A Gyllus fivérek.A fesztivál olyan össz-művészeti rendezvény, amelyen a zenéé a főszerep. A háromnapos eseményen a nappali órákat meghagyják városnéző programoknak, a délután meg az este viszont a zenéé: a fesztivál minden napján hat koncertet tartanak.

Június 25-én verskoncerttel indítanak, középpontban Kányádi Sándor műveivel. Előtte az Érsek-kertben, a Múzsák ligetében ültet fát a költő.

A koncertek július 26-28. között a kora estétől késő éjszakáig két színpadon zajlanak a Dobó István Vármúzeumban.   Franciaországból érkezik Miquèu Montanaro, akinek 25 évvel ezelőtt jelent meg az első Vents d’Est (Keleti szél) című lemeze.

A Kaláka-fesztivál vendége lesz még a Vujicsics-együttes, Béhr László cimbalom–dob-virtuóz, a szicíliai Oi Dipnoi trió. Fellép még a Csík-zenekar, a Besh o droM, az Etnofon Zenei Társulás, a Zurgó Együttes, a Szászcsávási banda, a Romengo együttes. Természetesen gondolnak a programokkal a gyermekekre is.

A sok kitűnőnek ígérkező program között szerepel a Ciszterci templomban 27-én délután Sebestyén Márta, Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos: a „Tizenöt zsoltár” verseit Sumonyi Zoltán válogatta a Bibliából és szedte mai versekbe.

Kiállítások is gazdagítják a programot: a Bródy Sándor Könyvtárban képeslap-kiállítás, a Templom-galériában Magyar Mitológia címmel a 70 éves Makoldi Sándor jubileumi kiállítása látható. A Zsinagóga-galériában Bródy Sándor és Hatvany Lajos életművéről lesz kiállítás.

Szomjas György filmrendező saját alkotásaival csatlakozik a fesztiválhoz. Június 27-én és 28-án a Talpuk alatt fütyül a szél, a HB – hosszú búcsú Halmos Bélától, a Keleti szél, a Roncsfilm, a Nap utcai fiúk című alkotások láthatók az Uránia filmszínházban.

A részletes program itt megtalálható, tessék kattintani!.