Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma vasárnap van, 2019. augusztus 25. Az év 237. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737693. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Második és utolsó – a Romanovok bukása

Második és utolsó – a Romanovok bukása
Kulcsár István

II. Miklós orosz cárt a bolsevikok már uralkodása idején „második, utolsó Miklósként” emlegették. Ebben bizonyosan nem is tévedtek, arról viszont lehet vitatkozni, hogy megérdemelt volt-e másik jelzője, amit Leninék aggattak rá: a véres kezű cár. Szó se róla, uralkodása idején, különösen az 1905–07-i bukott forradalom után Oroszországban sok embert akasztottak fel, mindamellett nem kétséges, hogy csupán 1937-ben, Sztálin regnálásának akár egyetlen hónapja alatt több szovjet állampolgárt végeztek ki, küldtek kényszermunka-táborba vagy száműzetésbe, mint II. Miklós egész uralkodása idején. Ezért az utolsó orosz cár véreskezűsége kapcsán is elmondhatjuk azt, hogy minden relatív. (II. Miklós cár a családjával; Pinterest)

Az utolsó orosz cárról és családjáról sok szó esett az utóbbi időben, a kivégzésük 100. évforulója körüli hónapokban. Ezért különösen időszerű a Németországban élő író és történész, Dalos György magyarul most megjelent könyve, amely nem kevesebbet ígér, mint a Romanov-ház bukásához vezető út utolsó két évtizedének, II. Miklós uralkodásának bemutatását. (Talán véletlen, talán nem, hogy a szerző legutóbbi nagyívű monográfiáját szintén egy rendszer utolsó kéviselőjének, Mihail Gorbacsovnak szentelte.) Munkája közben a szerző elképzelhetetlenül nagy anyagot nézett át, dolgozott fel, benne Milós cár és felesége egymás közötti levelezését, két orosz miniszterelnök, von Witte és Kerenszkij, továbbá a szentpétervári francia nagykövet, Peléologue visszaemlékezéseit, a Raszputyint meggyilkoló Juszupov herceg, Marija Fjodorovna anyacárné és Buxhoeveden bárónő, udvarhölgy emlékiratait.

A 19. század második harmadától Oroszország mind inkább igyekezett felzárkózni Európához, ám egymást követő uralkodói, II. Sándor, III. Sándor, majd II. Miklós így is mindig jó néhány évtizeddel, ha ugyan nem évszázaddal voltak elmaradva az utolérni kívánt földrész vezető hatalmaitól. A rokoni kapcsolatok – Miklós cár mind V. György angol királynak, mind II. Vilmos német császárnak az első unokatestvére volt – ebben nem segítették az Orosz Birodalom teljhatalmú urát. Az orosz társadalmat feszítő belső ellentéteken túl a Japántól 1905-ben elszenvedett vereség, majd a cári hadsereg tehetetlensége az első világháborúban már magukban is megágyaztak a Romanov-dinasztia és vele együtt a cárizmus bukásának.

Ezekhez az objektív körülményekhez még olyan szubjektív tényezők is hozzájárultak, mint II. Miklós gyengekezűsége, befolyásolhatósága, rossz tanácsadói, köztük a felesége, és nem utolsósorban a bűnbaknak kikiáltott „csodatévő szentember”, a szélhámosnak is nevezhető Raszputyin szerephez jutása állami ügyekben.

Ilyen képet fest a nagyhercegek és nagyhecegnők intrikáitól terhes Romanov-dinasztia és ura utolsó évizedeiről a könyv szerzője. Dalos nem démonizálja, igaz, a legkisebb mértékben sem menti fel „hősét”, II. Miklóst, aki a maga módján, a szó hétköznapi értelmében talán nem is volt rossz ember, de hát, mint tudjuk, a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. II. Miklós rossz időben foglalt el egy rossz trónt, és ez lett a veszte. Személyesen neki is, meg az egész magával rántott cárizmusnak is, amely a végén már jóformán senkinek sem kellett Oroszországban.

Az utolsó cárt egy esztendővel a hatalomból való kényszerű távozása után végezték ki a bolsevikok Jekatyerinburgban, feleségével, nyilvánvalóan ártatlan gyermekeikkel, szolgáikkal egyetemben. Máig sem teljesen egyértelmű, hogy kinek a parancsára. Lehet, hogy személyesen Leninnek, de az is lehet, hogy nem. Ezt a kérdést a könyv szerzője lényegében nyitva hagyja. Halálának körülményei azonban mit sem változtatnak az utolsó cár életművének, tevékenységének megítélésén.

Dalos György: Az utolsó cár. A Romanov ház bukása. Noran Libro Kiadó, 2018