Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma vasárnap van, 2019. február 17. Az év 48. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737504. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Európa értelmisége a kontinens demokratikus többségét mozgósítja az orbáni populisták ellenében

Európa értelmisége a kontinens demokratikus többségét mozgósítja az orbáni populisták ellenében Európa értelmisége a kontinens demokratikus többségét mozgósítja az orbáni populisták ellenében Európa értelmisége a kontinens demokratikus többségét mozgósítja az orbáni populisták ellenében
Szelestey Lajos

Európa lelke a földrész jobb lelkiismeretére apellál, nehogy a demagógok, a „nacionalista internacionálé” tagpártjai felégessék az uniót. Soros kitart liberális elvei mellett, Orbán viszont erősen átlendült jobbra, ez azután kibékíthetetlen ellentétekhez vezetett köztük. Ausztriában a szélsőjobbos FPÖ a kormány tagja ugyan, ám a szélsőséges sajtó így sem írhatja le válogatás nélkül, ami csak az eszébe jut, még Sorosról sem. 

Harminc vezető európai értelmiségi, köztük Heller Ágnes és Konrád György írta alá azt a kiáltványt, amely a liberális demokrácia védelmében a földrészt elárasztó populizmus elleni harcra szólít fel – számol be az eseményről The New York Times. A kezdeményező a francia filozófus, Bernard Henry Lévy volt. az „Európai hazafiak” társaságához csatlakoztak a többi közt Nobel-díjas írók is, Elfriede Jelinek, Orhan Pamuk, Vargas Llosa, Szvetlana Alekszijevics, Salman Rushdie, Herta Müller, továbbá Milan Kundera és Adam Michnik.

A felhívás kiemeli, hogy az ellenállás új szelleme nélkül a májusi EP-választás lesz minden idők legtragikusabb politikai erőpróbája, mert a rombolók győznek, azok szégyenére, akik még hisznek Erasmus, Dante, Goethe és Comenius örökségében. Csakhogy ez katasztrófa lenne, mert a másik oldal megveti az intelligenciát és a kultúrát, felszítja viszont az idegengyűlöletet és az antiszemitizmust. Az aláírók küzdeni kívánnak a civilizációért, 75 évvel a háború, illetve három évtizeddel a Berlini fal leomlása után.

Henri Lévy elmondta, hogy a populizmust az újfasizmus ködfüggönyének tartja. Úgy véli ugyanakkor, hogy a 30-ak Európa lelkét testesítik meg, és nem akarják, hogy a kontinens a sírásók kezére jusson.

A lap hozzáteszi, hogy az európai választáson általában alacsony a részvétel, ezért félő, hogy főként azok mennek el voksolni, akik szenvedélyesen elutasítják ez EU-t, ez pedig sikerhez segítheti a szélsőjobbot, illetve a populistákat, akik szinte egytől egyig nacionalisták.

Az eredeti szöveg franciául kattintásra olvashatóvá válik.

Európai hazafiak kiáltványa

Európa veszélyben van.

Mindenhol bírálattal, sértésekkel, árulással szembesül.

Elég volt Európa felépítéséből! Találjuk meg újra a kapcsolatot a lelkünkkel! Szerezzük vissza elrabolt identitásunkat!! Ezt hangsúlyozzák a populista erők szerte a kontinensen. Mit sem számít, hogy ez a lélek és ez az identitás csupán a demagógok képzeletében létezik.

Gyűlölettől megrészegült próféták támadnak rá belülről, megmámorosodva a reflektorfényben játszott új szerepüktől. A csatornán és óceánon túli két barátja, akik az előző században már kétszer mentette meg az öngyilkosságtól, elhagyta. Ki van szolgáltatva a Kreml urai egyre nyíltabb manipulációinak. Európa mint eszme, akarat és reprezentáció a szemük előtt hullik darabokra.

Ebben a mérgezett hangulatban kerül sor 2019 májusában az európai parlamenti választásra. Ha nem történik valami, ami megállítja ezt az emelkedő, habzó, piszkos áramlatot, ha nem szab neki gátat egy vele ellentétes szellem, akkor ez a választás katasztrofálisabb következményekhez fog vezetni minden eddiginél. A pusztítók győzelme lesz, szerencsétlenség mindazoknak,akik még bíznak Erasmus, Dante, Goethe, Comenius hagyatékában. A szellem és kultúra megalázása, a xenofóbia, az antiszemitizmus feltörése.

