Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma szombat van, 2019. március 23. Az év 82. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737538. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Az újságíró archívumából: Harminc éve hunyt el Hirohito, az utolsó háborúzó császár – Akihito, a béke császára az idén átadja a trónt

Az újságíró archívumából: Harminc éve hunyt el Hirohito, az utolsó háborúzó császár – Akihito, a béke császára az idén átadja a trónt
Trom András

Éppen harminc évvel ezelőtt, 1989. január 7-én hunyt el Hirohito japán császár. Ellentmondásos szerepét a Felkelő Nap országának a második világháború előtti és alatti expanzionista törekvéseiben Trom András, az MTI egykori tokiói tudósítója mutatta be a Magyarország című hetilap 1989/2. számában. A cikket az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük és közreadjuk az MTI által kiadott tudósításokat is. (Nyitó képünkön a Time címlapja a japán császár halálakor.)

Hirohitót Akihito, a 125. japán császár követte. Az ő uralkodói korszakának – trónra lépésekor – a heiszei elnevezést adták, aminek a jelentése „teljes béke megvalósítása a Földön és az égben”. Akihito, a „béke császára” tavaly bejelentette, hogy idős kora és megromlott egészségi állapota miatt az idén áprilisban lemond a trónról. Helyére az 59 éves Narihito koronaherceg lép majd. A 85 esztendős császár születésnapi hivatalos ünnepsége alkalmából decemberben nyilatkozatot adott ki és abban fontosnak mondta, hogy a japánok ne feledkezzenek meg a II. világháborúban meghalt honfitársaikról.

Íme Trom András cikke a sok évvel ezelőtt megszűnt, rangos hetilap, a dr. Pálffy József alapította „Magyarország” 1989/2. számából:

Japán – Mi jön a „sova” után? Korszakváltás következik politikai hatalom nélkül

Január 7-én reggel 6 óra 33 perckor végérvényesen lezárult Japán – és a világ – számára egy korszak. Hirohito japán császár, akit halála óta a sova-tenno hivatalos elnevezés illet, távozása az élők sorából azonban nemcsak azt jelenti, hogy a császárság 2600 éves történetében a leghosszabb ideig, 62 évig és 3 hónapig tartó uralkodási korszak ért véget. Ennél jóval több történt. Japán történelmének egy drámai eseményekkel terhelt, ellentmondásos korszaka zárult le, a második világháború után már csak a szégyenlős nagyapákra emlékeztető, egykoron teljhatalmú uralkodó távozásával. Véget ért a számítógépek virágkorát élő, fejlett ipari-gazdasági – egyre inkább politikai – nagyhatalomban az isteni eredetűnek született uralkodók láncolata. Hirohito személyében a második világháborús korszak államfőinek utolsó képviselője távozott az élők sorából. A törékeny alkatú tenno elhunytával megszakadt a szigetországot még a feudális múlthoz kötő utolsó személyes kapcsolat. „A krizantémtrón gazdái a jövőben soha többé nem lesznek olyanok, mint elődeik voltak” – állapította meg kommentárjában a Kyodo japán hírügynökség.

Esőisten már előre siratta. Szinte attól az órától kezdve, hogy 1988. szeptember 19-én éjjel rosszul lett, belső vérzése miatt vért hányt és felszökött a láza a 87 éves uralkodónak, országos eső szakadt Japánra, az elkerülhetetlen események égi előjeleként, több településen földcsuszamlást okozva. Az ősanya, Amaterasu-Omikami napistennő – akitől a közfelfogás szerint időszámításunk előtt az ötödik században közvetlenül származott Dzsimmu császár, a japán uralkodói dinasztia első tagja – érezve, hogy tehetetlen, a sűrű szürke fellegekbe burkolózott hetekre. így aztán az égiektől magára hagyott uralkodó, a japán császárok sorában a 124-ik, orvosai segítségével egyedül próbált szembeszállni a természettel. Ez még neki sem sikerült, pedig több millió alattvalója írt jókívánság-cédulát, imádkozva felépüléséért.

