Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma csütörtök van, 2019. június 20. Az év 171. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737627. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Megelőzhetők a cukorbetegség szövődményei – Felvilágosítás már az óvodában

Megelőzhetők a cukorbetegség szövődményei – Felvilágosítás már az óvodában Megelőzhetők a cukorbetegség szövődményei – Felvilágosítás már az óvodában Megelőzhetők a cukorbetegség szövődményei – Felvilágosítás már az óvodában
B. Mezei Éva

Kereken nyolcszázezer ismert cukorbeteg van az országban. Számuk szerencsére az utóbbi esztendőkben csökken. Köszönhető ez annak a felvilágosító kampánynak is, amelyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány folytat a cukorbetegség lehető legkorábbi felismerése és szövődményeinek megelőzése céljából – hangzott el ma újságírók előtt egy budapesti, immár hagyományos rendezvényen.

Hihetetlen, ám így igaz: évente 3600-nál is több cukorbeteg lábát kell amputálni, vagyis naponta 10-11 ember veszíti el alsó végtagját. A betegek többségénél idegbántalom áll az amputációk hátterében, holott mindez nagyrészt megelőzhető lenne – jelentette ki Kempler Péter professzor (bal oldali kép), a Magyar Diabetes Társaság elnöke. A jeles orvos hozzátette: „Hazánkban pontos adatokkal rendelkezünk a cukorbetegek kezeléséről az alapján, hogy hány beteg váltott ki a patikákban vércukorcsökkentő készítményt. A diabéteszesek száma 2014-re már 772 ezerre emelkedett. Az újonnan felismert esetek száma viszont fokozatosan csökken. Sejthető, hogy a soknál is több lehet az ismeretlen cukorbetegek száma. Sokan viszont, bár tudják, hogy mi a bajuk – cukorbetegek – nem tartják karban, nem kezelik, nem váltják ki a végzetessé válható kór karbantartásához szükséges gyógyszereket. Így számolva akár egymillió is lehet a cukorbetegek száma, azaz hazánk lakosságának tizede cukorbeteg!"

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány hivatásának tekinti, hogy felhívja a figyelmet a szűrővizsgálatok fontosságára, mert ha az 1. típusú (veleszületett) cukorbetegség nem előzhető is meg, a betegség megállapítása utáni folyamatos figyelemmel, a diabétesz karbantartásához megfelelő táplálkozással, rendszeres mozgással megelőzhetők az akár végzetessé válható szövődmények. Senki ne feledje: a cukorbetegek körében az átlagosnál gyakoribb a szívinfarktus és a sztrók, a gutaütés; esetükben mindkettő általában súlyos lefolyású. Az általában (ez nem törvényszerűség!) az életkor előrehaladtával kialakuló 2. típusú cukorbetegség viszont egészséges életvitellel elkerülhető.

Világviszonylatban a cukorbetegek harmada szenved valamilyen fokú szemészeti szövődménytől, így a diabétesz következménye gyakorta a vakság. Miközben elengedhetetlen a rendszeres szakorvosi szűrés, azt is tudni kell, hogy a 2-es típusú cukorbetegség egészséges életmóddal megelőzhető. Ennek jegyében kezdte el az Egy Csepp Figyelem Alapítvány az idén is országos diabétesz-szűréseit Egyszer Élünk Körút néven. Novemberig a sárga szűrősátrak ott lesznek futóversenyeken, fesztiválokon és családi napokon. Mindenekelőtt a 77 Elektronika, a Roche és a Beurer Medical Hungary Kft.-nek köszönhetően bárki megméretheti vércukrát, vérnyomását, véroxigén- és koleszterinszintjét. A szűréseken a szakemberek a cukorbetegség szövődményeire, különösen a láb-szövődményekre is felhívják a látogatók figyelmét, ebben partner a láb sebeinek kezelésérekifejlesztett zselé gyártója, a Richter Gedeon Nyrt. A szűrőkörút egyes állomásain a Diabess-Györgytea szakértői fitoterápiás tanácsadást tartanak az érdeklődőknek.

A rendszeres szemvizsgálat is jelezheti a cukorbetegséget.

Megkezdődött a hagyományos Cseppont patikahetek program is: június 2-ig az egész évben elérhető vércukor-, vérnyomás-, koleszterinmérés mellett vércukormérő- és tesztcsík-akció is várja az érdeklődőket az alapítvány jelvényével ellátott gyógyszertárakban.

Az alapítvány ingyenes családi egészségnapját, az „Egy Csepp”-világnapot november 17-én rendezi ingyenes szűrésekkel és gasztro-programokkal, mások mellett a magyar Dcont© vércukormérőket fejlesztő főtámogató, a 77 Elektronika Kft. jóvoltából.

Az idén folytatódik az iskolai KiDS oktatási program, melyet a Nemzetközi Diabétesz-szövetség 6–14 évesek, szüleik és tanáraik számára hozott létre, és a kezdeményezés mellett elkötelezett Sanofi - Aventis Zrt. felkérésére az Egy Csepp Figyelem Alapítvány valósít meg hazánkban. A program tavaly mutatkozott be öt iskola részvételével. A cukorbetegség megismerésére, a 2-es típusú diabétesz megelőzésére és a kényszerűen a cukorbetegséggel élő gyerekek elfogadására irányuló iskolai programban a szakemberek mellett részt vesz a tévészemélyiségként ismert Erős Antónia (az Egy Csepp Figyelem Alapítvány kezdeményezője) és Szellő István.

Erős Antónia és Szellő István.

A KiDS mellett folytatódik az alapítvány másik ingyenes képzése, a „Belevalók”. Célja, hogy az óvópedagógusokat és tanítókat felkészítse a cukorbeteg gyerekek körüli mindennapi feladatokra. Eddig 51 állomáson csaknem 3600 pedagógus szerzett ismereteket a cukorbeteg kicsik gondozásáról. Szakmai partnerként a Magyar Diabetes Társaság, az Oktatási Hivatal és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége segíti a „Belevalókat”, amely az ELTE hivatalos képzési programja is. A „Belevalók” támogatója évek óta a 77 Elektronika Kft. és második éve a Sanofi-Aventis Zrt.  

Az alapítvány egyik különösen népszerű programjában, a Magyarország Cukormentes Tortája versenyen az idén is öt döntős kreációt választott ki a Bechmann György cukrászmester által vezetett zsűri. Június közepén döntik el, melyik torta lesz a győztes. Avércukormérő készülékeket fejlesztő és gyártó 77 Elektronika Kft. támogatásával létrehozott program mellett a nyáron elkezdődik a hobbicukrászok háziversenye.