Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma csütörtök van, 2019. június 20. Az év 171. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737627. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

A baromfihús drágulása (is) várható a közeli jövőben

A baromfihús drágulása (is) várható a közeli jövőben
Toronyi Attila

Akárcsak tavaly, az idén is a vajdahunyadvári Magyar Mezőgazdasági Múzeum adott otthont ma a baromfi-világnapnak. A sorrendben hatodik rendezvényt eredetileg Magyarország kezdeményezte, mostanra már több földrészen akadnak követői.

Sokszor hangoztatott tény: a baromfihús meghatározó szerepet tölt be az élelmezésügyben világszerte, mint ahogyan általában is nő a húsfogyasztás. A szakmai konferencia megnyitóján Feldman Zsolt, mezőgazdaságért felelős államtitkár kiemelte: a prognózis szerint évente 1,2 kilogrammal több húst eszünk, ezen belül a növekményből a baromfihús többet tesz ki a felénél (0,8 kg). Jók tehát a piaci kilátások, ugyanakkor azonban éleződik a verseny, miközben a különféle állatbetegségek nehezítik a termelést. A tavalyi magyar export 184 milliárd forintra rúgott, bővült a feldolgozás, és sokoldalúan segítik a hazai szereplőket. Például a baromfi állatjóléti támogatási programok részeként tAvaly 14,7 milliárd forintot fizettek ki. Az idei pályázatokat áprilistól lehet benyújtani: a baromfitartók eddig 2300 kérelmet adtak be be.

Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke arról beszélt, hogy az ágazat legyen nyitott az újra, mert a lemaradás sokat árthat, és leszakadáshoz vezethet. Nem könnyű megfelelni a követelményeknek – hangsúlyozta a szakember –, mert az szabályozók egyre bonyolultabbak. Ezek kívülről érkeznek, javarészt az EU központi testületeitől, de a kereskedelmi partnerek előírásai is kihívásnak számítanak. Közöttük is az állatjóléti, biztonsági és környezetvédelmi elvárások a legköltségesebbek, miközben a termelés hatékonyságát is növelni kellene. Például az állatérzékenységgel kapcsolatos holland–német normák eredendően eltérnek a kelet-európaiakétól.

Magyarország értékesítési esélyeit nagymértékben növeli, hogy a Kínában tomboló sertéspestis miatt hatalmas a baromfihús keletje. Nemrég sikerült megállapodni az ázsiai országgal, hogy megszüntetik az oda irányuló export korlátozását. Éder Tamás szerint elkerülhetetlen a sertés- és a baromfihús árának emelkedése a közeli jövőben. Ám a fogyasztó jogosan várja el „az ágazat szereplőitől, hogy egészséges, környezetvédelmi szempontból megfelelően előállított, állatvédelmi szempontból megfelelően létrehozott terméket tegyünk az asztalára, ugyanakkor azonban az ágazat is elvárhatja, hogy a fogyasztó ilyen világpiaci helyzetben empátiával forduljon a piaci szereplők felé és fogadja el az ágazat szereplőtől a megnövekedett költségek érvényesítését a fogyasztói árban”.