A tenno: szimbólum

Századunk és egyben minden idők leghosszabb ideig trónját elfoglaló császári uralkodójáról, Hirohitóról végérvényesen bebizonyosodott, hogy ő is csak ember volt. 1926. december 25-én ugyan még istenként foglalta el helyét a krizantém trónon, de a második világháború végét elhozó japán kapituláció után ki kellett nyilvánítania az addig istenként tisztelt és érinthetetlennek tartott császárnak: lemond isteni származásáról. Az amerikai diktátum nyomait magán viselő, 1947-ben elfogadott japán alkotmány pedig kimondta: „A császár – a tenno – az államnak és a nép egységének szimbóluma”. Ugyanez az alkotmány – megteremtve korunk Japánjában a demokrácia feltételeit – megfosztotta politikai hatalmától az uralkodót, és csupán a protokolláris feladatok ellátására jogosította fel.

Hirohito halála mérföldkő Japán második világháború utáni történetében, vallják sokan. Miközben alkotmányjogilag a császár nem tekinthető államfőnek, a tokiói külügyminisztérium egyik illetékese a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy „a hivatalos felfogás nem idegenkedik attól, hogy a császárt a Felkelő Nap országa államfőjének tartsa”.

Ma még nem lehet megjósolni, hogy az az egyébként békés átmenet, amely Akihito trónörökös személyében a császárság intézményének a törésmentes folytatását hozta el, milyen irányba mozdítja a japán társadalmat. Vannak máris, akik a császár isteni eredetének és hatalmának a visszaállítását követelik, és abban bíznak, hogy az új korszak megszabadítja az országot a második világháború emlékét Hirohito nevével összekapcsoló béklyótól és a vereség szégyenétől. Hallhatók olyan nacionalista, soviniszta hangok, amelyek az 1947-i alkotmány revízióját követelik. Mások pedig óva intenek: a császár maradjon meg szellemi vezérnek, tartsa távol magát a hatalomtól és imádkozzék az istenekhez a japán nép boldogsága érdekében. De leginkább arra figyelmeztetnek sokan, hogy a császár maradjon meg japánnak és nehogy átvegye az európai királyi családok szerepét. Ez utóbbi aggódó hangok oka nem más, mint az a tény, hogy Akihito személyében világot látott, amerikai nevelőnő mellett felnőtt, polgári házasságot kötött, gyerekeit Angliában iskoláztató, tehát minden elődjétől elütő, a hagyományos szabályokat felrúgó uralkodó foglalta el a krizantémtrónt.

Akihito új császár azonban szándéka felől nem sokáig hagyott kétséget. Legelső audienciáján, január 9-én az ország politikai, törvényhozó és végrehajtó hatalma elébe járuló képviselőinek és a császári családnak a jelenlétében a palotában elhangzott első nyilatkozatában kijelentette: „A japán alkotmány és a császári udvartartási törvény értelmében átveszem Japán császárának a tisztét. Ígéretet teszek arra, hogy őfelsége, az elhunyt császár kívánságának a szellemében, amely azonos az én vágyammal, állandóan egy leszek népemmel, önökhöz csatlakozva betartom a japán alkotmányt és hűségesen hajtom végre kötelességeimet. Miközben ezt teszem, erősen vágyom Japán további fejlődésére, a békére a Földön és minden nép jólétének a gyarapodására.”

Megfigyelők a nyilatkozattal kapcsolatban rámutatnak, hogy az gyakorlatilag elejét veszi az alkotmány revízióját és császári abszolutizmus visszaállítását akaró további törekvéseknek, ugyanakkor az első értelmezések szerint a háromperces nyilatkozat egyértelmű hitvallás és elkötelezettség a világ békéjének a megőrzése mellett.

A jövő esélyeinek latolgatása mellett azonban a világ ezekben a hetekben visszatekint. Sokan teszik fel a kérdést: mi volt valójában Hirohito? Isten? Háborús bűnös? Vagy szelíd természetű halbiológus? Uralkodása alatt mindhármat állították róla.

