Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma csütörtök van, 2019. május 23. Az év 143. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737599. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Polygon: négymilliárdos bevétel – konzervatív tervezés

Infovilág

A Polygon Informatikai Kft.-nek rendszerintegrációból, fejlesztésből származó bevétele tavaly elérte az 1,7 milliárd forintot. A teljes árbevétel mindössze egy százalékkal emelkedett az előző esztendőhöz képest − mondta el a cég ügyvezetője, Gál György. Az eleve konzervatív üzleti terv teljesítését a rendszer-, valamint a hálózatintegrációs üzletágak jó szereplése mellett a több lábon állás révén sikerült elérni. A banki üzletág munkájá dicséri például, hogy a céget a CIB az év üzleti informatikai partnerévé választotta.

Uniós forrással is támogatott kutatási, fejlesztési munkákba is kezdett a Polygon, a szegedi, pécsi, debreceni és budapesti egyetemmel közös innovációs kezdeményezései is vannak. Az egyik ilyen az IBM WebSphere Portal technológiájára épülő JAVA alapú fejlesztés, ami egyetlen felhasználói felületbe integrálja a céges szoftverek, az internet és az intranet használatát, támogatja a vállalati rendszerek, levelező és más alkalmazások elérését böngészőn keresztül, web 2.0-s lehetőségek létrehozását.

Címkék