A jeles eseményhez kapcsolódó sajtótájékoztatón az állatkert bejelentette azt is, hogy október 23. és november 2. között, a hosszú hétvégén és az őszi szünet ideje alatt csökkentett árú gyermekjeggyel kedveskedek a családoknak.
A gyermekjegyek ebben az időszakban 1800 forint helyett 1000 forintos egységáron válthatók meg, s természetesen az őszi szünet ideje alatt is igénybe lehet venni a nyugdíjasoknak kínált őszi kedvezményt, amely ugyancsak 1000 forint.
A látnivalók között említést érdemelnek az állatkert utóbbi hónapokban érkezett újdonságai, így a sörényes hangyászok és az óriásvidrák, valamint a nyáron átadott ausztrál ösvény. Naponta két alkalommal látható lesz a mesterségesen nevelt orangutánkölyök.
Bár a Fővárosi Állat- és Növénykertben neveltek már fel mesterséges úton is orangutánkölyköt, a legjobb megoldás az „orangután-bölcsőde” lenne a számára. Mivel ilyen „bölcsi” Európában csak egyetlen helyen, az angliai Dorsetben található Monkey World Főemlősmentő Központban működik, Bulu, a pesti orángutánfiú novemberben Angliába fog költözni. Az elutazás előtti napokban, az arra való felkészülés miatt már nem lehet őt bemutatni, ezért aki látni szeretné, annak most érdemes felkeresnie az állatkertet.
További érdekesség, hogy újabb kölyök cseperedik a nőstény vombat erszényében. A ritka állatok 2011-i érkezése óta már másodszor születik vombatkölyök, amely egész Európában egyedülálló szakmai eredménynek számít, hiszen az elmúlt bő két évtizedben sehol másutt nem volt vombatszaporulat a kontinens állatkertjeiben.
Az erszényesek sajátos szaporodása miatt az erszényben cseperedő vombatkölyök születési dátumát nem lehet pontosan tudni. Az ellést ugyanis szinte lehetetlen megfigyelni, s általában hetekbe telik, amíg az erszény kidudorodása először elárulja, hogy mi is történt. Az erszény kidudorodásának mérete, illetve az előző kölyök elválasztása óta eltelt idő alapján azonban az állatkerti szakemberek úgy számolnak, hogy a kicsi jelenleg 2-3 hónapos lehet, inkább közelebb a 3. hónaphoz. Ebben a korban a kölyök nagyjából 60-80 grammos lehet. Papírforma szerint arra, hogy a kölyök ki is nézzen a hátrafelé nyíló erszényből, legnagyobb valószínűséggel december vagy január hónapban kerülhet sor. Azonban a vombatok egyedfejlődésével kapcsolatos vizsgálatok nagy részét nem a Budapesten is látható csupaszorrú vombatokon, hanem más vombatfajokon végezték el. Ezért már mostantól fontos nyomon követni minden változást, ami az erszény tájékán megfigyelhető.
Ebbe az izgalmas megfigyelésbe a látogatók is bekapcsolódhatnak. Az állatkert már most arra bíztatja a közönséget, hogy próbálják meg meglesni az anyaállat kidudorodó erszényét, és majd az onnan kileső kölyköt is. Akinek legelőször sikerül képet készítenie az erszényből kikandikáló kölyökről, és azt el is küldi az állatkertnek a vombat@zoobudapest.com e-mail címre, éves bérletet kap ajándékba.
Külön figyelmet érdemel az április végén megnyílt Holnemvolt Park látogatottsága. Az állatkert által üzemeltetett, az egykori Vidámpark területén működő családi szabadidőparkot megnyitása óta összesen 420 ezren keresték fel, ez mintegy 150 ezerrel több, mint a Vidámpark utolsó éveinek átlagos éves látogatottsága. A Holnemvolt Park látogatói közül a legtöbben állatkerti látogatók, akik – mivel az állatkerti belépő oda is érvényes – mindkét területet felkeresik.

