Tanulságos kirándulást tett a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola egyik oktatója és diákja a szomszédos Ausztriában. Tapasztalataikról nemrég egy kétnapos, Kultúrák kapcsolódásai címmel meghirdetett kisgyermeknevelési konferencián számoltak be. (A nyitó képen: a bécsi, ortnergassei iskola diákjai.)

Minthogy a váci intézmény német nemzetiségi tanítókat, óvónőket is képez, a rendezvényt rögtönzött kiállítással színesítették. A tárlókban egyebek mellett sváb ruhákat, faszenes vasalót, hurkatöltőt, házilag készített papucsot (úgynevezett pacskert) és eredeti fényképeket csodálhattak meg az érdeklődők. A Kismányokról és Ceglédbercelről származó relikviák egykor mindennapi használati eszközként szolgálták tulajdonosukat.

A kiállított tárgyakról Vas Zsanett Nóra tartott németül és magyarul rövid ismertetőt az érdeklődőknek.

A kultúrák közti párbeszéd jegyében szervezett, két helyszínen (Vácott és Martonvásárott) tartott rendezvény előadásaiból kiderült: van mit tanulniuk egymástól a pedagógusoknak.

Oktatási szempontból az úgynevezett interkulturalitás felöleli mind a kétnyelvű nevelést, mind a határon túli magyarok oktatásügyét, a roma integrációt és a magyar idegennyelvként történő tanítását, illetve a nemzetiségi oktatást. E kérdésköröket járták körül az előadók, amikor más témák mellett a máltai óvodák tapasztalatairól is, vagy például az angol–magyar nyelvű Budapesti Nemzetközi Iskola alsó tagozatáról ejtettek szót.

A váci helyszín egyik szekciófoglalkozásán esett szó a bevezetőben említett ausztriai tapasztalatokról.

Schreger tanár úr, a pedagógiai módszer atyja.

Fejtegetésében Gombocz Eszter docens azt emelte ki, hogy érdemes odafigyelni a bécsi Christian Schreger reformpedagógusra, aki radikálisan szakított az oktatási hagyományokkal. Az Ortnergasse-i osztatlan, alsó tagozatos osztályban úgy érezheti magát a diák, mintha otthon lenne. Nincsenek szokásos tantermek, ahogyan nincsenek hagyományos tantárgyak, tankönyvek sem. A gyerek maga dönti el, mit akar tanulni, mivel akar játszani. Az ajtók tárva-nyitva állnak, szabad az átjárás az egyik szobából a másikba. Az egyikben barkácsolhat, rajzolgathat, a másikban a számokkal ismerkedhet, a konyhában pedig segíthet a mosogatásban, péntekenként rendszeresen a főzésben.

Házilag készített papucs, azaz pacsker.

Pók Márkné Sellyei Dorottya végzős hallgató, aki szintén megfordult a bécsi iskolában, saját tapasztalataival egészítette ki a hallottakat. Feltűnt neki, hogy nincs becsöngetés, kicsöngetés, erőltetett fegyelmezés. A tanítás valójában játékos ismeretterjesztés – a gyermek kreativitásának bevonásával. Ami nem szorítkozik kizárólag verbális kommunikációra. Több nyelvű, saját készítésű könyvecskéket, rajzos naplókat állítanak össze közösen a lurkók, a német nyelvet dalszövegekből is tanulják.

Hazai óvónőink, tanítóink sokszor eredménytelenül próbálkoznak az érdeklődés felkeltésével. A régen bevált módszerek ugyanis a 21. században már nem működnek. A Lajtán túl ez a felismerés vezetett a Christian Schreger-féle újításokhoz és elterjedésükhöz.

A példaként szolgáló bécsi általános iskola barkácsműhelye.

Az osztrák pedagógusok dolgát – mind az óvodában, mind az iskolában – külön bonyolítja, hogy a gyerekek zöme sokszor nem ért németül, mert más az anyanyelve. Először a kilencvenes évek elején, a balkáni háború miatt özönlöttek a menekültek Ausztriába, az utóbbi nyolc-tíz évben pedig számos más térségből jönnek a migránsok. A soknyelvűség, a betelepültek integrálása komoly kihívás – nemcsak az iskola és az óvoda számára.

Sokszor előfordul Ausztriában az is, hogy a pedagógus nem számíthat a szülői együttműködésre, mert a gyerek érdekeit a gyámügy képviseli. A különböző vallású, más-más körülmények között élő kiskorúak úgyszólván egyéni bánásmódot igényelnek.

A konferencia krónikása abban bízik, hogy a váciakon kívül más hazai szakembereknek is alkalmuk nyílik az új osztrák pedagógiai módszerek tanulmányozására.