Súlyos vereségnek tartja a Tages-Anzeiger Orbán Viktor számára, hogy a politikus kénytelen volt visszavonni az internetadó-javaslatát, miután rettenetesen alábecsülte a tiltakozó mozgalmat, illetve a közösségi média szervező erejét. Az a politikai róka, akihez hasonlóan Európában kevesen tartják jobban kézben a hatalom és a populizmus mechanizmusát. Hogy a gigabyte-ok viszonylag csekély megadóztatása az utóbbi évek legnagyobb megmozdulását keltette, nos, ez szemmel láthatólag meglepte a miniszterelnököt. Az a veszély fenyegetett, hogy a helyzet kicsúszik az ellenőrzése alól. A demonstrációk ugyanis átterjedtek a Fidesz-fellegvárnak számító Debrecenre és Miskolcra is, a menetekben ott voltak a kormánypárt, valamint a Jobbik hívei is.
A civil társadalom hangosan jelezte, hogy magához tért, miután hónapokig úgy látszott, mintha kómában lenne. A Gulyás Balázs által fenntartott portál ott találja el a Fideszt, ahol az a legjobban fáj: politikusainak hatalom- és pénzéhségénél, a kétes ingatlanügyleteknél, a baráti oligarcháknak juttatott állami megbízásoknál.
Az adó mellett azonban másról is szó volt: arról, hogy Magyarországon az internet az utolsó felület, ahol még be lehet szerezni, ki lehet cserélni a hatalom által nem ellenőrzött információkat. Az Origo esete azonban mutatja, hogy a kormány ki akarja terjeszteni befolyását a virtuális térre is.
A demonstrációk ereje nem hagyott más választást Orbán számára, mint hogy visszakozzék. Vasárnap még az adó volt a téma, kedden már a rendszer korruptságát hánytorgatták fel és Orbán lemondását követelték. Sokan félnek attól, hogy elszigeteli az országot és elidegeníti a Nyugatot.
Ehhez járul még, hogy a kegyencrendszer és a korrupció már olyan szinten van, hogy azt a hatalom közeli média sem tudja figyelmen kívül hagyni. Az USA egyértelmű jelzést küldött, a kétoldalú kapcsolatok történelmi mélypontra zuhantak.
Lassan az unió is elveszti türelmét, de a pénzcsapot egyelőre nem zárja el. A jelenlegi elégedetlenség nem fenyegeti a politikus uralmát, ám súlyos kudarc számára.
Odalett a legyőzhetetlenség aurája.
A Der Standard osztrák napilap „Orbán és az ő digitális Vasfüggönye” címmel arról ír, hogy őrületesen elszámította magát a magyar kormányfő, és egyelőre kudarcot vallott az internet adóval, mármint hogy a cégek megsarcolásán túl megakadályozza a gyenge tiltakozó portálok, illetve a találékony művészi „kinövések” működését. A politikus sokakat felrázott az egykedvűségből. Nem csupán Budapesten voltak megmozdulások, hanem 10 másik városban is. Ez új fejlemény, persze nem csoda.
Az Európai Bizottság ezúttal gyorsabban reagált, mint az elnyomó médiatörvény esetében, azaz Orbán kénytelen volt szembenézni Brüsszel bírálatával is. A digitális adó e különleges változata ugyanis hamar követőkre találhat, pl. Törökországban, ahol Erdogan gyűlöli a világháló szabad használatát, hiszen a net lehetővé teszi, hogy ellenfelei gyorsabban megszerveződjenek, ahogyan azt az elnök szeretné.
Most tanácsos az óvatosság, mert az új illetékes biztos el tudja képzelni az internet-csatlakozás megadóztatását. Márpedig itt sok lehetőség van a variációkra és a trükkökre. Orbán számára is. Hiszen most azt élte meg, hogy hatalmának kiterjesztése váratlanul korlátokba ütközik. Nem pártok, hanem egy mozgalom részéről, amely az egyetemekről nőtt ki, és amelyhez széles körök csatlakoztak.
A magyarok fejében lassan fény gyúl: a miniszterelnök és az ország de facto egyeduralkodója egyik napról a másikra nehezen ellenőrizhető ellenzéket hozott létre. Feladni nem szokta, 2015 elején megint nekirugaszkodik. A másik tábor forrásban akarja tartani a tiltakozásokat, hogy az ne haljon el.
A mai teljes nemzetközi sajtószemle itt olvasható, tessék kattintani!

