Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma hétfő van, 2019. július 22. Az év 203. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737659. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Magyar emlékek – pályakép szóban és írásban

Magyar emlékek – pályakép szóban és írásban
Toronyi Attila

Rendhagyó könyvbemutató helyszíne volt ma a budapesti Sajtóház. Farkas József Györggyel, a Magyar emlékek a nagyvilágban című kötet szerzőjével beszélgetett Kárpáti János újságíró, sokszoros külföldi tudósító, a Klubrádió Európánkért-díjas munkatársa. Sok szó esett természetesen az idei könyvhétre megjelent remek kiadványról, de a két újságíró – a hely szellemének adózva – sziporkázóan sztorizott, „szakmázott” az évtizedeken át végzett tudósítói munkáról, élményekről is. (Nyitó képünkön: Farkas József György a könyvheti forgatagban dedikál. Foto: Hanti Vilmos.)

Szegedi és moszkvai egyetemi tanulmányai után Farkas Jóska (így ismerik és emlegetik pályatársai) a hatvanas évek végétől 1984-ig a Magyar Televízió híradójának szerkesztőjeként járta a világot, ezután a Népszabadság külpolitikai rovatához igazolt át. Volt moszkvai, berlini, majd prágai (plusz pozsonyi) állandó tudósító, ám nem sok szerencsét hozott ezeknek az országoknak – mesélte nevetve –, hiszen a Szovjetunió, az NDK és Csehszlovákia egyaránt megszűnt, vagy felbomlott.

Akármerre fordult meg Indiától New Yorkig, Stockholmtól Taskentig, sokfelé magyar emlékekbe botlott. Közismert, hogy honfitársaink a földkerekség összes zugába eljutottak (és eljutnak ma is), s ennek sokszor nyoma is marad – egyebek mellett temetőkben, emléktáblákon, s más formában. Farkas József György ezeket a „jeleket” gyűjtötte, gyűjti és teszi közzé színes írásaiban évtizedek óta. Ilyen cikkei először 2000-ben, a magyar államiság millenniumi évében a Népszabadság hétvégi mellékletében jelentek meg, majd az újság online változatában láttak napvilágot, újabban a világhálón is olvashatók. (Főként lapunkban, a www.infovilag.hu portálon, továbbá az erdélyi káfé főnix, illetve a szlovákiai muzsa.sk honlapon.) A Kossuth Kiadó most ebből a páratlan gyűjteményből válogatott csokorba mintegy másfélszáz írást – térben és időben áttekintve a nagyvilágban kalandozó magyarok megörökítését a honfoglalástól a világűrig.

Alapos, informatív és szép kötet a Magyar emlékek a nagyvilágban, amely akár útikalauzként is használható. Nem mindenütt járt személyesen a szerző – ahogyan erre szerényen föl is hívta a figyelmet a beszélgetésben –, voltak segítői, akik képet, „anyagot” küldtek a számára. (Nem is akárkik: például Kovács László volt uniós biztos, külügyminiszter, vagy Szent-Iványi István korábbi ljubljanai nagykövet; a MÚOSZ-székházban tartott beszélgetésen mindketten meg is jelentek.) „Csak” meg kellett írnia Farkas Jóskának, ami nem esett nehezére. Mert bár eredetileg diplomatának készült (az angol, a hindi, az orosz, a német mellett még pár nyelven tud), vérbeli újságíróként fordulatosan használja a magyart.

Nem szerepelnek a könyv lapjain, de nem érdektelenek azok a körülmények, ahogyan a tudósító az információk birtokába jutott. Hol a véletlen szerencse segítette, hol az előzetes alapos tájékozódás, lexikonok, kézikönyvek lapozgatása. A hadisírok, emléktáblák (felújítás utáni) átadó ünnepségeire tudósítóként kapott meghívást, és nemegyszer turistaként, szabadidejében zarándokolt el egy-egy helyszínre, ha „fülest” kapott. Igencsak meglepődött, amikor a németországi Bad Dürrenbergben megmutatták azt a kőtömböt, amely a hunok fölött 933-ban aratott német diadalnak állított emléket. Természetesen I. (Madarász) Henrik korszakos sikeréről van szó: a német király akkor mért súlyos vereséget kalandozó őseinkre Merseburg mellett.

Az egykori Karlsbadban (Karlovy Vary), a Zámecký vrch utcában tábla jelzi, hogy a fürdővárosban kúrálta epebántalmát Arany János; Brüsszelben a vasfüggönyt fölszámoló Horn Gyulára mellszobor emlékeztet az EU-központban; Genfben pedig Bocskai István kőbe vésett alakját láthatjuk a kálvinizmust pártoló történelmi személyiségek sorában.

Farkas József György (a képen kollégái számára dedikálja művét) nem felejti el megemlíteni, hogy a fejedelem nevét – hibásan – y-nal örökítette meg a kőfaragó, ahogyan szóvá teszi a brezáni Rákóczi-emlékhely elhanyagolt állapotát is a mai Ukrajnában.

A számba vett emlékek helyszínei mind-mind a történelmi Magyarország határain kívül esnek – vagyis „a nagyvilágban”. Szándékosan végezte gyűjtőmunkáját ennek az alapelvnek a jegyében a szerző. S hogy mi maradt ki a kötetből? Legalább további félszáz relikvia – alapvetően terjedelmi okokból. Ugyancsak terjedelmi okokból hagyták ki a szerkesztők a névmutatót és közöltek néhány képet méltatlanul kis terjedelemben – a rossz felbontásra hivatkozva. (A hibákat érdemes lenne egy bővített, második kiadásban kiköszörülni.)

Külön kötetbe kívánkozik a gazdag tudósítói pálya megannyi anekdotikus története. Honnan tudott az NDK pártlapja, a Neues Deutschland tehetetlen szerelőműhelye számára alkatrészt szerezni lerobbant szolgálati Zsigulijához? (Természetesen Nyugat-Berlinből.) Hogyan sikerült előzetesen kiszimatolnia Nixon „szigorúan titkos” programját a Szovjetunióban (a moszkvai tévé KGB-közeli „külföldi tudósítói szekciójának” segítségével). Hogyan vonta ki a vámvizsgálat alól mózeskosárban cipelt csecsemőjét a seremetyevói repülőtéren? Nem vizsgálták át a pelenkáját, nem kobozták el a kisdedet, Józsika azóta egészen nagyra nőtt. Ahogyan öccse, Farkas Péter is: ő fotózott a Sajtóház könyvbemutatóján…