Alulírottak azok közé tartoznak, akik nem nyugszanak bele a közelgő katasztrófába. Mi magunkat Európai patriótáknak tekintjük (egy olyan csoporthoz tartozóknak, mely nagyobb, mint gondolnánk, de csendes és belenyugvó), és tudatában vagyunk annak, hogy most, háromnegyed századdal a fasizmus bukása és harminc esztendővel a berlini fal ledöntése után új harc kezdődik az európai civilizációért. 

Európa emlékezete, hitünk abban az eszmében, melynek örökösei vagyunk, mely meggyőződésünk szerint elég erős ahhoz, hogy önmaga és saját háborús múltja fölé emelje Európa népeit, és hitünk szerint képes arra is, hogy megakadályozza a totalitárianizmus új behatolását, a Sötét Kort, mely a régi szerencsétlenségekhez vezet. Ez az emlékezet is megtiltja, hogy megadjuk magunkat.

Ezért hívunk fel egy új kezdeményezéshez való csatlakozásra. Ezért hívunk fel cselekvésre egy olyan választás előtt, mely azzal fenyeget, hogy átengedjük kontinensünket a sírásóinak. Ezért hívunk fel arra, hogy még egyszer emeljük fel a fáklyát egy olyan Európáért, mely ugyan tévedett, vétkezett, elgyávult - mégis minden szabad férfi és asszony második otthona maradhatott.

Bevalljuk, hogy a nemzedékünk tévedett. Ahogy annak idején, a XIX. században Garibaldi követői ismételgették a mantrát, hogy „Italia se fara da se” (Itália maga is megteszi), úgy hittük mi is, hogy hogy kontinensünk összefog magától is, a mi erőfeszítésünk és munkánk nem kell hozzá. Beleringattuk magunkat a "szükséges" Európa illúziójába, hittük, hogy Európa a dolgok természete folytán amúgy is felépíti önmagát, mivel ezt az irányt szabta neki a „történelem”.

Szakítanunk kell ezzel az eleve elrendelésbe vetett hittel. El kell engednünk ennek a délibábos, lélektelen Európának az ideáját.

Most nincs több választásunk. Vagy akarjuk Európát, vagy pedig elpusztulunk a populizmus áradatában. A több fronton megjelenő szuverenistákkal , identitás politikusokkal szemben vagy újra felfedezzük a politikai voluntarizmust, vagy engedjük, hogy amazok megvetése, gyűlölete vegyen körül, hogy végül megfulladjunk benne.

Ma sürgősen meg kell kondítanunk a vészharangot azon gyújtogatók ellen, akik Európa lelkét és szellemét pusztítják Párizstól Rómáig, és meg-megállnak Barcelonában, Budapesten, Drezdában, Bécsben és Varsóban, hogy mindenütt játsszanak a szabadságunk tüzével. Mert mi is a tétje az Európa horizontját beárnyékoló furcsa vereségnek, az európai lelkiismeret ellen irányuló támadásnak? Az, hogy eltűnik minden, ami ezeket a társadalmakat naggyá, megbecsültté és jómódúvá tette. Az 1930-as évek óta nem tapasztalt fenyegetés rémlik fel: a liberális demokrácia és értékeinek elpusztulása.

Vassilis Alexakis (Athén), Szvjatlana Alekszievics (Minszk),  Anne Applebaum (Varsó),  Jens Christian Grøndahl (Koppenhága),  David Grossman (Jeruzsálem), Heller Ágnes (Budapest),  Elfriede Jelinek (Bécs), Ismaïl Kadaré (Tirana),  Konrád György (Debrecen), Milan Kundera (Prága), Bernard-Henri Lévy (Párizs), António Lobo Antunes (Lisszabon),  Claudio Magris (Trieszt), Ian McEwan (London), Adam Michnik (Varsó),  Herta Müller (Berlin), Ljudmila Ulickaja (Moszkva), Orhan Pamuk (Isztambul), Rob Riemen (Amszterdam), Salman Rushdie (London), Fernando Savater (San Sebastián), Roberto Saviano (Nápoly), Eugenio Scalfari (Róma), Simon Schama (London), Peter Schneider (Berlin), Abdulah Sidran (Szarajevó), Leïla Slimani (Paris), Colm Tóibín (Dublin), Mario Vargas Llosa (Madrid), Adam Zagajewski (Krakkó)

A kiáltvány szövegét Bernard-Henri Lévy írta; lapunk Heller Ágnes fordításában adja közre.

