…holott ő – ha élne – bizonnyal „csak” Henryk Sławikként mutatkoznék be, és közismert szerénysége nem engedné, hogy hőstetteivel dicsekedjék, másokhoz hasonlítsa önmagát, tetteit.
Évtizedekig az emlékezet, a hivatalos politika homályában igyekeztek tartani Henryk Sławikot (1894–1944) Lengyelországban és Magyarországon is. Szűkebb hazájában, a német terjeszkedés miatt sokáig vitatott illetőségű Felső-Sziléziában is valójában csak a rendszerváltás után kezdtek újra emlékezni rá a hosszú-hosszú agyonhallgatás után, és emelték kutatók (történészek, diplomaták, a vészkorszak túlélői, akik Sławik bátorságának köszönhették életüket) arra a piedesztálra, amit abban a pillanatban kiérdemelt, amikor a mauthauseni koncentrációs táborban a nemzetiszocialista önkény megölette.
Különleges, sajátos sors jutott azoknak a nőknek és férfiaknak, akik emberek tudtak maradni a második világháború, a vészkorszak, a holokauszt poklában, akik a maguk módján és lehetőségeikkel akartak, tudtak segíteni embertársaikon még a saját életük kockáztatásával és abban a tudatban is, hogy bármelyik pillanatban el- és lebukhatnak. Miután megtették kötelességüket, vagy meghurcolták majd meggyilkolták őket, mint az éppen 100 esztendővel ezelőtt született svéd Raoul Wallenberget, vagy álságos vádaskodás után félre állították saját hazájában, mint a svájci Carl Lutzot, vagy „egyszerűen” el- és kiűzték hőstetteik színhelyéről, magyar földről, mint a vöröskeresztes Friedrich Bornt, Angelo Rotta pápai nunciust, Valdemar Langlet svéd diplomatát, az olasz Giorgio Perlascát, hogy csak a legismertebbeket említsük a sok ezer igaz ember sorából. Ők voltak azok, akik a történelem vérzivatarában megtették, amit megtehettek, sőt, annál többet is: embertársaik életét mentették valamennyi, rendelkezésre álló eszközzel, legfőképpen pedig bátorsággal.
Rájuk is utalt a mai Henryk Sławik-emlékkonferenciánRoman Kowalski budapesti lengyel nagykövet is, amikor honfitársát ekként méltatta: cselekedeteivel, életével tett tanúságot arról, hogy az ember képes ember maradni és humánusan cselekedni a legkegyetlenebb időkben is, amikor ember fordult ember ellen, és „önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra”.
“Emberi nagyságáért életével fizetett. Tetteivel és személyiségével erőt és reményt adott nekünk a sötétség és önkény napjaiban. Tanítsuk meg gyermekeinknek és földi embertársainknak, hogy léteznek jó emberek, olyanok, mint Henryk Sławik…” – írta Henryk Zvi Zimmermann, aki 1943-ban a krakkói gettóból menekült Magyarországra, és innen tovább Palesztinába, és lett új hazája, Izrael egyik vezető politikusa, diplomatája. Zimmermann, aki személyesen ismerte Sławikot, elsőként szállt síkra azért, hogy „a világ igazaként” ismerjék el az embermentőt és magyar kapcsolatát, idősebb dr. Antall Józsefet, a Magyar Királyi Belügyminisztérium menekültügyi kormánybiztosát.
Dr. Tomasz Kurpierz történész, a katowicei Nemzeti Emlékezet Intézetének munkatársa ekként méltatta Henryk Sławikot:
„Három nemzet hőse – a lengyelé, a zsidóé és a magyaré, a Világ Igazai egyik legnagyobbika – így lehetne a legtömörebben leírni Henryk Sławik munkásságát a második világháború idején; egy rendkívül érdekes személyiségét, akit több mint fél évszázadon keresztül feledésre ítéltek – olyannyira sikerrel, hogy néhány évvel ezelőtt még Felső-Sziléziában is kevesen vették szájukra a nevét, abban a régióban, ahol Sławik a két háború közötti időszak egészében élt és dolgozott. Mire 1939-ben Magyarországra érkezett, már a szocialista mozgalomhoz kötődő, tapasztalt társadalmi és politikai aktivista volt, Felső-Szilézia-szerte ismert újságíró és a munkások védelmezője, így aztán a második világháború idején tanúsított fellépése korábbi gazdag közösségi tevékenységében gyökerezett, és jelentős mértékben abból következett. Ezért is szeretném bevezető felszólalásomban felhívni a figyelmet néhány fontosabb, az 1939 előtti tevékenységéhez köthető eseményre…”
Példás életutat ismerhet meg a ma embere a lengyel történelemtudós és kutató előadásából. Sławik sok százezer honfitársával együtt kényszerült elmenekülni szülőföldjéről azután, hogy „a háború kirobbanása előtti utolsó napokban részt vett a védelmi előkészületekben, de a német hadsereg villámgyors előrenyomulása következtében szeptember első napjaiban elhagyni kényszerült Felső-Sziléziát (a családját még ezt megelőzően, augusztusban Varsóba küldte)… Szeptember 21-én lépte át – mint kiderült, immár mindörökre – a határt. Az országot mint tapasztalt társadalmi-politikai aktivista és újságíró hagyta el… Magyarországon lelet menedékre…” A sors kiszámíthatatlan akaratából találkozott Sławik idősebb dr. Antall József magyar menekültügyi kormánybiztossal és az első percektől kezdve szoros együttműködés, barátság alakult ki a kettejük között. Sławik a Magyarországi Lengyel Menekülteket Védelmező Polgári Bizottság elnökeként – a magyar kormánytisztviselő és általa egyéb, magyarországi kapcsolatai révén – menekült katona és civil honfitársai, jórészt egész családok életét szervezte, segítette, képviselte őket minden fórumon.
