Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma péntek van, 2019. március 22. Az év 81. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737537. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Az újságíró archívumából:Kétszer helyesbített választási eredmény

Az újságíró archívumából:Kétszer helyesbített választási eredmény
Kulcsár László

Nagyon régen történt (csak azért, hogy a ma embere elhelyezhesse a 20. század történelmében): két évvel az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záródokumentumának aláírása, tehát 1975 után. Az akkor kiemelkedő tekintélyt élvező, éppen 55 évvel ezelőtt alapított Magyarország hetilap – dr. Pálfy Józsefnek és hozzá hasonló tehetségű-tekintélyű újságíróknak a rendszerváltás utáni sajtóháborúban „kivégzett/elvérzett” alkotása – különösen nemzetközi politikai elemzései és szó szerinti idézetekben megnyilvánuló nemzetközi lapszemléje okán – volt keresett az újságolvasók körében. Az alapító főszerkesztő mellett olyan „nagyágyúk” publikáltak a lapban, mint Gömöri Endre, Novobáczky Sándor, Polgár Dénes, Gyapay Dénes, Avar János, Aczél Endre, Hajdú János, a Magyar Távirati Iroda és a Magyar Rádió külföldi tudósítói, az országos napilapok vezető munkatársai. Ennek megfelelően sokak számára kitüntetésnek számított a főszerkesztői felkérés-megbízás egy-egy téma, esemény megvilágítására kommentár, hírmagyarázat, háttér formájában. Ebbéli tisztségemben, az önbizalmamat is növelő külsős szerzőként dolgozhattam a Magyarországnak. Az 1977-i norvégiai parlamenti választásokról szóló írásom (nem kérkedés!) napjainkban kor- és politikatörténeti mozaik is lehet. Megjelent a Magyarország 1977/40. számában.  

A norvég miniszterelnök (ottani szóhasználattal: államminiszter) dolgozószobája az oslói kormányépület 15. emeletén található. A világos faburkolatú irodában a tekintet önkéntelenül az egyik falra téved, ahol néhány sorban az eddigi kormányfők portréit helyezték el. Egy kép persze hiányzik a tiszteletgalériából: az éppen az idén ötvenesztendős Odvar Nordlié, hiszen ő éppen hivatalban van. Januárban lesz két éve annak, hogy ebből a szobából irányítja kormányát. Nordli a Norvég Királyság sorrendben hatodik szociáldemokrata miniszterelnöke.

Mielőtt a kormány magasépületébe költözött volna, a Norvég Munkáspárt parlamenti csoportját vezette a stortingban, a parlamentben.

Odvar Nordli képe is fölkerül majd elődeinek portréi mellé, hivatali idejének végén. S aki képére pillant majd, azt mondja: 1977-ben elég viharos körülmények között győzött... Szeptember 12–13-án parlamenti választásokat tartottak a fjordok országában.

Politikai megfigyelők, kommentátorok és maguk a norvégok is egybecsengően hangoztatták: a második világháború utáni legdöntőbb választásokra került sor. Az évszázadokig elsősorban a hajózásból és a halászatból élt norvégok nemrég új adományt kaptak a tengertől: a kőolajat és a földgázt. A mostani választásokon kellett eldőlnie annak, hogy melyik lesz az a párt (vagy pártszövetség), amely a végrehajtói hatalom birtokában a kőolaj-kitermelésből származó milliárdok sorsáról dönteni fog.

Jóslások kudarca

Mivel a politika és a gazdasági élet elválaszthatatlan egymástól, a kőolaj- és földgázlelőhelyek föltárása, kiaknázása igen fontos szerepet játszik a norvég belpolitkában, külpolitikában egyaránt.

Minden bizonnyal ez volt az oka annak, hogy a minapi választásokon a Norvég Királyság húsz évnél idősebb (mintegy 2,8 millió), tehát szavazásra jogosult állampolgárainak több mint a négyötöde véleményt nyilvánított.