A 30-ak felhívását közlő Libération főszerkesztője úgy ítéli meg, hogy a béke már nem elegendő a földrészen, mert az nem biztos ugyan, hogy van európai identitás, de az egyértelmű, hogy a közös értékek, vagyis a szabadság, az ész hatalma, a sokszínűség és az alkotás hatóereje folytán létezik európai kultúra. És most Henri Lévy szavára ez az Európa mozdult meg, mivel terjed a pusztító tűz. A szociális válság táptalaján, a globalizáció közepette az emberek egy része a nemzeti identitás magasztalásában, a demagógok hazugságaiban keresi a menedéket. A háború emléke egyre jobban elhalványul. Nyomul a feledés és a tudatlanság. A földrész békéje olyan, mint a levegő, amelyet belélegzünk: csak akkor vesszük észre, milyen fontos, amikor elfogy.

A szóban forgó nyilatkozat politikai csatakiáltás: azt kívánja mindenkiben tudatosítani, hogy véget ért a védekezés kora. Akik hisznek a jövő civilizációjában, a szabadság hatóerejében, a nemzetközi együttműködés előnyeiben, azoknak most már meg kell mutatniuk bátorságukat és elszántságukat. De a legfőbb, hogy Európa erősebb, mint gondolnánk, főleg, ha látjuk, hogy a Brexit hívei milyen mocsárba taszították Nagy-Britanniát. Az EU gyakran kisstílű, kiábrándító, elfelejti, hogy az emberek védelmében jött létre. Ebből következően vissza kell találnia az eszméihez.

A francia lap külön is meginterjúvolt nyolc aláírót, közülük Ann Applebaum arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai nacionalisták nagyon is együttműködnek, azaz mára valóság lett a „nacionalista internacionálé”. A történész, aki egyben a The Washington Post publicistája, rámutat, hogy Salvini, Kaczynski, Orbán és Le Pen közösen tervezi meg a kampányt az EP-választásra, de már tudjuk, hol fenyegetnek romboló akcióik. Előfutáruk Nigel Farage volt, aki elvezette az Egyesült Királyságot a Brexithez. Strasbourgban pedig arra használta fel a képviselői mandátumát, hogy megtorpedózza az Európai Parlamentet. Az eredmény: hazájában évtizedek óta a legsúlyosabb politikai és alkotmányos válság lett.

Ugyanez a sors vár a kontinens többi részére is, ha az ellentétek meghiúsítják az összefogást és azt, hogy az új nemzedéket meg lehessen győzni az EU előnyeiről. Az emberek többsége azonban meg akarja őrizni a demokratikus értékeket egy olyan világban, amelyet egyre jobban a diktátorok határoznak meg. Ha nem hangoljuk össze tetteinket, egy dühös kisebbség felül fog kerekedni. A többségnek vissza kell szereznie, hogy ő határozza meg a viták témáit és feltételeit. Máskülönben alighanem ez lesz az utolsó európai választás.

Egy ember, akit gyűlölnek a világ tekintélyelvű, illetve szélsőjobbos politikusai. Így mutatja be a Süddeutsche Zeitung Soros Györgyöt. Az apropót az adta, hogy a milliárdos emberbarát Davosban a nyílt társadalom legveszélyesebb ellenségének minősítette a kínai elnököt. Ezzel szemben az autokraták és populisták őt tartják a földkerekség egyik legveszedelmesebb tényezőjének, lásd Orbán Viktort („A nép ellensége”), Steve Bannont vagy Rudy Giulianit. Utóbbiak alighanem azért tárják fel alantas ösztöneiket, mert a befektető egykor úgy döntött, hogy a spekulációból szerzett sok pénzéből megváltoztatja a világot. Már csaknem 32 milliárd dollárt áldozott e célra. Ezért azután az ellenfelei gyűlöletet zúdítanak rá, ami vírusként terjed el a glóbuszon.

