Furcsa világ a miénk: feledünk, hogy magunkat felmenthessük, és emlékezünk, amikor ítélkezni akarunk. A másik zsebében kotorászó kiált tolvajt, a békét hirdető háborúzik, és ha valakinek egy igaz szava sincs, az bárkit, következmények nélkül, hazugnak nevezhet.
E világban, ha az utódok választ keresnek az álszentségre, az ősökhöz térnek vissza. Egy magyar film idézi meg a kort, az évszám a cím: 1945, maga a történelem. Fekete–fehér a film, inkább sötét, mint világos, több benne a mozdonyfüst, mint a napfény. A képek alapján nosztalgiázhatnánk is, emlékezhetnénk a mozi őskorára, egykoron Karády Katalin, Csortos Gyula, Jávor Pál mozoghatott így Eiben István kamerája előtt, nekik írtak szerepet, róluk szólt a történet.
Ma Ragályi Elemér az operatőr, és a vásznon mások között a szépségéről lemondó Nagy-Kálózy Eszter, a szokatlanul kimért Szabó Kimmel Tamás, a bizonytalan parasztlány Sztarenki Dóra, az anyatigris Szirtes Ági, és persze a kopaszságot, a túlsúlyt vállaló Rudolf Péter élesztgeti lelkiismeretünket.
Ez a szorongás ideje, Magyarország a háborús romokat takarítja. Az oroszok jelenléte figyelmeztető, de még nem tolakodó. A falu vasútállomásán pedig leszáll a vonatról két zsidó. Valójában két férfi, egy idősebb meg a fiatalabb, de nem a koruk, hanem az identitásuk az érdekes. Zsidók. Ládájuk a múltjuk, hasonlít a koporsóhoz. Szekeret bérelnek, indulnak a település felé.
A falu esküvőre készül. A helyi kiskirály fia a vőlegény. Gyülekeznek a vendégek, van kolbász, bor, pálinka, van éhes száj és száraz torok. A várható lagzit szőnyegbombázásként éri a hír: jönnek a zsidók. Ha lenne helye a plakátnak, felragasztanák: Állítsák meg az idegeneket!
A zsidók mégis jönnek. Lehet, hogy haza? Valamikor elvitték, bevagonírozták őket, itthon maradt javaikon osztozott a nép. Prédává vált a ház, az üzlet, a takaró, az evőeszköz. A zsidó értékből közvagyon lett, a nincstelen magyarból tulajdonos. Most visszajönnek a zsidók. Még csak ketten, de holnap megérkezhetnek a többiek is. A sárga csillagosok, a feljelentett barátok, az egykori békés szomszédok, a kereskedők. A gyerekek játszótársai. Az elűzöttek.
Jöhetnek és kérhetnek, esetleg követelhetik azt, amit itt hagytak. Szörnyű az igazság, de vasvillával széthányható, doronggal szétverhető. Aztán mondható, hogy ránk támadtak az idegenek, de mi megvédtük a miénket. Sokszor ismételjük, így hihetőbb! Ez 1945, a film, az alaphelyzet.
Az idős nézők átélhettek ilyesmit, a fiatalok legfeljebb elképzelhetik. Akár a jövőben is. Mert nemcsak a zsidók, hanem a trafikosok, a rokkantak, az elüldözött vállalkozók, az állattartók is visszajöhetnek. Esetleg magukénak követelhetnek földeket, kastélyokat, festményeket, helikoptereket. A világ már csak ilyen, változó. Ezért mondják a hatalom letéteményesei: meg kell állítani az idő kerekét. Jó, ahol van, ne forogjon. Maradjon minden, ott ahol van! Az oltalmazó kerítés is.
A film Amerikában, Németországban közönségdíjas lett, külföldi kritikusait a görög Zorbára emlékeztette. Nekünk magyar maradt. A rendező Török Ferenc 2004-ben olvasta Szántó T. Gábor novelláját, azóta készült a forgatásra. Bízott magában, soha nem adta fel. Ma a történet jobban érhető, mint 13 évvel ezelőtt.
Az idő nem gyógyított, inkább feltépte a sebeket…
1945 – Rendező: Török Ferenc. Forgatókönyvíró: Szántó T. Gábor. Operatőr: Ragályi Elemér. Zene: Tibor Szemző. Szereplők: Rudolf Péter, Bence Tasnádi, Szabó Kimmel Tamás, Sztarenki Dóra, Szirtes Ági, Szarvas József, Nagy-Kálózy Eszter, Iván Angelus, Marcell Nagy