Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma szerda van, 2019. június 19. Az év 170. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737626. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Tudósok, orvosok, teológusok az életvégről – Ki dönthet?

Tudósok, orvosok, teológusok az életvégről – Ki dönthet?
ELTE
  • 2019. 02. 09.

Több tudományág képviselőit hívta tanácskozásra Filó Mihály, az ÁJK Büntetőjogi Tanszék adjunktusa: az eutanázia kérdésével foglalkozó „Autonómia, életvédelem, jogbiztonság" című konferencián jogászok, orvosok és teológusok osztották meg kutatási eredményeiket, illetve tapasztalataikat az életvégi döntésekről. A résztvevők valamennyien abból indultak ki, hogy az élethez és a méltósághoz való jog elválaszthatatlan egységet alkotó, korlátozhatatlan alapjogunk, s ennek alapján áll fenn az állam életvédelmi kötelezettsége is, előadásaikkal azonban azt is bizonyították, hogy már e tétel tartalma sem egyértelmű, és gyakorlati érvényesítését is számtalan dolog nehezíti. (Nyitó képünk forrása: https://94.citoyens.com)

Kép: Veren of Lood.

Korunk talán legnehezebb etikai, orvosetikai és törvényhozási kérdése az életvég fölötti döntés megítélése és szabályozása. A rendkívül érzékeny, mind a szakembereket, mind a társadalmat megosztó témában különösen nagy jelentősége van egy olyan átfogó konferenciának, ahol az érintett tudományágak képviselői egyaránt megjelennek, sőt közöttük nagyszámban képviseltetik magukat a feltörekvő, fiatal kutatók is. A jogi karon rendezett egész napos tanácskozás előadásai mindehhez ívbe is rendeződtek: a jelenlegi jogi szabályozást, annak hiányosságait és kérdőjeleit is taglaló jogelméleti és jogdogmatikai előadásokat az életre nyitottabb orvosi tapasztalatok követték, majd a napot a jogszabályok zárt világán kívül eső vallástudományi, kánonjogi és morálfilozófiai felvetések zárták. Ahogy Varga István tudományos dékánhelyettes nyitó szavaiban mondta, a különböző tudományágak eltérő megközelítése, a szabályozottság és a szabályozhatatlanság egyidejű megjelenése a téma komplexitását is jelzi.

Az életvégi döntések mögött értékkonfliktusok húzódnak, elsősorban az élet és életminőség (ide értve az emberi méltóságot is), illetve az élet és az egyéni autonómia értékeinek konfliktusai. A választás szabadsága alapvető emberi jog, azaz minden embert egyaránt megillető lehetőség, ugyanakkor annak is tudatában kell lennünk, hogy döntéseink mindig valamely szituációba vannak ágyazva. Az eutanázia kérdése többek között azért is tolul újra és újra a figyelem központjába, mert határesetnek számít az emberi élethez és méltósághoz való jog tekintetében. A konfliktus magában az alapjogban is megjelenik: a beteg önrendelkezési joga áll szemben az objektív életvédelmi kötelezettséggel. Az alkotmánybíróság álláspontja szerint ugyanis a saját halálról való döntés mindenkit megillet, tehát öngyilkosságot bárki elkövethet, de ahhoz segítséget senki sem nyújthat.

Az életvégi döntésekkel kapcsolatban minden esetben rendkívül körültekintően szabad csak eljárni, hiszen

már maga az „életvég” is nagyon nehezen definiálható, még az orvosok számára is.

Az élethez való jog azt jelenti, hogy az életétől senkit nem lehet önkényesen megfosztani, s ezt a kitételt régóta tartalmazzák az alkotmányok. Vannak azonban e szabály tekintetében is kivételes helyzetek, ilyen például az életek közti választás kérdése veszélyközösségek esetében. Amikor egy hegymászó páros egyik tagja lezuhan, és társa már csak a saját élete kockáztatásával tudja megtartani, ezért elengedi, a halált okozó hegymászó büntetőjogilag nem vonható felelősségre. A jog itt a „jó erkölcsbe” ütközik, és a kisebb rosszat választja – utalt Belovics Ervin egyetemi tanár, a legfőbb ügyész büntetőjogi helyettese arra, hogy az erkölcsi tanok figyelembevétele és bevonása elkerülhetetlen a jog számára is.

