Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma vasárnap van, 2019. június 16. Az év 167. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737623. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Kántor Kitti Laura nyerte a Juvenes Translatores fordítási versenyt

Kántor Kitti Laura nyerte a Juvenes Translatores fordítási versenyt
Infovilág

Az Európai Bizottság ma napon bejelentette, kik nyerték meg a 2018–19. tanévben megrendezett Juvenes Translatores fordítási versenyt. Mindegyik győztes – tagállamonként egy-egy középiskolás diák, összesen tehát 28 tanuló – meghívást kap Brüsszelbe, ahol a Bizottság költségvetésért és emberi erőforrásokért felelős tagjától, Günther H. Oettinger biztostól veheti majd át a nyerteseknek járó emléktárgyat és oklevelet. (Nyitó képünk forrása: tundeswriting - WordPress.com)

Hazánkban 96 diák vett részt a versenyben; Kántor Kitti Laura (a képen) fordítása bizonyult a legjobbnak, így ő utazhat majd Brüsszelbe egyik szülője és tanára kíséretében. Kitti, aki a Budapest IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium diákja, angol–magyar nyelvpárosításban készítette el díjnyertes fordítását.

A 2018-ban megrendezett versenyen 3252 középiskolás indult Európa-szerte. A fordítandó szövegek témája ez alkalommal a kulturális örökség európai éve volt, melyet 2018-ban ünnepeltünk. Az EU 24 hivatalos nyelve összesen 552 nyelvkombinációt tesz lehetővé, a résztvevők ezek közül bármilyen nyelvpárosítást választhattak. A versenyen összesen 154 nyelvkombinációban születtek fordítások, melyek között több különösen érdekes, ritka nyelvpárosítás is akadt: volt például olyan diák, aki portugálról hollandra, illetve lengyelről görögre fordított. Magyar vonatkozású érdekesség, hogy a finnországi győztes, Katalin Bárány magyar nyelvű szöveget fordított finnre.

Magyarországon óriási érdeklődés övezte a versenyt, melyre több mint háromszor annyi (78) középiskola jelentkezett, mint ahány (21) a szabályok értelmében részt vehetett a megmérettetésben.

Az Európai Bizottság Fordítási Főigazgatósága 2007 óta minden évben megrendezi a Juvenes Translatores versenyt, melynek neve latinul annyit tesz: fiatal fordítók. A kezdeményezés arra irányul, hogy ösztönözze az iskolai nyelvtanulást, és hogy ízelítőt adjon a fiataloknak a hivatásos fordítók munkájából. A versenyen 17 éves középiskolások indulhatnak. A tanulók Európa-szerte mindegyik kiválasztott iskolában ugyanabban az időpontban készítik el fordításukat. A verseny több résztvevőt is arra ösztönzött, hogy egyetemi szinten folytassa nyelvi tanulmányait, és a fordítást, illetve a nyelvészetet válassza hivatásául.

Juvenes Translatores honlap

A tagállami győztesek és díjnyertes fordításaik

Gyors és hatékony a fellépés a jogellenes online gyűlöletbeszéddel szemben

Az Európai Bizottság ma tette közzé a jogellenes online gyűlöletbeszéd felszámolására vonatkozó magatartási kódex végrehajtásáról készített negyedik értékelés eredményét, mely azt mutatja, hogy a Bizottság kezdeményezése sikeres.

Az eredmények szerint jelenleg az informatikai vállalatok és online platformok a megjelölt tartalmak 89%-át 24 órán belül értékelik, és a bejelentők által jogellenes gyűlöletbeszédnek tekintett tartalmak 72%-át eltávolítják webhelyeikről. A kódex elfogadásának évében, 2016-ban a 24 órán belül értékelt tartalmak aránya mindössze 40, az eltávolított tartalmak aránya pedig csupán 28% volt. Ez azt jelzi, hogy az online platformokat és közösségi hálózatokat üzemeltető vállalatok látványos haladást értek el, és napjainkban már képesek gyors válaszlépéseket tenni, amikor bejelentést kapnak arról, hogy felületeiken rasszista és idegengyűlölő szöveg jelent meg.

Az értékel azt is megállapították, hogy a cégeknek az eddiginél jobb választ kell adniuk azoknak, akik a kérdéses tartalmakról bejelentést tettek, és nagyobb átláthatóságot kell biztosítaniuk a jogellenes tartalmakkal kapcsolatos felszólítások és e tartalmak eltávolítása tekintetében.

Az Európai Bizottság és négy nagy IT-vállalat (a Facebook, a Microsoft, a Twitter és a YouTube) 2016 májusában fogadta el a magatartási kódexet, mely a jogellenes gyűlöletbeszéd interneten történő terjesztését hivatott megakadályozni. Tavaly még négy vállalat – a Google+, az Instagram, a Snapchat és a Dailymotion – döntött úgy, hogy csatlakozik a kódexhez. Ma a francia „jeuxvideos.com” játékplatform is bejelentette: részt kíván venni a kezdeményezésben.

A jogellenes online gyűlöletbeszéd felszámolására vonatkozó magatartási kódex

A magatartási kódex negyedik értékelése: főbb megállapítások és adatok

A magatartási kódexben vállalt kötelezettségek teljesítésének áttekintése

Kérdések és válaszok: a jogellenes online gyűlöletbeszéd felszámolására vonatkozó magatartási kódex negyedik értékelése