A hagyományos középpártok alvajáróként botorkálnak egyik válságból a másikba, miközben Dániában, Svédországban, Ausztriában és Svájcban szélsőséges nacionalista mozgalmak magasan vezetik a népszerűségi listákat. Arról persze nincs szó, hogy átvennék a hatalmat, de alakítják a politikát.

Keleten viszont a nacionalista jobboldal a magyaroknál és a lengyeleknél már megszerezte az irányítást. A kórust úttörőként Orbán Viktor vezeti. Érdemleges ellenzéke nincs, a legfőbb ellenerőt nem a középbal, hanem az újfasiszta Jobbik alkotja. Varsóban az új kormány nemigen vesztegeti az idejét: lemásolja a magyar vezető alkotmányos trükkjeit és beássa magát a hatalomba. 

Napjaink fő kérdésben nem sok választja el egymástó Orbánt, Kaczynskit, Zemant és Ficót, legyen szó a bevándorlásról, a biztonságról és az unióellenességről. Emellett a szélsőjobbos pártok a gazdaságot, az állam szerepét és a jólétet tekintve a szociáldemokrácia baloldala felé tartanak, megpróbálják visszafordítani az órákat, az állami beavatkozás, a teljes foglalkoztatás, a nagyvonalú nyugdíj- és szociális rendszer felé. Mármint a bennszülött fehérek számára, a bevándorlók ebből kimaradnak. 

A földrész keleti és nyugati felének szélsőjobbosait összeköti a globalizáció és a multikultúra elutasítása. Nem szeretik a korszerű életet. Nem szeretik a muzulmánokat, a bevándorlókat, az EU-t, Amerikát, illiberálisak.

Viszont kedvelik Putyint – Kaczynskit leszámítva. Nacionalisták, ez viszont – minden hasonlóság ellenére – akadályozza az összefogásukat, mert ezek az erők általában ellenséget látnak más nacionalistákban. Németország kilóg a képből, de kérdés, hogy meddig. Olyan államok veszik körül, amelyek mind inkább a nacionalista önzés bűvöletében élnek, ám amelyeknek vezetői nem sokban képesek megegyezni, az erősödő németellenes érzelmeket leszámítva.

Merkelnek kell stabilizálnia a kontinenst és kitalálnia, miként védheti meg azt az egyidejűleg jelentkező viharokból. Az unió még soha nem látszott ennyire időlegesnek és törékenynek, mintha már illúzió lett volna az európai egyesülés. 

Kísértet járja be Európát, a populizmus kísértete – állapítja meg a Die Welt cikkírója. Sokféle formát ölt, és sokféleképpen nevezik, Magyarországon pl. Jobbiknak és Fidesznek. A jobboldali populizmus az, amely az egész földrészen kiviszi az embereket az utcára – a bezárkózás, a globalizációellenesség, a hegemonikus nemzeti gondolkodás és a liberálisellenesség támogatására.

Németországban a hasonszőrű Alternative für Deutschland kikéri magának, hogy jobboldali populistának minősítsék. Ám a vita arról tanúskodik, hogy a párt maga sem tudja, mi akar lenni. De ez már csak így szokott lenni olyan erőknél, amelyek a néphit szerint részben természetfölötti képességekkel rendelkeznek, részben emberi vonásokat mutatnak.

Ez a hibrid jelleg megfigyelhető az összes populista tömörülésnél. Így pl. aláásnak minden nemzetek fölötti szerkezetet az unióban, de azok helyett nincs más. A nemzet elsődlegességét prédikálják, ám nem kínálnak semmiféle nemzetközi rendet e nemzetek számára. Ahol véget ér a józan ész, pont ott jól szolgál a hit. A végzetes azonban az, hogy ezek a kísértetek akkor is megjelennek, ha az ember egyáltalán nem hisz bennük.

Nemsokára talán a francia elnök asszony képében.

A jobboldali populisták az új hatalmat testesítik meg Európában – szögezi le a Süddeutsche Zeitung. Marine Le Pen nem az égből pottyant ide, sikere mégis irtózatot kelt. Immár Franciaországban is hatalmas tömegeket vonzanak a jobboldali-nacionalista, szélsőséges jelszavak, amelyek szocialista társadalombírálattal párosulnak. Kihasználják az egyre erősödő bizonytalanságot.

Le Pen eredményesen gerjeszti a riadalmat és megerősíti az emberekben az érzést, hogy ki kiszolgáltatottak. Majd gyors és egyszerű segítséget ígér, amit persze még sosem teljesített. A francia bal- és a hagyományos jobboldalnak nincs eszköze e bekerítési stratégiával szemben, hiszen Le Pen logikája szerint igazából ők okozzák a bajokat. A kritika természetesen helyénvaló. A klasszikus erők a bénultság érzetét sugározzák, ráadásul az elit ragaszkodik feudális kiváltságaihoz. 
A jobboldali populizmus és szélsőség esetében olyan erő tesz szert politikai súlyra, amely egyhamar nem fog eltűnni a színről. Sőt, inkább fennáll a lehetőség, hogy fenyegeti a nyugati pártrendszert és ily módon az egész demokráciát veszélyezteti egy szép napon.

Vezéralakja jelenleg Donald Trump. Gátlástalanul hazudik, megosztó üzeneteit folyamatosan sulykolja a fejekbe, és bőven szolgál ellenségképpel. A nagy színpadon adja elő azt, amit Európában kamaradarabként játszanak. A jobboldali populisták Magyarországon és Lengyelországban már megragadták a vezetést és teljesen átalakították a hatalom megosztásának elveit. Amit Varsóban csinál jelenleg a Jog és Igazság a hatalmi mámorban, az uniós büntetésért kiált. 

Nehéz meggyengíteni a populizmust. Nem törődik a tényekkel, meghamisítja a számokat, kétség esetén hamar új ellenségeket kreál. „Mi – azok ellen” – ez az jelszó. A kormányokat és a hagyományos médiát hiteltelennek nyilvánítja. A hatalomhoz demagógia és személyi kultusz vezet. Washingtonban biztosak abban, hogy Donald Trump nem szerzi meg az elnöki hatalmat, és Párizsban hasonlóképpen vélekednek Le Penről. A realitás azonban másra utal.

A mai teljes nemzetközi sajtószemle itt olvasható, tessék kattintani!