Az első kérdésre még legbigottabb hívei is feltehetően nemmel válaszolnak ma már. Annak, hogy érinthetetlenségéről lemondott, tulajdonképpen élete utolsó évét köszönhette. Ellenkező esetben ugyanis nem operálhatták volna meg egy évvel ezelőtt keletkezett bélszűkületét, ami végzetes lett volna a számára. Így viszont a császári krónikákba az első olyan uralkodóként vonulhatott be, aki műtéten esett át.

Egyenruhában

Hirohito azután került a trónra, hogy apja, Taiso császár elméje végérvényesen elborult. A történészekre vár annak a kiderítése, milyen szerepet játszott Hirohito Japán militarizálódásában. Az azonban kétségtelen, hogy uralkodásának első két évtizede egybeesett Japán militarista expanzionizmusával. A császári hadsereg éppen az ő uralkodása alatt erősítette meg állásait a megszállt Koreai-félszigeten, ahol mind a mai napig Japánt okolják a félsziget megosztottságáért. Ez a hadsereg rohanta le Mandzsúriát és követte el a nankingi mészárlást. Az is bizonyított, hogy Hirohito 1941. október 18-án (hét héttel az Egyesült Államok megtámadása előtt) hozzájárult ahhoz, hogy a legagresszívabb szárny alakítson kormányt, Tozso hadügyminiszter irányításával. A császár egyenruhára cserélve a civil ruhát, részt vett a vezérkar és a minisztertanács ülésein. Az ő nevében adták ki a jelszót, tora-tora-tora, ami a Pearl Harbor elleni támadás kezdetét jelentette. A japán katonák a császár nevével az ajkukon indultak rohamra, a Föld felszínének egy nyolcadára kiterjesztve a második világháború távol-keleti hadszínterét. A fehér mezőben piros korongos zászlót az indiai Assam tartománytól a csendes-óceáni szigetvilágig lengette a szél, de a második világháború végül is a szigetországot nem vezette máshová, csak a tokiói öbölben horgonyzó Missouri csatahajóig, amelynek fedélzetén Japán kapitulált.

A császár később – nagyon kevés nyilatkozatának egyikében – azzal érvelt, hogy nem volt hatalma és ereje ahhoz, hogy megakadályozza az ország öngyilkos háborúba sodródását. A kapitulációt bejelentő rövid beszédet hanglemezre vették. Állítólag a vezérkar fanatikus tagjai még akkor is meg akarták akadályozni, hogy a hangfelvételt eljuttassák a rádióba.

1945-ig a császár előtt mindenkinek térdelni kellett és csak szemlesütve tartózkodhattak a közelében. Közönséges halandó a hangját nem is hallhatta. A lakosság Hirohito hangját először 1945. augusztus 15-én hallotta, amikor a rádióban bejelentette: „Nem viselhetem el a gondolatot, hogy népem tovább szenvedjen. Bármi történjék velem, tűrni fogok és tőletek is azt kérem, hogy tűrjetek”.

Hirohito a háborús vereség után egyetlen katonai díszszemlén sem vett részt. Állítólag sohasem hallatta a véleményét politikai kérdésekben. A halbiológiába temetkezett, laboratóriumában töltötte ideje nagy részét és kutatásairól 12 könyvet írt. Emellett alapvetően családjának élt. Szenvedélyesen szerette a szumót és a történelmi tévéjátékokat. Halálos ágyáról még nyomon követte a nagy őszi szumo-bajnokságot és utolsó előtti nemzetközi vonatkozású megjegyzésével elismeréssel adózott a suriname-i pillangóúszó olimpiai győzelmének, kijelentve: milyen jó, hogy egy ilyen kis ország is olimpikont adott a világnak. Utoljára még köszönetet mondott a mielőbbi jobbulást kívánó külföldi államfőknek, személyiségéknek.

