Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma vasárnap van, 2019. július 21. Az év 202. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737658. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Rodolfo-kiállítás (most éppen) Budapesten

Rodolfo-kiállítás (most éppen) Budapesten
Bedő J. István

A múlt századnak kevés olyan szereplője van, akit szinte naponta idéznek a legkülönfélébb szövegkörnyezetekben – Rodolfo ilyen. A legek legje. Legismertebb, legidézettebb, még azok számára is, akik előadáson, személyesen nem láthatták is. (Kínos talán, de még politikusi kontextusban is fölemlegetik legendás szavait a kézfigyelésről és a csalásról. De ő művész volt, ellentétben azokkal, akiknek a kezét hiába figyeljük...) (A nyitó kép forrása: buvesz.blog.hu)

Gálvölgyi János, Rodolfo veje nyitotta meg a bűvész művész kiállítását.

Nem illendő privát dolgokkal előhozakodni, de egyszer családilag jártunk a pesti, Kálmán Imre utcai lakásban, Rodolfoéknál, azaz Gács Rezsőéknél. A közvetlen előzményeket nem tudom, de apámat és Rodolfót – Rudi bácsit – elég sajátos, és szerencsére megismételhetetlen élmények kapcsolták össze: együtt voltak ugyanis munkaszolgálatosok, vagyis muszosok. (Továbbá Alfonzóval, a grafikus, díszlettervező-zseni Vogel Eric-kel, meg mindazokkal, akiket egy erkölcstelen törvény halálra ítélt.)

Védték az „ezeréves magyar hazát”, az Árpád-vonalat építették. Pontosabban ez lett volna küldetésük célja. (Apám előadásában: Aztán jöttek az oroszok, és így csináltak, phü – mutatta is, ahogy a gyerekek a pitypang bóbitáját elfújják –, és volt Árpád-vonal, nincs Árpád-vonal.)

De azt már szintén csak a családi legendákból tudom, hogy a muszosok főleg Rudi bácsi kezeit védték, mert az számukra a túlélés biztosítéka volt. Kártyatrükkökkel, innen-onnan elővarázsolt vagy éppen eltüntetett pénzekkel, tárgyakkal, szinte rekvizitek (preparált segédeszközök) nélkül ő volt a muszos század megmentője. Amíg az őrmester vagy hadnagy uraknak trükközött – a század lazíthatott és (meg)menekülhetett.

De a látogatásunkkal kezdtem. Szóval karnyújtásnyira tőlünk tűntek el és kerültek elő a kártyalapok, talán a szétbomló és összekapcsolódó karikákat is csörgette előttünk, és végül töltötte bele a „tejet” a tölcsérré csavart újságba – amelyen aztán semmi nem látszott a szétcsavarás után. Az emlék töredezett, az élmény sértetlen.

Nos, a bűvészkirály emlékkiállítása most vándorolt a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba (Kecskemétről). Meg lehet nézni közelebbről rekvizitjeit, amelyeken a felnőtt szem már felfedezi a trükköt is – persze én sem árulom el, hogy mit –, rengeteg a plakát, a fénykép, a filmjelenet –, de mindenki fogyelmébe egyetlen tárgyegyüttest ajánlok: Rodolfó fellépőbőröndjét. Ebben található az összecsukható állvány, a kis nyeles zsák (amiben minden eltűnik), a kötelező kártyapaklik, meg a mindig gondosan fényesített, kisámfázott cipő – mert az utánozhatatlan elegancia is hozzá tartozott a Rodolfó jelenséghez.

Amit színpadon vagy a cirkusz porondján csinált, ma inkább mikromágiának nevezhető. Nem tüntetett el autót, óriási repülőgépet – csak úgy egyedül, feltűrt ingujjal, a két csudálatosan gyakorlott és edzett kezével volt hatalmas. És mindig előre szólt, hogy csalni fog.

A Kecskeméti Katona József Múzeum Szórakaténusz Játékmúzeuma és Műhelye által indított vándorkiállítást – stílusosan – bűvészszám és Gálvölgyi János néhány perces emlékezése nyitotta meg.

(Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, Budapest, III., Korona tér 1., nyitva szeptember 8-ig.)

„Vigyázat, csalok!” – Rodolfo-kiállítás Budapesten