Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma csütörtök van, 2019. május 23. Az év 143. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737599. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Éppen 100 évvel ezelőtt vezették be a 8 órás munkanapot

Éppen 100 évvel ezelőtt vezették be a 8 órás munkanapot
Infovilág

Századik évfordulója van ma a nyolcórás munkanap bevezetésének – amelyet a világon elsőként a szovjet munkatörvénykönyvben hirdettek ki – írja Danielle Bleitrach szociológus a Le Monde diplomatique magyar kiadásának legfrissebb számában.

Mennyi munkáskönny és -vér kellett ennek eléréséhez…A kép felirata: 1918. december 11-én a világon először törvénybe iktatták a nyolcórás munkanapot – a munkaügyi törvények első szovjet kódexe (MTSZK)

A nyolcórás munkanap vagy a napi maximum nyolc órai munka, mint követelés, végig a XIX században a munkásmozgalom történelmi követelése volt. Akkoriban ugyanis a munkások legalább napi 10 órát dolgoztak, de ez elérhette a napi 12, sőt a 14 órát is. A „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” jelszót Robert Owen hirdette meg még 1817-ben.

A munkaidőt korlátozó első szabályokat a gyárakban dolgoztatott gyerekmunkára vezették be. A gyerekeket, beosztottként, alacsonyabb rendű feladatokra alkalmazták, ugyanolyan rossz munkakörülmények között, mint a felnőtteket, de alacsonyabb bérért. Dolgoztak gyerekek Észak-Anglia pamutgyáraiban, a kikötők dokkjaiban, az amerikai textilgyárakban, a francia szövödékben. Angliában a Factory Act [Gyártörvény] 1833-ben tiltotta meg a 9 évnél fiatalabb gyerekek foglalkoztatását a textiliparban, és a napi munkaidőt az életkor szerint korlátozta: a 9–14 éves gyerekek napi 10 órát, a 14–18 évesek napi 12 órát dolgozhattak legálisan. Ez a törvényt a többi iparágra csak 1853-ban terjesztették ki.

Angliában a nők és a gyerekek 1847-ben harcolták ki a napi 10 órás foglalkoztatást, míg Franciaországban a 10 órás munkanap az 1848-as forradalom vívmánya volt. Ezt a forradalom leverése után alig néhány hónappal el is töröltek, és újra rákényszerítették a francia munkásokra a napi 12 órát.

A napi 8 órás munkaidő az 1864-ben, Londonban megalakított I. Internacionálé történelmi követelése volt, amelyet 1866-tól tűztek a programjukba.

Az Egyesült Államokban az amerikai szakszervezetek 1884-i kongresszusa döntött úgy, hogy két év alatt kényszeríti a gyártulajdonosokat, hogy nyolc órára korlátozzák a napi munkaidőt. Akkor határozták el, hogy május 1-jén indítják a kampányt, mivel sok amerikai vállalat akkor kezdi meg a könyvelési újévet, ami azt is jelenti, hogy sok munkaszerződés május elsejével lép érvénybe. 1886-ban nagyon sikeres általános sztrájkot szerveztek az anarchisták kezdeményezésével. Az országban úgy 340 000-en sztrájkoltak aznap. Chicagóban, egyes vállalatoknál, a sztrájkot több napig folytatták. Május 3-án, egy tüntetésen három munkást megöltek a McCormick Harvester gyár sztrájkolói közül. Másnap tiltakozó felvonulást tartottak, és este, a felvonulás feloszlásakor robbant ki a haymarketi zavargás[1] – innét eredeztetik általában a május elsejei felvonulások szokását.

1889-ben Párizsban összeült a II. Szocialista Internacionálé a francia forradalom századik évfordulója és a párizsi világkiállítás alkalmából. Jules Guesde és Munkáspártja, illetve Raymond Lavigne javaslatára 1889. július 20-án a II. Internacionálé döntött arról, hogy minden május elsején tüntetést tartanak a nyolc órás munkanap bevezetéséért (ami heti 48 órás munkaidőt jelentett, hiszen akkoriban kizárólag a vasárnap nem volt munkanap).

  1. május 1-jén több-kevesebb résztvevővel a legtöbb országban tüntetést tartottak.
  2. május 1-jén Észak-Franciaországban a tüntetés drámai fordulatot vett. A rendőrség rálőtt a munkásokra, ennek következtében kilencen meghaltak, és sokan megsebesültek. Ez az új dráma véglegesen beírta a május elsejét az európai munkásharcok hagyományos eseményei közé. A tüntetők piros vadrózsát tűztek a gomblyukukba, amely egy hagyományos virág Észak-Franciaországban, ugyanakkor utal a munkások véráldozatára.

Az akkor már több mint száz éves munkáskövetelést végül a fiatal bolsevik forradalom valósítja meg, amikor hivatalosan törvénybe foglalja a napi nyolcórás munkaidőt. A kapitalista országok innét veszik át, mint sok más egyéb vívmányt is…[2]

A szerző, Danielle Bleitrach szociológus. Az eredeti cikk itt érhető el, tessék kattintani! .

Fordította: Morva Judit          

[1] 1886. május 4-én a chicagói Haymarket Square közeli munkástiltakozás zavargássá nőtt, amikor valaki bombát dobott a rendőrökre. Hét rendőr és legalább négy civil halt meg, több tucatnyian megsebesültek. Nyolc radikális munkás aktivistát ítéltek el a bomba miatt – dacára annak, hogy nem voltak ellenük szóló bizonyítékok. – A szerk. megj.

[2] Megragadjuk az alkalmat, hogy az 1917 című kiadványunkat szíves figyelmükbe ajánljuk, hiszen nagyon kevesen tudják, milyen sok, ma már megszokott társadalmi tény, például a mindenkire, így a nőkre is vonatkozó választójog, a lakosság szociális ellátásának állami felelőssége stb. mind az 1917-es forradalom eredményei közé tartozik. Könyvünk kiváló karácsonyi ajándék fiataloknak és idősebbeknek is. – A szerk. megj.