Akihito következik

A japán nép szemében a tenno törékeny alakja a legutóbbi időkben már inkább csak a hagyomány és a kultúra megtestesítője, egy kedves félszeg aggastyán volt, akivel azonban azonosították a huszadik századot, amely Japán számára nemcsak a vérzivatart, hanem a káprázatos felemelkedést is elhozta. A szigetország népe Hirohitót tulajdonképpen el sem ítélte. A Mainichi Simbun által, közvetlenül a kapituláció után készített közvélemény-kutatás szerint a lakosság 85 százaléka egyértelműen kiállt a császárság intézménye mellett. A halálakor nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint az amerikai megszálló csapatok főparancsnokának, Douglas MacArthur tábornoknak 1945 szeptemberében Hirohito kijelentette: „Ün azt tehet velem, amit akar, fel is akaszthat, de ne engedje a népemet szenvedni.”

Aki azonban a 3,1 millió japán halottat, az ország pusztulását siratta, az is megbocsátott már a 124-ik japán császárnak. Remélhetően Akihitónak (akinek a korszakát heiszeinek nevezték el, ami a teljes béke megvalósítását jelenti a Földön és az égben), a 125-ik japán császárnak sohasem lesz szüksége arra, hogy megbocsássanak neki.

Japán gyászolja és felmenti császárát

Tokió, 1989. január 8. vasárnap (MTI-tud) – Japánban gyászolják a császárt, aki a szigetország népe szemében megszemélyesítette a legtöbb szenvedést és egyben legnagyobb felvirágzást hozó XX. századot. „A Tenno olyan, mint a levegő. Ha van, senki sem figyel rá oda, de ha fellép a légszomj, mindenki attól retteg, mi lesz, ha elfogy a levegő” – fogalmazta meg a közfelfogást egy szociológus. Légüres térben azonban egy percig sem maradt a felkelő nap országa, hiszen Akihito azonnal és automatikusan elhunyt apja, Hirohito örökébe lépett. A 87 éves császár halála viszont elemi erővel fordította az ország lakosságának a figyelmét a császár és a császárság intézménye felé.    

A bal oldali képen Hirohito 1946-ban. (Foto: Die Welt)

Közel félmillióan járultak vasárnap délutánig – a zuhogó eső ellenére – a császári palota körül felállított sátrakhoz, hogy bejegyzéssel adózzanak az elhunyt uralkodó emlékének. A televíziós társaságok szombat reggel óta megváltoztatták 24 órán át sugárzott

műsorukat. Vasárnap is különkiadással jelentkezett mind a hét központi csatorna, csak úgy, mint az összes újság. A tömegtájékoztatási eszközök nem foglalkoznak mással, csak Hirohito császár életének 87 évével, egybekötve az ország bukásának és tündöklésének bemutatásával. A császár személye, mint az államnak és a nép egységének jelképe sokkal erősebb érzelmeket vált ki a műsorok tanúsága szerint, mint azt általában maguk a japánok gondolták.

Hirohito életútja mellett az új császárnak, családjának és az új trónörökös portréjának bemutatása a másik fő téma a halálhír belföldi és külföldi visszhangjának ismertetése mellett.

A gyász a megemlékezés, a történelmi önvizsgálat katarktikus ünnepévé vált Japánban, és megfigyelők szerint a feltárt dokumentumok olyan részletességgel foglalkoznak a császár szerepével trónra lépésétől a kapitulációig, valamint a helyreállítás periódusában, amilyenre soha nem volt példa. Felgördült a krizantém függöny. A napvilágot látott dokumentumok egyértelműen felmentik Hirohitót Japán militarizmusának felelőssége alól. A Kyodo hírügynökség például idézi az elhunyt császár kijelentését arról, hogy olyan mélyen hitt a parlamenti demokráciában – amelynek gyakorlatát az első külföldi japán császári látogatáson, 1921-ben Londonban tanulmányozta –, hogy nem érzett erőt a háborút akaró japán parlament és kormány megfékezésére. Uralkodásának 62 éve alatt 32 miniszterelnök 50 kabinetje irányította az országot, annak ellenére, hogy a Meidzsi alkotmány értelmében a császár egyeduralkodó és egyben főparancsnok volt.

