Szóval a szívem meg én teljes szimbiózisban voltunk, és együttélést csak azért nem mondok, mert férfiember, ha valakivel együtt él, arról előbb vagy utóbb leveszi a hálóinget, de szívemről azt sem tudtam, hogy mije hol van, és ez visszaemlékezve pubertáskoromra, ez nagyon kínos.

Mindezt azért mesélem, mert megértem kormányunkat, államférfijainkat, nemzetünk nagyasszonyait: felesleges a szívünkre figyelni. Szóval, nem kell állandóan azon bőgni, hogy azok a szegény gyerekek éheznek. Aki a karácsonyi ünnepeket az ételosztó sátraknál töltötte, az láthatta, a felnőttek is éheznek. A hideg se fájjon Mátészalkán, mert Ibizán süt a nap, és a megfagyottat könnyebb a bódéban megtalálni, mintsem egy 15 szobás villában keresgélni.

Dehogy kell szív a segélyek kurtításához, a segély eleve kurtításra való, olyan, mint a kismalac farka, lehet bármilyen rövid, a röfögést, mint életjelet antennaként továbbítja. Én még azt is megértettem, hogy vezetőink nem költenek sokat az egészségügyre, hogy hagyják a falakat lerohadni, a műszereket berozsdásodni. A stadion az pénzbe kerül, akár Akasztón akár Felcsúton épül.

Szóval oda voltam a meglepetéstől azt olvasván, hogy 18 új, digitális röntgenberendezést kapott Budapesten az egyesített Szent István és Szent László Kórház. A több mint egymilliárd forintot az Európai Unió adta, bizonyítván, hogy szívük nekik sincs, csak pénzük.

Mi lesz most, kérdezem, mert emlékezem. A tavasszal a szívem, először közös életünkben, több törődést kért. A műszerek infarktust jeleztek, a klinikán operáltak, gyógyítgattak, aztán zárójelentést adtak, meg jó tanácsot: vigyázzak magamra.

Belegondolni is szörnyű, mi történik, ha mondjuk országunk első minisztere vagy elnöke focizás közben rosszul lesz, tudom, előfordul ilyesmi. Szóval jön a mentő, az infúzió, irány a kórház, a műtő, a műszer pedig elkezd keresgélni. És ez a gond. Mi lesz, ha kiderül, hogy nagyjaink nagy melle, belül üres. Egy zsinóros sztetoszkóp közelében a telepített harkály még kopácsolhat hangokat, de a modern technikát nehéz becsapni.

zóval, félek, de igazából mégsem aggódom. A mi vezetőink ügyes emberek, a semmiből már csináltak maguknak mindent, apróságokon pedig nem vacakolnak. Ami nekik nincs és másoknak van, az előbb utóbb az övék lesz.

Csak azt kéne kitalálniuk, hogy mit csináljanak vele…