Gyémánt Krisztina, Gyémánt László felesége 2011. február 12-én gyógyíthatatlan betegségben, 42 évesen elhunyt. Húszévesen ismerkedett meg a művésszel. Diákként modellt ült neki néhány alkalommal, és azután elkezdődött közös életük, ami huszonkét éven át tartott, s minden napját együtt töltötték. Teljes harmóniában, szeretetben éltek. Nem létezett számukra egyszemélyes meghívás.

Krisztina egészségügyi főiskolát végzett, de tovább képezte magát művészeti menedzser szakon, hogy férjének hozzáértő, segítő társa legyen. Mindent naprakészen dokumentált, katalógust készített, kiállításokat szervezett, tartotta a kapcsolatot a sajtóval, összefogta, ápolta a baráti szálalakat, minden tekintetben megteremtette férjének a nyugalmat, hogy ő gond nélkül festhessen.

Kárpáti Tamás, a Premier Magazin főszerkesztője, a család barátja szerette volna, ha nem oldódnék föl a feledés homályában a nagyszerű és odaadó társ és barát emléke, ezért díjat alapított. A díjBenedek Györgyszobrászművész alkotása. A bronzplaketten Krisztina portréja látható, melyet Gyémánt László Krisztina című festménye alapján készített.

A díjat azok kaphatják, akik gondoskodó társként, múzsaként sokat tettek azért, hogy remekművek születhettek.

Az első Krisztina-díjat a kuratórium döntése alapján Fehér László festőművész felesége, Geisler Edit kapta 2011-ben.

2012-ben a Krisztina-díjat Harasztÿ István Édeske – kinetikus szobrász felesége, Harasztÿ Éva kapta.

2013-ban Radnóti Zsuzsa, Örkény István író özvegye vette át az elismerést.

Az idén augusztus 5-én, délután hat órakor dr. Kilián Katalin, Juhász Ferenc költő felesége kapja a Krisztina-díjat, amelyet Gyémánt László festőművész ad át a budai Társalgó Galériában (Budapest, II., Keleti Károly utca 22.)

Juhász Ferenc költő 1978-ban vette feleségül dr. Kilián Katalin orvost. Házasságukból két leánygyermek született: Eszter (1979) és Anna (1980).

A költő felesége így idézi fel találkozásukat, életüket:

„Édesapámnak olyan barátai voltak, mint Vedres Márk szobrászművész, Skultéti, az építész és Szelle Kálmán művészettörténész, akinek a házában kisgyerekként Egry József, Szőnyi István, Ferenczy Béni, Borsos Miklós alkotásaiban gyönyörködtem, amíg a felnőttek beszélgettek. Kálmán bácsitól hallottam először Juhász Ferencről is, a fiatal költőről, a Tűzliliom az éjszakában, A Tékozló ország írójáról. Amikor Ferenczy Béni meghalt, édesanyámmal és Szelle Kálmánnal elmentem a temetésére. Ott láttam először Juhász Ferencet. Később, amikor érettségiztem, az Arany Jánosról szóló írásbelit egy Juhász Ferenc-idézettel kezdtem, hisz akkor már verseinek olvasója voltam. Érettségi után fölvettek az orvosi egyetemre, mert nagyon erős volt bennem a vágy, hogy beteg embereken segítsek. Az immunológia szak azért is volt jó választás, mert itt nem elegendő a kórtünet kezelése, hanem az egész embert figyelembe kell venni, és a betegség okát kell feltárni, a beteggel együtt kell a gyógyulást elérni.  Kicsit hasonlít ez a munka a költészethez, mert a költő is gyógyít minden állapotunkban. Legyen az szerelem, halál, bánat, öröm, küzdelem, harc.  A vers az, ami segít megérteni a dolgokat: eligazít vagy elvarázsol, de mindenképp hat ránk, épít, megnyugtat, vagy elgondolkodtat.

Az egyetemi évek alatt láttam egy portréfilmet Juhász Ferencről a televízióban. Meglepődve figyeltem, hogy ugyanazokat a könyveket fedeztem fel az ő könyvrengetegében, amikből én tanultam. Anatómiai, neurológiai, szemészeti, szívsebészeti szakkönyveket a szépirodalmi művek mellett. Ebben a filmben Hatvany Lajos „Ecce poéta”-ként beszélt Juhász Ferencről, ami szintén nagy hatással volt rám.

1978. március 15-én Kass Jánoséknál találkoztunk először. Vacsorára voltam hivatalos. Fáradtan, náthásan érkeztem egy hosszú ügyelet után. Már az ajtóban mondták, hogy itt van Juhász Ferenc is, és ne említsem előtte Nagy Lászlót, akit nemrég temettünk, mert nagyon megrázta a költő-barát halála.

Szemben ültünk egymással az asztalnál, és úgy beszélgettünk, mint ha mindig is ismertük volna egymást. Sőt! Úgy tűnt föl, szavak nélkül is értjük a másikat. Egy gesztus, egy mimika, és tudtuk, mit nem kell kimondani. Számomra még nem volt ehhez hasonló élmény. Az este végén Kass János mindkettőnket hazavitt autóval, és Juhász Ferenc ott a kocsiban megkérte a kezem. Augusztus 16-án, a születésnapján házasodtunk össze.

Akkor kezdődött el közös életünk abban a lakásban, amelyikben ma is élünk. Mára, 36 évnyi élet-boldogsággal és ezek megfogható bizonyítékaival. Egy élet, amit számtalan közös utazás gazdagított, amit a lányaink nevelésének boldogsága tett teljessé, és amit az orvosi hivatásomban elért sikerek tettek szebbé.  Élni jó, együtt élni Ferivel pedig mindennél jobb!

A költő férj, Juhász Ferenc pedig ezt írta feleségéről A gyermekkor csontváza című költeményében:

„…Lesz-e még tavaszunk? Nem tudom. Csak, hogy nagyon szeretlek: azt tudom. Lesz-e még holnapunk? Ne vess meg. Hisz nagyon szeretlek. Hadd legyek hited foglya! Hadd legyek Benned, Érted, Általad. Áldalak. Mert boldog vagyok, hogy ezt is megérted! És szívem, mint friss, illatos szénaboglya.”