Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma péntek van, 2019. január 18. Az év 18. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737474. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Az újságíró archívumából: Svédasztal

Az újságíró archívumából: Svédasztal
Farkas József György

„Stockholmi levelet” írt szerzőnk, ami 1987 februárjában látott napvilágot a Népszabadság hasábjain. A lap akkori berlini tudósítója, akárcsak külföldön dolgozó kollégái elsősorban szolgálati helyük (esetében az NDK és Nyugat–Berlin) eseményeit figyelték, ám valamely fontosabb politikai esemény okán „szomszédoltak” is.  Ilyen esetekben jól szuperált egy „levél”, lazább, könnyedebb tartalommal tájékoztatva az érdeklődőket az általa látott és tapasztalt, adott esetben itthon is hasznosítható tanulságokról. Mint az alábbi jelentéssel a svéd fővárosból… (Illusztráció: smörgåsbord, azaz svédasztal; forrás: https://stopthesethings.com)

A címben jelzett fogalom afféle „terülj, asztalkám”, tele mindenféle jóval, amiből aztán – például a szállodai étteremben, reggelinél – ki-ki kedvére válogathat. Gondolom, nemcsak az általam lakva megismert, családias hangulatú Karélia Szállóban, de a többi stockholmi hotelban is ugyanazok a svédasztal jellemzői: ropogósra keményített asztalterítők, fényes-tiszta evőeszközök, forrón tartott kávé és tea, gyümölcslevekből legalább háromféle, gusztusos felvágottak, fűszeres kenőmájasok, rózsaszín sonkaszeletek, pikánsan illatozó sajtok, „szagmentesített” szardíniák, dzsem, tej, vaj, zsemle, kifli, foszlós fehér- és érdes barnakenyér. Az asztal egyszerre jelez minőséget és mentalitást. Az életnek olyan minőségét, amelyhez egy 170 éve háborúkon kívül maradt ország eljuthatott, s olyan mentalitást, amelyre a svédek joggal büszkék. Nem láttam ugyanis, hogy az egységáron kapott lehetőséggel bárki is visszaélt, és „ki akarta volna enni” a szállodát a vagyonából.

Nem volt szégyen másodszor is odamenni az asztalhoz, ha még valamiből venni kívántam. De éreztem, hogy az roppant kínos lett volna, ha a tányéromon pazarló módon maradékot hagynék. A svédek vérében van az érték érzete. Beszélgetőpartnereim valamennyien jó néven vették, ha rögtön megkérdeztem: mennyi idejük van a számomra. Meg is mondták percre, hiszen az idő – nem pénz –: érték. Akárhány svéddel szót váltottam, valamennyi feljajdult a magas adók említésére, ámde utána maga kezdte sorolni azokat a szociális vívmányokat – a kielégítő nyugdíjat, az időskorúak gondozását, a magas színvonalú orvosi ellátást, a jól szervezett közművelődést és oktatási rendszert –, amelyek fedezetét az állam a jövedelmek esetenként valóban meghökkentő arányú megcsapolásával teremti elő. Egyértelmű, hogy e vívmányok egész rendszere: érték.

A szociáldemokrata kormányzat – amelyet a kommunisták támogatása segít többséghez a parlamentben – programjába iktatta a munkások szükség szerinti átképzésének támogatását. Közvetlenül vagy közvetve (adókedvezményekkel) dotálják az ipari korszerűsítést és a tudományos előrelépést, mert a fejlődés újabb értékeket teremt. A királyi gárda őrségváltása nélkülözi a militarista felhangokat, a legények harsány parancsvisszhangozása inkább harciaskodás, semmint fenyegetés – ám Svédország nagy pénzeket fordít katonai kiadásokra, s ennek kevés ellenzője akad, mert úgy érzik, hogy a honvédelem – érték. Egyidejűleg a svéd költségvetés számottevő összeggel támogatja a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet, a SIPRI munkáját, s juttat anyagiakat tucatnyi békemozgalomnak, és ezzel mindenki egyetért, hiszen a béke – érték. Az állam évente a bruttó társadalmi termék egy százalékát külföldi segélyekre fordítja; különösen az apartheid áldozatait és a – politikai vezetés által arra érdemesnek ítélt – felszabadítási mozgalmakat segíti így, a közvélemény egyetértésétől kísérve, mert az elnyomás bármely formájának az enyhítése egyúttal a svédek önbecsülését is növeli, s kell-e mondani, hogy ez is: érték.

Persze azért a svédek is emberek, s ha társadalmi szinten indokoltnak tartják is az ország adórendszerét, saját magukra vonatkoztatva a legtöbben erősen eltúlzottnak tartják a rájuk kivetett részt. A szociáldemokrata kormányzat hagyományosan arra törekszik, hogy az ország jelképes „svédasztalához” mindenki odaférjen; ám hogy ez az asztal úgy legyen megterítve, ahogyan azt eddig megszokhatták, ahhoz a magasabb jövedelműeknek mélyebben kell a zsebükbe nyúlni. Ezt nem mindenki szereti. A svéd gazdagok – köztük Bergman, a filmrendező és Borg, a teniszsztár – előszeretettel menekítik külföldre a vagyonukat. Az adócsalások mértékét egyes külföldi statisztikusok csillagászati számokkal fejezik ki. Ám a legutóbbi, 1985-i választásokon a konzervatív pártok, amelyek pedig az adózást „az állampolgári szabadság korlátozásának” igyekeztek beállítani, mégsem tudtak felülkerekedni. Hiába, a svédek az adórendszerüket szükséges rossznak tekintik, de úgy érzik, hogy a „szükséges” erősebb motívum, mint a „rossz”.

A vezetés egyébként maga nyit bizonyos „kiskapukat” az adóterhet nyomasztónak érzők számára. Ilyen a már említett átképzés és fejlesztés, amelynek költségeit a cég vagy az egyén levonhatja az adójából. Ha egy munkaadó a dolgozóját nem pénzzel, hanem – mondjuk – külföldi utazással premizálja, ugyancsak kedvezményt kap. Sőt nemcsak ő maga, hanem az alkalmazottja is, aki, ha pénzt kapna, köteles lenne adót fizetni utána, de a kirándulás adómentes. (Ezt a példát idegenforgalmunk stockholmi „támaszpontján”, az IBUSZ-irodában hallottam; a Magyarországra irányuló svéd turizmus nem elhanyagolható összetevője az ilyen, jutalomból utazók csapata.)

Visszatérve szállodám svédasztalához: reggelizés közben az ember többnyire beszélgetésbe elegyedik a mellette ülővel. A fiatalos küllemű, középkorú úrnak felcsillant a szeme, amikor kiderült, hogy magyar vagyok: nem sokkal azelőtt járt ugyanis hazánkban, cége nálunk tartotta évi közgyűlését. Több okból is pompásan sikerült az út – mondta. – Egyrészt Budapest gyönyörű, az egri borok jók, az emberek kedvesek; és a cég sikeres évet zárt. Másrészt a vállalat az egész kiruccanás költségét letudhatja az adóból. Végül az, hogy Budapesten, nemzetközileg ismert szállodában ütöttek tanyát, emelte ázsiójukat a szakmában. Amihez őszintén gratulálva elfelejtettem megkérdezni, hogy Pesten svédasztalon volt-e a reggeli...