Október 25-én a Jarosław Kaczyński vezette Jog és Igazságosság párt (PiS) megnyerte a parlamenti választást, a rendszerváltozás óta elsőként egyedül szerzett többséget. Aztán megalakult a sokak szerint csak báb Beata Szydło kormánya. Néhány hét elég volt ahhoz, hogy az ember képet alkothasson magának arról, mi várható a továbbiakban. És lépten-nyomon az elmúlt évek magyar lépéseinek másolását érezhetjük. De nem szabad elfeledkezni egy sajátosan lengyel történelmi helyzetről. Ott mintegy 120 éve több szellemi irányzat birkózik, amelyek közül az egyik, bár mindig jelentős befolyást gyakorolt a társadalomra, szinte egyáltalán nem került hatalomra. Ez a felosztott Lengyelország orosz megszállás alatti területén a XIX. század végén létrejött nemzeti demokrácia (rövidítése lengyelül is ND, ebből ered a támogatóira használt „endek” szó), amely soviniszta és rasszista volt, nem csak zsidóellenes, hanem tagadta az ukránok, a beloruszok, a litvánok önrendelkezési jogát is. „Lengyelország a lengyeleké!” – hirdette akkor, amikor nem is létezett Lengyelország. Hatása rendkívül erős volt. A katolikus egyház is ezt az irányzatot támogatta. Ám a független Lengyelország 1918-ban a szocialista pártból indult, vallástalan és a nemzetek együttélésében hívő Józef Piłsudski vezetésével jött létre, aki ugyan 1923 és 1926 között félreállt, de 1926-os puccsa után 1935-ben bekövetkezett haláláig formális tisztségeitől függetlenül teljes diktátori hatalmat gyakorolt. Az egyház gyűlölte, de erőtlen volt vele szemben. Az ND jelentéktelenül rövid időszakokat leszámítva mindvégig ellenzékben volt, és ez akkor is igaz, ha 1935 után Piłsudski örökösei jobbra tolódtak. Az ND holdudvarában létrejött fasisztaszimpatizáns szervezetek (ez itt szó szerint értendő, az olasz fasizmus volt az egyik minta) a hatékony szervezést és a zsidóság eredményes kiszorítását irigyelték ugyan Hitlertől, de hagyományos németellenességük miatt soha nem voltak nácibarátok. Sőt, 1939 után más szervezeteknél nem kevésbé hősiesen részt vettek az ellenállásban, vagyis a lengyel szélsőjobboldal nem járatta le magát úgy, mint például a magyar. Aztán a kommunistaellenes ellenállási mozgalomban, amely 1945 és 1989 között folyamatos és tömeges volt, szintén mindvégig jelen az ND szelleme. A közös ellenséggel szemben ugyan időnként összefogtak baloldali gyökerű, liberális vagy mérsékelt jobboldali csoportokkal, de voltak saját szervezeteik. Ám 1989-ben megint kudarcot vallottak: a Szolidaritás vezetősége és személy szerint Wałęsa nem őket támogatta, jelöltjeiket nem indította az első „félszabad” választásokon, tehát az ND ekkor is a hatalmon kívülre rekedt. Később voltak jobboldali többségű parlamentek, de most először lehet a szemlélőnek olyan benyomása, hogy az „endekek” meghatározó szerephez jutottak. És bár a PiS igazából nem endek párt, elnöke varsói értelmiségi családjában Piłsudski kultuszában nőtt fel, mégis rá kellett jönnie: most csak endekként lehet győzni. Mert bár Piłsudskit sokan tartják ma is a legnagyobb lengyelek egyikének, híveinek szervezett tábora nincs. Az elmúlt 26 évben (sőt 97 évben) mindenki megbukott, mindenki lejáratta magát, csak azok nem, akik 120 éve várnak a kormányzás lehetőségére. Az ő élükre kellett állni. Csak éppen az antiszemitizmus helyét – az idők szavát nem értő egyesek kivételével – a migránsok = muszlimok = terroristák elleni uszítás vette át.
Lássunk néhány példát arra, mi folyik.
Alkotmánybíróság – három helyre hat bíró, vagy egy sem
A lengyel alkotmány szerint egyszerű többséggel lehet alkotmánybírákat választani, és a jelölésnél sincs konszenzuskényszer, mint korábban nálunk. A mindenkori többség nemigen tett gesztust ellenzéki javaslatok elfogadásával. Ennek ellenére viszonylag kiegyensúlyozott testületek jöttek létre, részben mert mivel 2011 kivételével minden választáson új erők győztek, minden pártnak jutott jelölési lehetőség, részben pedig mert általában igyekeztek komoly szakembereket jelölni. 2015-ben öt bírói mandátum járt le. Az októberben megbukott kormánytöbbség a nyáron új alkotmánybírósági törvényt hozott, és elkövetett egy durva hibát: az utolsó pillanatban, bizottsági módosító indítvánnyal beleírták (milyen ismerős módszer!), hogy 2015-ben kivételesen a távozó parlament választhatja meg annak a két bírónak az utódját is, akinek a megbízatása már az új szejm összeülése után szűnik meg. Ez nem csak tisztességtelen lépés volt, hanem ostoba is. Hiszen ha ők maradtak volna hatalmon, úgyis megválaszthatták volna december elején, akit akartak. Azt pedig tudhatták, hogy ha buknak, akkor az új többség nem hagyja szó nélkül ezt a húzást.
Nem tetszett a dolog a PiS jelöltjeként megválasztott, augusztus 6-án hivatalba lépett Andrzej Duda köztársasági elnöknek sem, csakhogy ő sem az alkotmányos és tisztességes megoldást követte…”
*A négy mandátumos abszolút többség ugyanis 50,92%-os részvétel mellett 37,58%-nyi szavazatból jött össze – e kettő szorzata 19,14%-os támogatottság –, elsősorban azért, mert a pártszövetségként indult baloldal kevéssel a rá érvényes 8%-os határ alatt maradt, és így nem jutott képviselői helyhez.
X X X
