőmű megépítésének az ötlete is ebben a szellemiségben született.
Vitathatatlan? A miniszterelnök egy jól koreografált vizit keretében május 23-án – szándékoltan a negyedik Alaptörvény-módosításról szóló alkotmánybírósági határozat kihirdetése után – Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnökének társaságában, a testület épületében jelentette ki, hogy véget ért a „megfelelő hosszúságú és megfelelő mélységű, jogászi szempontból pedig szép és izgalmas” alkotmányos viták időszaka. Érvei közül elsőre az tűnhet a legerősebbnek, hogy az AB úgy találta, hogy az alkotmányozó hatalom szabályosan fogadta el az alkotmányt – megjegyzem ez is teljesen fals, hiszen a bírák nem az alaptörvényről, hanem annak negyedik módosításáról mondtak verdiktet.
Élénk a nemzetközi érdeklődés a Velencei Biennále magyar alkotása iránt Május 30-án nyílik meg az 55. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítás (Biennále) magyar pavilonjának kiállítása. Asztalos Zsolt „Kilőtték, de nem robbant fel” című műve iránt már most is igen erős a nemzetközi érdeklődés. A magyar pavilonban a közönség raklapokon álló képernyőkön 18 fel nem robbant bombát láthat, és fülhallgatón megismerheti a történetüket. A kiállítás honlapján a látogatók megírhatják saját konfliktushelyzeteiket.
IT-Atlas Österreich: Konjunkturtreiber vom Burgenland bis Vorarlberg Der IT-Atlas 2013 der COMPUTERWELT hat sich auch heuer wieder die einzelnen Bundesländer genauer angesehen. Wenig überraschend ist der Fachkräftemangel von West bis Ost eines der Hauptprobleme. Dennoch konnte sich die IT in allen Ländern als Querschnittbranche schlechthin positionieren.