A tét nagyságát fölvázolandó érdemes emlékeztetnünk arra, hogy a közvélemény-kutatók jóformán az utolsó pillanatokban sem tudtak számottevő fölényt kimutatni sem a Munkáspárt és szövetségesei, sem pedig az ellenzék legnagyobb ereje, tehát a Konzervatív Párt és támogatói javára. Nem így festett a helyzet hónapokkal ezelőtt, még a választási kampány kezdetén. A nyugati sajtóelemzésekben és a norvég lapokban is többségben voltak az olyan vélemények, amelyek szerint a papírformának kell érvényesülnie, tehát a szociáldemokrata kormányt föltétlenül váltják a konzervatívok.

Afféle közvélemény-kutatási igazolás volt a szomszéd, azaz Svédország példája, Palme szociáldemokrata uralmának a megszakadása.

Miközben a konzervatív polgári pártok igen nagy nyomást fejtettek ki a Munkáspárt és szövetségesei ellenében s igyekeztek „megdolgozni” a közvéleményt, a vezetőségüket szerencsésen megújító szociáldemokraták tettekkel is politizáltak. Odvar Nordli kormánya a dolgozó tömegek számára rokonszenves gazdaságpolitikát folytatott. Miután öt évvel ezelőtt – ugyancsak össznépi döntés alapján – Norvégia nem lépett be a Közös Piacba, az időközben világméretűvé vált gazdasági válságot sem sínylette meg úgy, mint más nyugati nemzetgazdaságok. Az oslói kormány expanzív gazdaságpolitikája meglehetősen sok új beruházást támogatott, ami természetesen majdnem teljes foglalkoztatottsággal is járt. A munkanélküliség sohasem növekedett 1,5 százalék fölé. (Igaz, a svéd és dán valutával egyidőben leértékelték a norvég koronát is.)

Érdemes-e ?

A Munkáspárt arra törekedett, hogy nemzeti kincsként hasznosítsa a norvég partok közelében föltárt kőolaj- és földgázkutak bőségesnek látszó adományát. Részvénytöbbséggel létrehozta a Statoil1 nevű állami olajtársaságot; nem tudta viszont megakadályozni,, hogy a nemzetközi érdekeltségű tőkés olajtársaságok – Phillips, Texaco, ELF, Shell, AGIP – szintén kutatási és kitermelési koncessziókhoz ne jussanak.

A norvég átlagpolgár életszínvonala folyamatos emelkedését tapasztalhatta. Ugyanakkor a gazdasági és pénzügyi szakemberek is elkezdtek számolni, majd kijelentették: igaz, hogy a nemzeti össztermék nyolc százalékkal emelkedik az idén, és az infláció sem sokkal magasabb ennél, de az olaj és a földgáz kitermelése céljából megvalósított beruházások következtében az ország külföldi tartozásai mintegy 75 milliárd norvég koronára (azaz 13 milliárd dollárra) emelkednek. Nemzetközi összehasonlításban ez kétszer annyi, mint a Német Szövetségi Köztársaság külföldi adóssága, pedig az NSZK lakossága tizenötször több, mint Norvégiáé.

Vajon érdemes-e a fjordok országának a kőolaj és földgáz miatt eladósodnia, amikor közismert, hogy hatalmas vízienergia-készletekkel (100 milliárd kW) rendelkezik? Érdemes azért eladósodni, hogy kitermeljék a tenger alatti készleteket? Voltaképpen nem is elsősorban a norvégoknak kell az olaj és a földgáz, hanem szövetségeseinek, mindenekelőtt az NSZK-nak és Nagy-Britanniának, ahová csővezetéken juttatják el napjaink igen fontos energiahordozóit. A tenger ajándékából fönnmaradó nyereségre, arra a pénzre van szükség – magyarázták a munkáspárti képviselők –, amiből korszerűsíthető a norvég ipar szerkezete, megoldható az észak-norvégiai kerületek foglalkoztatottsági problémája és megfelelő tartalékok képezhetők az olaj utáni időkre.

78, 76 meg 1

A koncepció rokonszenves volt a szavazók előtt; a választások számadatait tekintvén eredményes is volt a Munkáspárt számára. Az 1973-i parlamenti választáshoz mérten 14 mandátumos többséget hozott a Norvég Munkáspártnak, miközben a legnagyobb ellenfél, a Konzervatív Párt csak 42 képviselői helyhez jutott a stortingban.

