Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma szombat van, 2019. május 25. Az év 145. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737601. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

A tiltott gyümölcs zamata – Az erotika forradalma a századfordulós Párizsban

A tiltott gyümölcs zamata – Az erotika forradalma a századfordulós Párizsban
Matuscsák Tamás

Valószínűleg Lou Jeunet filmje a 9. Frankofon Filmnapok egyik legnagyobb sikere lesz, már csak témája miatt is, a Pajzán kíváncsiság (Curiosa) című alkotás ugyanis a 19. század legvégén tevékenykedő Pierre Louÿs fotográfus (nem mellékesen neves író és költő) meglepően merész, ugyanakkor magas művészi értékű képeinek fiktív történetét meséli el. A rendezőnővel lapunk főmunkatársa, Matuscsák Tamás beszélgetett.

– Honnan jött a film ötlete? Egy kész forgatókönyvet kapott, vagy ön indította el a folyamatot?

Lou Jeunet: Hosszú évekkel ezelőtt a párizsi Bibliothèque de l'Arsenal könyvtárban találtam rá Pierre Louÿs erotikus fotóira. Rögtön megragadott az, ahogyan kedvenc modellje, Marie de Heredia a kamerába néz, mennyire őszintén vállalja fel afelett érzett örömét, hogy megmutathatja gyönyörű testét a fényképésznek és rajta keresztül a világnak. Még ennél is nagyobb hatással volt rám, amikor kiderítettem, hogy a képek egy jó része Marie férjének lakásában készült, így belefogtam az alapos kutatásba. A fotók mellett kettejük levelezését és Louÿs írásait is sokáig tanulmányoztam. Az így szerzett benyomásaim alapján megírtam egy kezdetleges forgatókönyvet, amit azután továbbvittünk szerzőtársammal, Raphaëlle Desplechinnel.

Látszik, hogy nagyon vonzódik a fényképészethez. Olyan operatőrt választott, aki csodálatosan bánik a fényekkel, és a film minden filmkockája fényképként is megállná a helyét…

– Ez nem véletlen, hiszen Simon Roca fényképészként is magasan jegyzett művész.

– Nem vitás, hogy a film képi világa egészen különleges. Milyen korábbi alkotások nyomán alakította ki ezt a koncepciót?

 A századfordulós fotók nagyban hatottak rám, és több japán filmalkotás is, elsősorban Az érzékek birodalma (1976, rendezte: Ósima Nagisza), amely az egyik kedvencem.

– Nagyon odafigyelt a korhű megjelenítésre, még a legapróbb részletek is stimmelni látszanak. Ugyanakkor a zene nagyon modern. Miért választott ennyire mai muzsikát?

– Ami a korhű megjelenítést illeti, ez nem teljesen így van. A helyszíneket próbáltuk közelíteni a régi képeken láthatóakhoz, így mi is azon a környéken, Párizs 9. kerületében lévő lakásokban forgattunk, ahol a történet eredetileg játszódott, sőt a fotók felnagyításával még a tapétamintákat  is lemásoltuk, de például a ruhákat már nagyban egyszerűsítettük, már csak az alacsony költségvetés miatt is. Mivel pedig a filmmel nem kívántam pontosan követni a valóságos történetet, így a látvány teljes rekonstruálása sem is volt célom. Emiatt is választottam modern zenét, de azért is, mert a főhőseim viselkedése abban a korban nagyon modernnek hathatott, és ezt az érzést próbáltam a zenével megerősíteni. A zeneszerzőnk, Arnaud Rebotini egyébként roppant divatos diszkós ma Franciaországban, így igazán ismerője a mai muzsikának. Azt hiszem, hogy telitalálat a zenéje.

– Igen, így van. Hogyan zajlott a forgatás? Sok az erotikus jelenet, amelyek talán túl is merészkednek azon a határon, amit a filmvásznon megszoktunk…

– A forgatókönyvben mindent leírtunk, így a szereplőink már kezdettől fogva tökéletesen tudták, hogy mire vállalkoznak. Rögtön a szereplőválogatás után elkezdtük fényképezni őket azokban a pózokban, amelyekben később a filmben is szerepelniük kellett, így könnyebben hozzászoktak ahhoz, hogy testük legintimebb részeit is bemutassák. Ezt a Marie-t játszó Noémie Merlant esetében volt a legkönnyebb elérni, mivel ő korábban modellként dolgozott, így nem zavarta a meztelenség, miközben elképesztően elegánsan mozgott, viselkedett. Minden forgatási napon odafigyeltem arra is, hogy a stáb tagjai között egyforma számban legyenek férfiak és nők, sőt még arra is, hogy a női és férfi nemi szervek azonos arányban jelenjenek meg (pedig utóbbi eléggé ritka látvány a közönségfilmek esetében). Ugyanakkor nem kértem a színészeimtől azt, hogy imitáljanak nemi aktusokat, ezért nem volt okuk különösebben zavarban lenni, és a nézők sem látnak semmi olyat, ami nemcsak erotikus lenne, hanem pornográf.

– Noémie Merlant elképesztően tehetséges és elbűvölően szép nő, így valószínűleg minden férfinéző a film első pillanatától kezdve szerelmes lesz belé. Ugyanakkor a Pierre-t játszó Nils Schneider, bár kétségtelenül a Cesar-díjának megfelelő magas színvonalon hozza a figurát, férfiszemmel kicsit sem tűnik jóképűnek. Hasonlított Pierre Louÿs-ra, vagy miért éppen őrá esett a választása?

– Nekem speciel nagyon is tetszik, de hát az ízlések és pofonok… Tény, hogy az eredeti Pierre Louÿs kifejezetten jóképű férfi volt, de én nem kerestem fizikai hasonlóságot a szereplők és az eredeti személyek között, bár Noémie sok vonásában valóban emlékeztet Marie de Herediára. Nils ragyogó színész, aki képes volt megjeleníteni azt a roppant sokszínű személyiséget, amilyennek Pierre-t láttatni akartam, valakit, aki egyszerre tud vonzó és bántó is lenni, aki le tudja venni a lábáról a nőket, de rettenetes lelki kínoknak is ki képes kitenni őket, egy charme-os gazember.

– A filmben folyamatosan jelen van a megcsalás és megcsalatás, hiszen a szereplők között igen szabadon folyik a szerelem keresztbe-kasul. Ez egyes rendezőket arra csábított volna, hogy valamilyen erőszakba torkoljon a történet vége. Ön nem ezt a megoldást választotta. Miért?

– A hosszú kutatómunka során rájöttem, hogy a történet valódi szereplői egyáltalán nem fogták fel tragikusan a dolgot. Abban a korban sokkal nagyobb volt a szabadság foka a testi és lelki szerelemben, mint ma. Ami napjainkban bűnnek számít, azt akkor, a századforduló körüli felszabadult légkörben nem érezték annak, sem azok, akik elkövették, sem pedig a környezetük. Élvezték az életet, bár biztosan kaptak néha tüskéket is. Sokat tanulhatnánk tőlük…

A film a nyáron jelenik meg a hazai mozik műsorán.