Fred Alan Schepisci rendező és producer 1939-ben született Ausztráliában. Nem ismeretlen a magyar nézők előtt sem, olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint a Roxanne, Sikoly a sötétben, Oroszország-ház, Hatszoros ölelés, Végakarat, Fészkes fenevadak, I.Q. – a szerelem relatív stb. Ez a munkája Torontóban, a Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be.
A film főhőse két tehetséges, de némiképp kisiklott művészember, aki azonos vidéki középiskolában kerül össze. Jack Marcus (Clive Owen) az angol irodalom és nyelv tanára, egykor tehetséges író, költő, esszéista, és azon fáradozik, hogy diákjaiban elindítson valamit, ami több a rutinnál, középszerűségnél. Csakhogy Jack zug-alkoholista, hajlamos elkésni az óráiról, nem osztályozza le a dolgozatokat, szóval kissé lazán kezeli a kötelezettségeket, ráadásul írói válságban van, úgy, hogy kifelé áll a szekere rúdja az intézményből. Rashid igazgató (Navid Negahban) és az iskolaszék már azon gondolkozik, hogy egyfelől megvonja a támogatást a Jack által szerkesztett irodalmi laptól, másfelől, hogy megváljon-e magától a tanártól. Jack érzi ezt, és nem szeretné elveszíteni az állását, így megpróbál minden lehetségest.
Három új tanerő érkezik az iskolába, közte a neves festőművész, Dina Delsanto (Juliette Binoche), aki mankóval kényszerül közlekedni, mert sokízületi gyulladás (rheumatoid arthritis) kínozza, és gátolja az ecsetvezetésben, ami kihat a festészetére is. Ő szépművészetet oktat a diákoknak. A tanárnőt a „Jégcsap” becenév kíséri, mert nem szívesen barátkozik és oldódik fel. Jack felkelti ugyan az érdeklődését, a férfi hobbyszerű nyelvi játéka akaratlanul is foglalkoztatja, Jack viszont, bár az ő érdeklődését is felkeltette a nő, zokon veszi, hogy Dina azt tanítja diákjainak, hogy a szavak csapdába csalnak és hazudnak, s csak a képek képviselnek valódi értéket. Szerinte ugyanis a nyelvi gazdagság kifejezőbb, mint bármely rajz, festmény. Kimondva, kimondatlanul megindul kettejük között egyfajta vetélkedő értékrendi „háború”, amelybe belekeverednek a tanulók is, és előbb-utóbb mindenkinek: diákoknak és tanároknak egyaránt állást kell foglalnia…
A két ember egyszerre becsüli a másik értékeit és védi a maga nézetének igazát. Ez egy kicsit egymáshoz is sodorja őket, de Jack alkoholizmusa egyre mélyebbre zülleszti a férfit, pl. sajátjaként akarja feltüntetni és megjelentetni a fia által írt verset. Van ugyanis egy felnőtt fia, aki szeretné bemutatni a barátnőjét, de fél is az apja állapotát feltárni, így szeretettel, de kellő távolságtartással áll csak Jack mellett. Dina megpróbál alkotni, de sokáig neki sem jön az igazi ihlet. A nő bánja már az ágyig is eljutott kapcsolatot, ettől függetlenül, amikor az iskolaszék mindenkit meghallgat, Jack erényei mellett áll ki és a férfit végül nem rúgják ki. Jack elhatározza, hogy végképp lemond az ivásról, de ez azért nem megy könnyen. Minden hibáját bevallja és elnézést kér, az iskolában pedig nagyszerűen sikerül a „szó és kép”-csatározást lezáró irodalmi-művészeti érvháború, amely végül is fellelkesítette a diákokat, így pedagógiailag sikeres lett. Amikor Jack önként lemond az állásáról, akár már a szerelem is ott van az újra kezdő lehetőségek között.
A jó film jó forgatókönyv nélkül nem jöhet létre, itt pedig Gerald di Pego nagyon hihető, életszerű és emberi történetet épített fel alapnak, főként a két tanárra koncentrálva, Fred Schepisi pedig megtalálta a szerepekre legalkalmasabb két sztárt. Az Oscar-díjas Juliette Binoche (Csokoládé, Az angol beteg, Sils Maria felhői, Hiteles másolat, A három szín… A Pont-Neuf szerelmesei, Huszár a tetőn stb.) tökéletesen finom tekintettel, rezdülésekkel intelligens karakterépítéssel van jelen itt is, ráadásul a filmben látható festmények is mind az ő saját kezű munkái. Ő az a színésznő, aki ma mindent el tud vinni a hátán, annyira érzékeny, hibátlan művész. Az Oscar-díjra jelölt Clive Owen (Anyátlanok, Közelebb, Kettős játszma, Elizabeth: Az aranykor, Sin City, Artúr király, A Bourne-rejtély, stb.) tekintetében végig ott van az, amit Jack szóban úgy fogalmaz meg: „nem vagyok jó ember, de jó tanár vagyok”. Mick elsősorban magával kell csatázzon, hogy meg tudja állni az alkohol utánivágyát, és csak másodlagos a művészetfilozófiai háborúja. Diákjai szeretik, de ők is látják a szétesését. Clive Owen sok színnel ábrázolja a tanár küszködését és megkapaszkodási kísérleteit, a néző pedig szurkol, hogy jóra forduljon minden, miközben maga is elgondolkozhat mind a művészetek, mind a szerelem erején, amelyek életünket befolyásolják.
A főszereplők mellett színvonalas kisebb alakításokat is látunk, így mindenekelőtt a felnőttek közül Bruce Davisontól (Walt, az idős tanár), Amy Brenneman-től (Elspeth felügyelő), Janet Kiddertől (Dina testvére) és Christian Scheidertől (Jack fia), a diákok közül pedig Adam di Marcotól (Swint, a gazdag diák), Valerie Tiantól (Emily, az ázsiai diáklány) és Josh Ssettrubától (a fekete bőrű diák). Ian Baker szép fényképezéssel, Paul Grabowsky kellemes zenével járult hozzá, hogy a 2015. január 1-től, a Cinetel által forgalmazott 111 perces filmmel kellemesen kezdődjenek az új esztendő első napjai, hetei.