Az eutanáziával kapcsolatban gondot okoz a jogviszony jellege is, hiszen egy-egy eset mindig háromszereplős (beteg – orvos – állam), s az orvost például éppen azok a jogok és kötelességek illetik meg, mint amelyek a beteget. Az orvosi kamara nem tartja az orvosi hivatással összeegyeztethetőnek, hogy az orvosok, egy esetleges aktív eutanázia engedélyezése esetében „kérésre öljenek”, hiszen a hippokratészi esküjükben az életre esküdtek fel. A legtöbb egyház is ellenzi az aktív eutanáziát, mondván, az élet végének meghatározása Isten feladata, az élet végének előrehozása súlyos bűn. Ahogy előadásában Füsti-Molnár Szilveszter, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia rektora mondta, a hívő ember „autonómiája éppen a rend és mérték szerint működő isteni gondviselésre való hagyatkozásban nyilatkozik meg”.

Az emberi méltóság a második világháborút követően lett a demokratikus jogállami értékrend alapja, az emberijog-korlátozás abszolút határa. Nem kis mértékben a tapasztalatok alapján. Az embert teljes mértékben az államhatalomnak alávető nemzetiszocialista és szovjet típusú szocialista diktatúrák alapozták meg az emberi méltóság alapvető jelentőségének elismerését, az orvostudomány eredményei pedig ezt alá is támasztották. Viktor Frankl osztrák neurológus-pszichiáter például koncentrációs tábori tapasztalatai alapján látott rá az emberi psziché pusztulásának folyamatára, és alakította ki a nehéz helyzetekben is a továbbélést támogató pszichoterápiás módszerét. Egy traumatikus esemény ugyanis könnyen szembesít tehetetlenségünkkel, végső sebezhetőségünkkel, és

a kontrolvesztés igen rövid idő alatt olyan állapotba sodorhat, amelyben bekövetkezhet az egyén pszichogén halála

– ez pedig a biológiai halál előszobája lehet – magyarázta Varga Réka, a Semmelweis Egyetem pszichiáter szakorvosa. A self pusztulása öt fázisban történik, amelyből négy orvosilag kezelhető; a terapeuta abban segít, hogy az egyén visszaszerezze a kontrolt az élete fölött. Amikor a haláltábor lakója az életet jelentő élelmet cigarettára cserélte, erről mondott le, és emiatt vált egyértelművé, hogy hamarosan meg is hal. Az ötödik fázisban az egyén már nem ura önmagának, döntése sem tekinthető autonómnak.

A diktatúrák az embert eszközzé, tárggyá degradálják, holott az embernek van egy „érinthetetlen” lényege, amely kiemeli a természetből, egyben létének alapja. A jogalkotókat filozófiai meggondolások vezették, amikor a méltóság fogalmát beépítették a jogba. Emberi méltósága és élete mindenkinek érinthetetlen, nem vonható szabályozás alá, nem függ az egyén méltóságérzésétől sem, és nem lehet sem elveszíteni, sem lemondani róla – mondta Zakariás Kinga Rita adjunktus, az alkotmánybíróság főtanácsadója. – Az emberi méltósághoz való jog az általános személyiségi jogon keresztül van jelen az alapjogok között, a magánszférának a legfőbb célja pedig az, hogy az ember bizonyos mérvű szabadsággal rendelkezzék az élet meghatározott területén, ahol kiteljesítheti, megvalósíthatja önmagát. A méltósághoz való jog anyajog: abszolút jellegű, korlátozhatatlan és minden más jogot megelőző alapjog, de csakis az oszthatatlansági elv alapján, vagyis csak az élethez való joggal fennálló egységben minősül abszolútnak, mivel az ember éppannyira biológiai, mint erkölcsi lény.

Az egyházak – mint ahogy mindenki más – ugyanakkor fontosnak tartják azt is, hogy segítsenek a szenvedő betegek lelki és testi fájdalmainak enyhítésén. Az önkéntes, passzív eutanázia engedélyezésével a magyar jog erre teremt lehetőséget. A passzív eutanázia azt jelenti, hogy önrendelkezési joga alapján a beteg szabadon döntheti el, kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, illetve annak során mely beavatkozások elvégzésébe egyezik bele, illetve melyeket utasít vissza.