Hirohito hatalma semmi másra nem volt elég, mint arra, hogy szentesítse a kormány vagy a vezérkar által hozott döntést – írja a japán hírügynökség.

Ezzel összhangban a Jomiuri Simbun szerkesztőségi cikke arra hívja fel a figyelmet, hogy miközben a császár tudatában volt hatalma korlátainak, többször türelmetlenül és keményen bírálta a háborúra elszánt tábornokokat. „Erre mint fontos történelmi tényre kell emlékeznünk” - figyelmeztet a lap. A Mainicsi Simbun felidézi a kapituláció bejelentése után a lap által készített első közvélemény-kutatás eredményét, amely azt tükrözte, hogy a szétzúzott ország 3,1 millió áldozatot sirató népének 85 százaléka teljes támogatásáról biztosította a császárság intézményét.

A sajtó nem csak felmenti a császárt minden felelősség alól, de arra is felhívja a figyelmet – az amerikai memoárok felhasználásával –, hogy Hirohito kész volt feláldozni magát és a császárságot, amit az amerikai megszálló csapatok főparancsnokával, Douglas MacArthur tábornokkal való első találkozásakor, a kapituláció előtt jelentett ki.

Az Aszahi Simbun szerkesztőségi cikke rámutat: „habár kétségtelen, hogy az elhunyt császár maga békét akart, az

tagadhatatlan tény, hogy Japán az ő nevében vetette magát a csendes-óceáni háborúba”. Azt is érinti a cikk, hogy vannak kísérletek, amelyek a császár hatáskörének erősítésére akarják felhasználni a korszakváltást. Erre vonatkozóan azonban magára az új császárra, Akihitóra hivatkozik a lap, megállapítva, hogy „az ilyen antidemokratikus lépés az új császár törekvése és kívánsága ellen való lenne”.

A The Japan Times idézet-összeállításából az tűnik ki, hogy Hirohito a kapituláció elhatározásával gyakorlatilag állami döntést hozott. Ezt a császár szavaival illusztrálja: „Magam hoztam meg a döntést a háború befejezéséről. Miután a miniszterelnöknek nem sikerült megegyezésre jutni a kabinetülésén, kikérte véleményemet. Erre közöltem az álláspontomat. Ami a háború kitörését illeti, arra vonatkozóan kormánydöntés született, amelyet képtelen voltam megakadályozni.”

Az új japán császár békenyilatkozata

Akihito császár beiktatása (Asia Magazine, 1989. február 19.)

Tokió, 1989. január 9. hétfő (MTI-tud.) – Akihito új japán császár, aki szombaton elhunyt apja, Hirohito örökébe lépett, hétfőn megtartotta első hivatalos audienciáját. A császári palotában megjelent családtagok, valamint a kormány, a törvényhozás, a jogalkotás és a császári udvartartási hivatal legmagasabb rangú képviselői előtt az uralkodó kijelentette: eltökélt szándéka, hogy hozzájáruljon a világbékéhez.     A jelképek országában, Japánban rendkívül nagyra értékelik, hogy a hétvége ellenére hétfő reggelig 51 államfő és 43 kormányfő küldött részvét-táviratot az új császárnak, illetve a miniszterelnöknek. Még szombaton érkezett meg Akihito császár címére Mihail Gorbacsov részvét-távirata. Együttérzésüket fejezték ki nemcsak a legnagyobb szövetséges országok vezetői – így Reagan elnök, II. Erzsébet királynő – hanem II. János Pál pápa, valamint Erich Honecker, az NDK Államtanácsának elnöke. Kínából, Mongóliából és Nicaraguából is az elsők között érkeztek részvét-táviratok, csakúgy, mint a második világháború előtt és alatt japán megszállás alatt nyögő országokból, egyebek között a Fülöp-szigetekről, Malajziából, Indonéziából, Dél-Koreából. Hirohito császár február 24-i temetésére több mint 100 országból várnak magas rangú személyiségeket.