Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma vasárnap van, 2019. július 21. Az év 202. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737658. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Állampolgári bejelentés alapján 14 millióra bírságolta a Médiatanács az RTL Klubot

Állampolgári bejelentés alapján 14 millióra bírságolta a Médiatanács az RTL Klubot
Infovilág

A Médiatanács állampolgári bejelentés alapján vizsgálta a RTL Klub februárban elindított főműsoridős sorozatának két, márciusi epizódját. Az NMHH szakértői a vizsgálatkor megállapították: az Éjjel-nappal Budapest kifogásolt adásait magasabb, IV. korhatár-kategóriába kellett volna sorolni. Ez azt is jelenti, hogy nem kerülhetett volna este nyolc órakor adásba – a kérdéses részeket legkorábban este kilenc órakor lehetett volna vetíteni.

A Médiatanács kiemelt feladata a kiskorúak védelme, ezért rendszeresen ellenőrzi, vizsgálja, hogy megfelelő-e a televíziókban sugárzott tartalmak korhatár-besorolása. Az Éjjel-nappal Budapest esetében feltárt jogsértésnél megállapíttatott, hogy az adásokban és az előzetesekben is sérültek a kiskorúakat védő előírások. Az egyes műsorszámokat 12 helyett 16 éven aluliak számára nem ajánlott kategóriába kellett volna sorolni. Az RTL Klubot elmarasztaló határozat alapján a vizsgált két epizód miatt 6–6 millió forint, a 19 előzetes miatt pedig összesen 2 375 000 forint bírságot szabott ki a hatóság a csatornára.

A magasabb korhatári besorolás a tanács szerint azért lett volna indokolt, mert az adások károsan befolyásolhatták a kiskorúak személyiségfejlődését. Több jelenet azért volt különösen problematikus, mert szereplőik maguk is kiskorúak voltak és az alkoholfogyasztás, a droghasználat, a trágár nyelvezet, szexuális utalások úgy jelentek meg benne, hogy azok a 16 év alattiak számára káros magatartásmintákat közvetíthettek. A szakértői elemzés mutatott rá arra is, hogy az adások reális konfliktusokat ábrázoltak ugyan, ám ezekre semmilyen pozitív megoldást nem adtak. A szereplők – különösen a szülő–gyermek kapcsolatban – nem kezelték a problémákat, hanem rendszerint agresszíven viselkedtek, majd kiléptek a szituációból.

A bírság összegét a jogszabályi keretek között, az arányosság és fokozatosság elvének figyelembe vételével állapította meg a Médiatanács. A kereskedelmi csatorna egy évvel ezelőtti két, hasonló jogsértése miatt adásonként 5, illetve 6 millió forint bírságösszeget állapított meg.

Az Éjjel-nappal Budapest adásait a mérések szerint 80–100 ezer tinédzser láthatta.

A Médiatanács a jövőben is mindent megtesz azért, hogy a kiskorúakat védő törvényi rendelkezéseket a médiaszolgáltatók megtartsák. A pénzügyi szankciók – arányos és fokozatos kiszabásának – célja is az, hogy a tévécsatornák a jövőben tartózkodjanak a hasonló jogsértések elkövetésétől.

 

Címkék