Az erőarányok fölméréséhez azonban nagyon kevés e két párt eredményeinek ilyen kurta összevetése. Annál is inkább, mivel 1973-ban a konzervatívok a mostaninál tizenhárommal kevesebb parlamenti helyet szereztek. Idei előretörésük tehát nagyon figyelemreméltó. A teljes képhez tartozik még, hogy a Munkáspárt szövetségese, a Szocialista Baloldali Párt csupán két mandátumhoz jutott a szavazók véleménye alapján, ami viszont tizennégy képviselői hely elvesztését jelenti az 1973. évi választásokhoz képest.

A polgári pártszövetség másik két tagja, a Centrum és a Keresztény Néppárt annyi mandátumot szerzett, hogy végül is majdnem döntetlen alakult ki. A baloldalnak 78, ellenzékének 76 helye van a stortingban. A 155 tagú parlament fönnmaradó egy helyét a mérleg nyelvét jelentő Liberális Párt mondhatja magáénak.

Az adminisztrációs hibák miatt kétszer is helyesbített választási végeredmény hivatalossá válása után Odvar Nordli kormányfő kijelentette: semmi sem indokolja, hogy kiköltözzék hivatali szobájából. Egyúttal kormányalakítási szándékát is közölte.

Az enyhülés jegyében

Norvégia külpolitikai vonala jó ideje változatlan. Nordli elődje, az ugyancsak szociáldemokrata Trygve Bratteli a helsinki Európa-konferencia sikeres befejezése alkalmával kifejtette, hogy az enyhülési folyamatot úgy kell tovább szélesíteni, hogy a biztonság katonai oldalát is magában foglalja.

Az európai politikai enyhülés azzal válik valóságossá és hihetőbbé – hangoztatta –, ha igazi haladást érnek el a nagy katonai potenciál ellenőrzésében és csökkentésében a világnak e részében.

A NATO északi szárnyát erősítendő Brüsszelben és Washingtonban mindjobban érdeklődnek Norvégia iránt. A fjordok országa ugyanis a Szovjetunió NATO- szomszédja is, tehát stratégiai fontosságú terület. Az atlanti tábornokok arra törekednek, hogy megváltoztassák a norvég támaszpont­politikát, szeretnék elérni, hogy atomfegyvereket és külföldi csapatokat is állomásoztathassanak az országban. Nyugatnémet katonák már részt is vettek norvégiai NATO-hadgyakorlatokon. Észak- Norvégiában elkészültek azok a navigációs rendszerek, amelyekkel az atomfegyverrel is fölszerelhető Polaris tengeralattjárókat irányíthatják.

Amikor nemrégen az NSZK hadügyminisztere, Georg Leber vendéglátója, Rolf Hansen társaságában a szovjet–norvég határra látogatott, az ország demokratikus közvéleménye az enyhülési politika elleni provokációnak minősítette a „kollegiális gesztust”.

Nemcsak a baloldali erők és pártok, hanem a szociáldemokrata ifjúsági szövetség, Kekkonen finn elnök, Gerhardsen egykori norvég miniszterelnök és más skandináv politikusok is egyaránt aggodalmuknak adtak hangot.

Nordli miniszterelnök az NDK külpolitikai hetilapjának, a Horizontnak adott interjújában országa és a NATO kapcsolatairól szólván kifejtette, hogy igyekszik ellenállni az atlanti szövetség nyomásának, és „tulajdonképpen semmi stratégiai jelentősége sincs annak, ha nyugatnémet egységek is részt vesznek a norvégiai NATO-hadgyakorlatokon”. Egyúttal megerősítette kormányának azt a régebbi állásfoglalását, amelyet egyebek között Lázár György miniszterelnök május elején lezajlott norvégiai látogatásakor is kifejezésre juttatott: a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal jószomszédi, korrekt kapcsolatokra törekszik, és a helsinki ajánlásoknak megfelelően igyekszik gyümölcsöztetni az enyhülés kínálta gazdasági, tudományos, kulturális együttműködési lehetőségeket.