Ha félretesszük az összeesküvés-elméleteket, hazugságokat és propagandát, akkor egy olyan férfi képe tárul elénk, aki teljesen szokatlan módon egy filozófus, Karl Popper elméletét igyekszik átültetni a gyakorlatba. Kockázatvállalási kedve onnan fakad, hogy pontosan tudja, apja miként mentette meg hihetetlen merészséggel a családját a háborúban, de másokat is, szép számmal. Továbbá ezért gondolja úgy, hogy Magyarországnak szembe kellene néznie a múltjával.

Ennél a pontnál kapcsolódik be az összeállításba Schönberger Ádám, aki azt mondja, hogy az általa alapított Auróra központ ellen pont akkor indult meg a hatósági piszkálódás, amikor a magyar kormány nagymértékben jobbra kanyarodott. Akkor rajtolt a kampány Soros ellen, aki a választási hadjárat célpontja lett.

Kérdés persze, hogy Orbán Viktorból lett volna-e bármi is az üzletember nélkül. Hogy azután a kormányfő szembefordult egykori jótevőjével, azt az írás azzal magyarázza, hogy a politikus az idők folyamán a konzervatív választókat célozta meg, Soros viszont maradt a nyílt társadalom klasszikus-liberális víziójánál.

Mráz Ágoston Sámuel szerint a törést az okozta, hogy a menekültválság idején világossá vált: az üzletember nem az ország függetlenségét támogatja, hanem egy új nemzetközi renden dolgozik. Az Orbán- hatalom barát elemző az antiszemitizmus vádját az Izraelhez fűződő baráti kapcsolatokkal hárítja el. Amit az újságíró úgy pontosít, hogy inkább a Netanjahuval ápolt jó viszonyról lehetne beszélni. Az izraeli miniszterelnök közvetítette ki Orbánnak Finkelsteint is, aki azután felépítette Sorost ellenségképként. Lásd jobbkezének, Birnbaumnak a napokban egy svájci újságban megjelent nyilatkozatát!

A Presserat, az osztrák sajtó etikai bizottsága kimondta, hogy az egyik szélsőjobbos folyóirat megsértette a szakma erkölcsi elveit, amikor múlt májusban „Egy megaspekuláns ausztriai hálózata” címmel Soros Györgyről írt – tudósít a Der Standard. Az „Alles, roger?” nevű havi magazin a másként gondolkodók szócsövének tekinti magát, az illetékes állami alapítvány azonban erősen antiszemitának tartja. Ez azonban nem zavarta az FPÖ irányítása alatt álló bécsi belügyminisztériumot abban, hogy a kiadványban elhelyezett hirdetésekkel igyekezzék rendőröket toborozni. Nos, ez az orgánum a mohó alapkezelő iskolapéldájának nevezte Sorost, hozzátéve, hogy a befektető nemcsak olyan befolyásos körök kedvence, mint a Rotschildok, hanem a baloldalon is nagy becsben áll. Továbbá, hogy főleg a tömeges bevándorlásban és a globalizációban utazik, mert a népek keveredésén dolgozik. Befolyását egyre jobban kiterjeszti Ausztriára is. Azon felül – hangzott a vád – a média világából és a civil szervezetek közül sok is a hálózatához tartozik.

Az ítélet hangsúlyozza, hogy az újságíróknak, mind az anyaggyűjtés, mint a cikk megírása közben becsületesen és pontosan kell eljárniuk, ami itt nem teljesült. Azonkívül a cikk antiszemita utalásokat tartalmaz. A testület nagyon rossz néven vette, hogy a dolgozat szerint Soros a háborúban zsidó vagyon kisajátításában működött közre. Azt is kifogásolja, hogy a szerző a migránsokat burkoltan veszélyforrásként állítja be. – Az „Alles, roger?” azt közölte, hogy nem ismeri el az etikai bizottság jogát az elmarasztalásra.

