A túlzott eladósodás ma és a közeli jövőben azonban nem reális veszély, hiszen az állami szabályozás is gyökeresen megváltozott a múlt években, a fair bankrendszerben bevezetett jövedelemarányos törlesztő részlet, valamint a hitelfedezeti mutató minden bizonnyal gátat szab majd az átgondolatlan hitelfelvételnek.
A magyar lakosság eladósodottsági szintjének az értékét úgy lehet megkapni, ha a háztartások hiteltartozásait elosztjuk a pénzügyi megtakarítások összegével.
Ha megvizsgáljuk a kelet-közép-európai térség országait, látható: az eladósodottsági szint alapján felállított rangsorban Magyarország ma már sereghajtónak számít, holott a válság előtt hazánk listavezető volt. Megdöbbentő: 29 százalékkal, 2264 milliárd forinttal kellene növelni a lakossági hitelállományt ahhoz, hogy eladósodottság tekintetében a magyarok elérjék a regionális átlagot.
A változás magyarázata: a lakosság jó része alaposan ráfizetett a nyakló nélkül felvett hiteleire. A válság előtt a lakossági hitelállományon belül 70 százalékra rúgott a javarészt svájci frank alapú devizahitelek aránya. A válságot követő időszakban, 2008. szeptember 1.–2014. december 31. között aztán a magyar forint 30 százalékkal ért kevesebbet az euróval és 80 (!) százalékkal gyengült a svájci frankkal szemben. Könnyen elképzelhető, hogy ezek a drasztikus változások milyen hatással voltak a devizahitelek törlesztő részleteire. A régió második, legnagyobb devizahitel-arányal mutató országa Lengyelország volt a válság előtt: 40%-ra rúgott a külföldi pénzben felvett hitelek aránya.
A megugró törlesztő részletek hatására a magyar családok drákói lépésekkel fogtak hozzá hitelállományuk csökkentéséhez. Törekvéseiket a kedvezményes végtörlesztés és a bankok elszámoltatása révén a magyar állam is támogatta. Ám a hitelek visszafizetése nem volt elég. A magyar lakosság szigorú spórolásba is kezdett. Erre utal (miként az alábbi ábrán is jól látható), hogy tágra nyílt az olló a hitelek és a megtakarítások között.
Bár azt gondolhatnánk, hogy a gazdasági válság a régió valamennyi országát mélyen érintette, ez valójában nem így van. A Visegrádi Négyek és Szlovénia lakossága ezekben az években egészen másképp reagált, mint a magyar. Az előbbi országokban átlagosan 45 százalékkal nőtt a hitelállomány, míg Magyarországon 21 százalékkal csökkent – ha a forint árfolyama nem gyengült volna, akkor 43% a visszaesés. Talán Szlovéniát érdemes még kiemelni, ahol szintén lezajlott egy markáns bankválság, de ennek negatív hatásai ellenére is kis mértékben nőtt a lakosság hitelállománya.
Hogyan alakul a magyar lakosság hitelfelvételi kedve? A kérdés megválaszolására hasznos lehet, ha megvizsgáljuk, miként viseltettek a magyarok a hitelezéshez a rendszerváltástól a pénzügyi válságig. A rendszerváltás idején a lakosság gyakorlatilag nem rendelkezett megtakarításokkal, azonban mesterségesen alacsonyan tartott kamatú hitelekkel igen. Így az új korszakba viszonylag magas, 60% feletti eladósodottsági szint mellett lépett be az ország.
A 90-es évek egy konszolidációs időszaknak tekinthető a pénzügyekben. Az évtized közepén (a Bokros-csomag idején) a 30%-osnál magasabb kamatok mellett szó sem volt érdemi lakossági hitelezésről. Az addig fölhalmozott hitelállomány visszafizetése zajlott, miközben az új világban a lakosság megtanulta, hogy fontos a megtakarítás. Ennek eredményeként az évtized végére 10% alá csökkent a háztartások hiteleinek és pénzügyi megtakarításainak az aránya.
Az új évezredben az infláció és a kamatok mérséklődésének hatására megkezdődött a hitelezés. Első körben piaci alapon nyújtottak kölcsönt a pénzintézetek, később ezt egészítette ki és erősítette fel az államilag támogatott lakáshitel-konstrukció, valamint a szocpol. Igazi hitelboom kezdődött 2005 után párhuzamosan a nemzetközileg is tapasztalt hitelállomány-növekedéssel. Az új folyósítások drámai növekedésének a fő mozgatórugója a deviza alapú hitelezés volt. Három év elteltével, 2008 végére a lakosság eladósodottsági szintje megközelítette a rendszerváltozás kori értékét.
„A múlt 25 esztendőben szinte tankönyvbe illő ciklikussággal változott a magyar lakosság eladósodottsága. A lakossági psziché tartósan károsult, még ma is negatív a hozzáállás a hitelekhez” – állítják megfigyelők. Természetes emberi reakció: ami egyszer megégetett, arra még gondolni sem szeret. A történelem azonban már több hitelválságot is hozott, melyet követően csupán az volt az igazi kérdés, hogy mennyi idő alatt normalizálódik a hitelezés. Az a hitelezés, mely egyébként normális (és nem túlzott) dinamika mellett az egészséges gazdasági növekedés egyik esszenciális forrása.
A Bankmonitor.hu szakértői nem számítanak arra, hogy a magyar lakosság eladósodottsága akár csak megközelítse a rendszerváltás után elért minimumot, a 10%-ot. A múlt másfél évben az új hitelfolyósítások mind a lakáshitelek, mind a személyi kölcsönök esetében már érzékelhetően emelkedni kezdtek; jelek szerint hamarosan több hitelt fog felvenni a lakosság, mint amennyit törleszt, azaz a hitelállomány is lassan növekedésnek indulhat.
A túlzott eladósodás ma és a közeli jövőben nem reális veszély, hiszen az állami szabályozás is gyökeresen megváltozott a múlt években: a fair bankrendszer szerint bevezetett jövedelemarányos törlesztő részlet, valamint a hitelfedezeti mutató minden bizonnyal gátat szab majd a nyakló nélküli hitelezésnek.