Kussinszky Anikó, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala jogi főreferense és Stánicz Péter, az ELTE ÁJK PhD-hallgatója az alkotmánybíróság eutanázia-vizsgálatáról számolt be. A vizsgálat lehetőségeinket és kompetenciáinkat mérte fel a gyakorlat tükrében, orvosi egyetemek megkeresésével. Hányan utasítottak eddig vissza ellátást, illetve hányan jelentkeztek a kórházban living will-lel? – a kérdésre a válasz többnyire 0 volt. Ami azt jelenti, hogy ez a jogintézmény Magyarországon nem kelt életre. Hogy miért? Ok lehet az információhiány, az általános tájékozatlanság. Meglehetősen bonyodalmas az eljárás, és nincs ellenőrzés az önrendelkezési jog területén sem. Ráadásul a halál tabutémának számít, és szemléletbeli problémák is vannak (például a paternalizmus).

Living will, azaz élő végrendelet helyett nálunk élő klinikai gyakorlat van: ilyenek a haszontalan kezelések vagy a haldoklás lerövidítése gyógyszerekkel.

Kutatták egyébként azt is, vajon az orvosok mennyiben támogatnák az életvégi döntések meghozatalát: 2014-ben a megkérdezett háziorvosok 43%-a mondta azt, hogy segítene betegeinek, de az ő többségüknek is nehéz lenne a halálról beszélni. Ami azt mutatja, hogy nincs egységes állásfoglalás az orvosok körében sem, mind az elfogadók, mind az ellenzők komoly szakmai és erkölcsi érvekkel tudják alátámasztani véleményüket, és maguk is küszködnek a problémával.

Az előadók szerint a köztudatban terjedő tévhitek is nehezítik az önrendelkezési jog térnyerését. Mivel a filmekben és tudósításokban az újraélesztések 99%-a sikeres, az emberek nagyon hisznek benne. Ezzel szemben a Magyar Mentőszolgálat adatai szerint nálunk 15% körüli a sikeres újraélesztések száma, a kórházakban ennél még kevesebb: 5–0% közötti. Európában ennek duplájáról beszélhetünk – nem kis mértékben a lakosság tájékozottságának köszönhetően. Vagyis Magyarországon évente egy kisebb falunyi (kb. 430) ember életét lehetne megmenteni, ha a lakosság tájékozottabb volna, holott az életmentés e típusára már egy 12 éves gyerek is képes – mondta Élő Gábor, a Semmelweis Egyetem klinikaigazgató-helyettese.

Tekintettel a kérdés jelentőségére, a Semmelweis Egyetem közreműködésével beindult egy program az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumában, ahol ennek megfelelően 2016 óta pregraduális képzésként szerepel a tantervben az újraélesztés.

Az ELTE és a SE megállapodásának az volt a célja, hogy a két intézmény megteremtse a fenntartható középiskolai újraélesztés-képzés modelljét, amelyet idővel más középiskolák is alkalmazhatnak.

Az együttműködés értelmében a gimnázium kidolgozta az oktatási anyagot, bevezette a tantervbe, és instruktorokat képzett, a SE képviseletében az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika (AITK) pedig folyamatosan segít a szakszerű oktatásban, elvégzi a program szakmai felügyeletét.Az életvégi döntésekkel kapcsolatos kérdések rendkívül sokszínűek, szerteágazóak és kiterjedtek. A konferencia résztvevőinek egyöntetű véleménye az volt, hogy az érintett tudományágak és fórumok bevonásával tovább- és újra kell gondolni a jogi szabályozást, amely sok tekintetben bizonytalan mindmáig (még az eutanázia fogalma sincs törvényileg definiálva), és meg kellene határozni azokat az irányelveket is, amelyek az orvosok munkáját és a betegek önrendelkezési jogának érvényesítését egyaránt segíthetnék a továbbiakban.

Az előadások anyagából az Eötvös Kiadónál hamarosan könyv készül.