Ugyanezen az eseményen – folytatódik a jelentés – Orbán Viktor, aki bírálói szerint tekintélyelvű úton jár, arról beszélt, hogy minden államnak meg kell védenie a saját határait. Mint megjegyezte, az olaszok és a görögök ebben kudarcot vallottak, így nem most nem kellene segítséget várniuk a többiektől. Hangsúlyozta, hogy nem bízik az európai megoldásban.

Az UBS elemzői szerint leginkább Közép- és Kelet-Európa országai szenvedik meg, ha a görögök valóban kiválnak az euró-övezetből. A Financial Times-ban megjelent írás szerzői úgy vélik, hogy a térség valutái akár 20%-ot is gyengülhetnek a dollárral szemben, és az euróhoz képest is 5-10%-ot veszthetnek értékükből.

Továbbá: a kereskedelmet és a beruházásokat tekintve leginkább a magyar, a cseh és a lengyel gazdaságot viselné meg egy ilyesfajta válság. William Jackson a londoni Capital Economics-tól úgy értékeli, hogy a régió sok országa továbbra is igen sérülékeny, bár jobb állapotban van, mint néhány éve. Szoros üzleti és bankkapcsolatok fűzik őket az euró-övezethez, mégis igen fontos ebben a vonatkozásban a bizalom. Ha zavarossá válik a helyzet a görögöknél, akkor a cégek elhalasztják beruházásaikat a térségben, a fogyasztók pedig visszafogják a költekezéseiket.

Mások szerint nem kell aggódni, mert a görög tőke nemigen terjeszkedett a szomszédságban. Ám erre Jackson azt mondja: majd meglátjuk, ha netán nem jön létre megállapodás a következő napokban Athénnal. A piacok jelenleg igen nyugodtak ugyan, de érheti őket meglepetés.

A nemzetközi sajtószemle forrása: Klubrádió.