A tekintélyes és konzervatív Die Presse úgy látja, hogy Ausztria politikailag meglehetősen elszigetelődött Európában, sőt a keleti vendégmunkások családi pótlékának megkurtításával még kevés szövetségesét is maga ellen hangolja. Ettől persze a Kurz-kormány e pillanatban azt mondja, hogy nem érdekli az Európai Bizottság által kezdeményezett kötelezettségszegési eljárás, keresztülviszi akaratát. Csak éppen a családi pótlék összegének csökkentése a cseheket, szlovákokat, magyarokat, lengyeleket, bolgárokat, litvánokat és szlovénokat sújtja, ha azok gyerekei otthon maradtak, miközben a szülő(k) osztrák földön dolgozik (dolgoznak). Vagyis azt a pár államot, amely rendszerint Bécs oldalán áll. Ők már novemberben panaszt tettek Brüsszelben, a magyar vezetés pedig közvetlenül Ausztriához fordult, választ azonban nem kapott. 

Ez azért baj, mert miként azt az Európai Külkapcsolati Tanács elemző intézet kimutatta, az osztrák kabinet túlságosan is Németországra összpontosít, de nem sok viszonzásra talál a próbálkozásaival. Ám ezalatt elhanyagolja a kisebb keleti szomszédokat, holott azok nagyon is igazodási pontnak tekintik Ausztriát, de ezért cserében nemigen kapnak bármit is. Pedig az EU-n belül szüksége lenne rájuk, ha Bécs szeretné jobban befolyásolni a döntéseket.

Csakhogy a környező államok kormányaitól még a migráció ügyében is mély árkok választják el. Ez magyarázza azután, hogy inkább belemegy a költséges, ám nem sok sikerrel kecsegtető szankciós eljárásba, ahelyett, hogy a vonatkozó európai jogszabályokat igyekezett volna módosíttatni. A tanulmány szerzője úgy ragadja meg a lényeget, hogy Ausztria Európa közepén található, ám a földrajzi elhelyezkedés éles ellentétben áll azzal, hogy politikailag a margóra szorult.

A legnagyobb német szakszervezet megerősítette, hogy támogatja a sztrájkot a győri Audinál – írja a Süddeutsche Zeitung. Az IG-Metall bajorországi főnöke, aki tagja az autókonszern felügyelő bizottságának, úgy gondolja, hogy az alacsony bérek az adókerülést szolgálják. Hiszen pl. a magyarországi alkalmazottak átszámítva átlag havi 1100 eurót keresnek, amivel sereghajtók a cégnél, miközben a magyar megélhetési költségek nyugati szinten vannak. Vagyis a multik szemben állnak a szociális Európával, mivel a keresetek alacsonyan tartásával akarnak profithoz jutni.

A macedón névvita megoldódása azt bizonyítja, hogy az EU és az USA egy s mást azért el tud érni a Balkánon, ha egységesen a sarkára áll, és kellő nyomást fejti ki, ám az is látnivaló, hogy a jogállam helyreállítása nélkül nem jöhetett volna létre a megállapodás – véli a Der Standard elemzője. Szkopjéban „balkáni csodának” nevezik, hogy Görögországgal túl tudtak lépni a paláveren. Ehhez azonban az kellett, hogy négy évvel ezelőtt egy német jogász vezetésével nemzetközi bizottság tárta fel: a macedón rendőrséget és igazságszolgáltatást teljesen behálózta az akkori kormánypárt. A szakértők konstatálták a tekintélyelvű rendszert és javaslatokat tettek a jogállam és a demokrácia visszaállításának módjára.

A cél a hatalom megosztásának megerősítése volt, csak utána jöhettek olyan politikusok és pártok, akik és amelyek az emberek érdekeit tartották szem előtt, nem pedig a saját zsebüket. Az olyan korrupt autokratákkal, mint amilyen Gruevszki, aki menetközben megpattant Magyarországra, lehetetlen lett volna az egyezség Athénnal. És sokat számított az, hogy az EU túllépett az Európai Néppárton, miután annak regionális tagjai a szerződés ellen voltak. Az unió felismerte, hogy geopolitikai szempontból mennyire fontos a rendezés.

A nemzetközi sajtószemle elsőként itt jelent meg.