Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma szerda van, 2019. június 19. Az év 170. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737626. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Új arculatot épít a Műcsarnok - tervek 2009-re

Infovilág

 

Petrányi Zsolt főigazgató örvendetesnek tartja, hogy továbbra is divatban van a vizuális kultúra, ám miközben napjaink képzőművészete újrafogalmazza magát, és izgalmas kísérletei az erre fogékony emberek érdeklődésével találkoznak, a magyar fővárosnak csak ritkán sikerül áttörnie a periférikus besorolást. Néhány kezdeményezés azonban az utóbbi időben változtatott ezen (például a Lipcse-jelenséget feldolgozó tárlat), és a nemzetközi szaksajtó is dicsérően írt az ötletes Műcsarnok-beli kiállításokról.

"A művészetnek a befogadás a lényege" - hangsúlyozta a főigazgató, aki a megbízatásának lejártáig tartó két évben fiatal művészek felkarolását helyezi előtérbe. Olyanokét, akik mindennapjainkban gyökerező, lényeges kérdésekről beszélnek. Az alkotás legyen minél több helyen látható - szorgalmazza Petrányi Zsolt, és hogy ez meg is valósuljon, együttműködést kezdeményezett az egyik népszerű zenecsatornával, az MTV-vel. A november 30-ig tartó közös munka célja, hogy fiatal képzőművészeket ismerhessen meg a nagyközönség. A Pixel portrék című riportsorozat hetente öt percben mutat be egy-egy fiatal alkotót. A harminc művészről készült összeállítás az interneten is elérhető az MTV oldalánhttp://www.mtv.co.hu/shows_details.php?id=20. Az ő műveikből, legjobb alkotásaikból nyílik kiállítás január 17-én az Ernst Múzeumban. S ha már a fiatalokról esett szó, megemlítendő, hogy a Derkovits ösztöndíjasok kiállítása jövőre az eddigieknél gazdagabb és hosszabb lesz: műveiket június végétől augusztus végéig láthatjuk az Ernst Múzeumban.

Maga az anyamúzeum, a Műcsarnok egyelőre még Thomas Ruff Retrospektív című kiállítására készül, amely a fotóhónap részeként nyílik december 13-án. A düsseldorfi alkotó a kortárs művészet nagyformátumú alakja, aki kísérletet tesz napjaink fotóművészetének enciklopédikus összefoglalására. Témái a portréfotótól a csillagászati képekig terjednek. Technikailag átfogja a fotózás fejlődésének legfőbb állomásait - a kezdetektől egészen a digitális megoldásokig.

Kiemelkedő élménynek ígérkezik a MUSAC gyűjtemény budapesti bemutatkozása is a Tavaszi Fesztivál keretében. A leoni gyűjtemény Európa legrangosabb alkotóinak munkáiból ad keresztmetszetet. A Mi Vida - Menny és Pokol című kiállítás élet és művészet viszonyát hangsúlyozza különböző megközelítésekkel. A tárlat nem csupán válogatás egy gyűjteményből, hanem egyben "a művészi diskurzuson keresztül tett javaslat, felhívás a valóságtudat erősítésére" - hangzott el a mai tájékoztatón. Kísérőrendezvényként az érdeklődők a kiállításhoz kapcsolódó filmvetítést tekinthetnek meg a Menü Pont galériában.

A jövő év kínálatából feltétlenül kiemelendő a képek keletkezését megvilágító Werner Nekes-gyűjtemény, amely a Pillanatgépek/Blickmaschinen címet viseli. A médiaművészeti és történeti kiállítás a C3 alapítvány szervezésében valósul meg. Peternák Miklós társkurátor arra hívta föl a figyelmet, hogy a 2009 júniusától augusztusig látható tárlat mintegy 35 kortárs művész - az ötvenes évektől kezdődően készített - alkotásai segítségével tárja föl és mutatja be a médiumok integrálódását.

Végül megemlítendő, hogy a velencei Nemzetközi Képzőművészeti Kiállításon való magyar részvételben is közreműködik a Műcsarnok, hiszen a Biennale nemzeti biztosa Petrányi Zsolt főigazgató. A nyertes pályamű, Forgács Péter installációja kitölti majd a magyar pavilon tágas termeit. A kiállítás címe - Col tempo/Idővel - Giorgione velencei portréjára utal. Forgács egyetlen motívuma ugyanis az emberi arc, a másik ember ránk szegeződő tekintete.


A sok-sok arc végignézése után, csak a kiállítás végén derül ki, hogy a bemutatott, de egyébként ismeretlen arcok egy osztrák náci antropológus, dr. Josef Wastl 1939 és 1943 között Bécsben létrehozott antropometriai archívumából származnak. A hadifoglyok, deportálásra váró zsidók, náci katonatisztek és helyi civilek százainak fénykép- és filmfelvételeit fajbiológiai diagnózis céljából standardizálták. A szembe- és profilnézetű fotók mellett a filmes tételeken a "modellek" ugyanazt a fejmozdulatot hajtják végre.


A Magyar Pavilon jövő évi installációját a korábbi évekhez hasonlóan várhatóan a helyszíni építés megkezdése előtt, májusban mutatják be Budapesten.

Címkék