A legfrissebb hír szerint kurd harcosok visszaszerezték az „iszlám állam” fegyvereseitől Tall Abjadot, miáltal a török határhoz közeli sávot ismét a kurdok ellenőrzik. A szír–kurd „népi védelmi egységek” (YPG) már tegnap megerősítették, hogy elűzték az „iszlám állam” szélsőségeseit a városból – jelentette az AFP hírügynökség a helyszínről. Az YPG-t légi támadásokkal támogatták az amerikaiak által vezetett katonai szövetség egységei.
Napokig folytak a kíméletlen összecsapások a stratégiailag fontos helység bevételéért, ami a török területről érkező katonai utánpótlás egyik központja. Állítólag ma hajnal óta egy lövés sem dördült a környéken.
Miként Bulent Kilicnek, az AFP fotoriporterének képriportjából is látható, szírek ezrei menekültek át hazájukból Törökországba. A szögesdróttal beépített határt őrzők figyelmeztető lövésekkel és vízágyúkkal próbálták visszatartani az életükért az akadályokat megrohamozókat.
Hírügynökségi jelentések egybehangzó adatai szerint eddig csaknem kétmillióan, jó 1,8 millió szír és 200 ezer iraki állampolgár menekült Törökországba a háborús pusztítások elől, saját és családjuk életét védendő. Munkatársunk, Horváth Kálmán néhány gondolatot fűzött a megrendítő képekhez:
A dolgok rossz irányba fordulnak. Térképük, iránytűjük nincs, csak végállomásuk. Két lába lehet a dolognak, mert botladozik, néha megáll, tanácstalan, aztán megindul, mostanában mindig a bajnak, mintha nem látná. A dolog a miénk, mégsem tudjuk szabályozni, terelgetni.
Önfejű, akár az öszvér, ha noszogatjuk megsértődik, ha simogatjuk ellustul. A mi dolgunk, ha szegény, ha félős, ha erőszakos.
A mienk a szomszédban, de akkor is, amikor műholdról látjuk. A mi dolgunkat pedig nekünk kell szeretni, elutasítani, örökbe fogadni vagy megtagadni.
Miénk a bűne, az erénye. A fájdalma, és egyre ritkábban az öröme.
Amikor mennek a dolgok, útjukon porszemként kavarognak a szavak: válság, háború, remény, beletörődés. A mi dolgunk feledtetni a borzalmakat, és emlékeztetni arra, amitől vagyunk valakik.
Ha még vagyunk.
