A Magyar Telekom új internetes forgalomkicserélő központja, a Telekom Internet Exchange (MT-IX) mind szolgáltatásaiban, mind díjaiban kedvező alternatíva a magyar internet-szolgáltatói piac számára. A Telekom saját, magyar fejlesztésű, innovatív szolgáltatásának bevezetésével újabb lehetőség nyílik meg a hazai internetforgalom-kicserélésben, amely élénkítheti az infrastruktúra alapú piaci versenyt.

Walter Goldenits, a Magyar Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta: „Az MT kiemelt célja, hogy ezzel a kiemelkedő minőségű és hatékonyságú megoldással segítse az interneten közvetített forgalom növelését. Evégett az új MT-IX szolgáltatást igen kedvező feltételekkel, garantált minőségi paraméterek és kibővített rendelkezésre állás mellett nyújtja, ami lehetővé teszi partnereink számára működési hatékonyságuk javítását. További vonzó lehetőség az ország legnagyobb internetes ügyfélbázisának elérhetősége is, amellyel a Telekom rendelkezik.”

Üzleti stratégiájának megfelelően a Telekom új piacra lép be az új szolgáltatással. Az MT-IX hatékony működése kedvező hatással járhat a forgalomkicserélés (public peering) és ezzel a internet-szolgáltatás költségeinek csökkentésére a Telekomnál és partnereinél egyaránt. Az MT-IX-hez történő csatlakozással az internet-szolgáltatók akár a felére is csökkenthetik a belföldi forgalomkicserélés költségeit, ami hozzájárulhat a piaci kereslet, a forgalom és az internet-penetráció bővüléséhez Magyarországon.

Az MT-IX infrastruktúra fő célja, hogy megbízható minőségben és fejlett technológiával gondoskodjék minden csatlakozó partner számára az IP-forgalom kicseréléséről. A megoldás egyszerű módon teszi lehetővé a belföldi vezetékes és mobilinternetforgalom kicserélését, és lehetőséget ad nemzetközi internetelérésre is. Az új szolgáltatással a Telekom a hatalmas forgalmat lebonyolító internet hosting- és tartalomszolgáltatók igényeit kívánja kielégíteni.

A Telekom elkötelezett az internet-hozzáférés és -használat egyre szélesebb körű magyarországi elterjedése mellett. Az ügyfelek és az ország érdekében innovatív, versenyképes árú, minőségi szolgáltatásokkal és folyamatos hálózatfejlesztésekkel járul hozzá a szélessávú lefedettség és az internet-penetráció bővüléséhez.