A lengyelországi gettókból, a deportálások elől menekülő lengyel zsidók ezreit is gyámolította, mentette. Tekintettel arra, hogy akkoriban Magyarországon már érvényben voltak a zsidótörvények, a hátrányos megkülönböztetések a Lengyelországból hozzánk menekült sorstársakat is sújtották volna, ha Sławikék nem lépnek idejében: sikerült a hontalanná vált üldözötteknek új, „keresztény személyazonosságot” és útlevelet szerezni, és nagyrészüket a biztonságos külföldre juttatni.
Elévülhetetlen érdemei közé tartozik az árvaház és iskola létesítése a Magyarországra menekült lengyel zsidó gyermekek számára. Az intézmény hivatalosan a Lengyel Tiszti Árvák Otthona néven működött. Keresztény valódiságát erősítette, hogy még a pápai nuncius is meglátogatta, miáltal a kislányok és kisfiúk biztonsága tovább erősödött.
Magyarország német megszállása (1944. március 19-e) után egyre nehezebbé vált Henryk Sławik és társainak munkája, miután az embermentésen túl hazafias kötelezettségeiket is teljesíteniük kellett, a többi között az emigráns lengyel kormány tájékoztatását, titkos futárszolgálat szervezését, működtetését. A magyar és német titkosrendőrség egyre szorosabbra vonta a megfigyelés hurkát a magyarországi lengyel emigráció vezetői körül, valamennyi kapcsolatát kiderítette, és 44 nyarán Sławikot és id. Antall Józsefet is elfogta, vallatta, megkínozta. Henryk Sławik azért, hogy magyar barátját, a lengyelek önzetlen jótevőjét mentse, a kettejük ellen fölhozott valamennyi vádat magára vállalta. Önzetlenségéért életével fizetett, a mauthauseni haláltáborba hurcolták és meggyilkolták.
„…Sławik 1990-ben, poszthumusz részesült a Világ Igazait megillető éremben – derül ki dr. Tomasz Kurpierz történész előadásából. – …A következő évben ugyanezzel tüntették ki ugyancsak posztumusz id. Antall Józsefet is… Az elfeledett hősről az eseményt követően jelentek meg az első sajtóhírek. 1997-ben jelentette meg Zimmermann „Túléltem, emlékszem, tanúskodom” című könyvét, melyben egy egész, hosszú fejezetet szentel Sławiknak… folyamatosan terjesztette ennek a rendkívüli embernek a hírét, számos alkalommal hangsúlyozva, hogy Sławik tettei méltóak arra, hogy filmre vigyék, melynek médiavisszhangja a „Schindler listájáéhoz” lenne mérhető. Ezen találkozók egyikén vett részt Grzegorz Łubczyk, aki épp akkor fejezte be kiküldetését a Lengyel Köztársaság magyarországi nagyköveteként, és Sławik Zimmermann által bemutatott hatalmas munkásságának hatása alatt megkezdte mára sokéves munkáját – emlékének visszaállítására. Munkájának eredménye két könyv – történelmi riportok. Sławik alakjának népszerűsítésével foglalkozott Elżbieta Isakiewicz is, aki közérthető és tetszetős formában írt Sławikról fabularizált dokumentumregényt…”
A mai Sławik-emlékkonferenciát záró Szita Szabolcs professszor, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója hangzotatta: „A lengyel háborús menekültügy, a Lengyel Polgári Bizottság, Henryk Sławik és áldozatkész munkatársainak helytállása, dr. Antall József, Osváth László, Baló Zoltán ezredes, Utassy Loránd vezérkari ezredes, Varga Béla balatonboglári plébános támogató cselekedetei nem mehetnek feledésbe.
Felejthetetlen az összetett, felelős munka és minden áldozat, melyet a magyarországi lengyel emigráció titkos és legális szervezetei kifejtettek. A titkos szervezetek Európa-szerte a Hitler-ellenes akciókhoz, a fegyveres ellenálláshoz kapcsolódtak, a nyílt intézmények a magyarországi lengyel menekültek érdekvédelmét szolgálták…
Tudományos kutatási eredmények bizonyítják, hogy a röviden Lengyel Polgári Bizottságnak nevezett koalíciós testület élén Henryk Sławik szociáldemokrata újságíróval, volt képviselővel igen fontos tevékenységet végzett. A lengyel érdekek megjelenítésétől az emigráció sajtójáig, a könyvkiadástól a titkos szervezetek segítéséig, a futárvonalak, a nemzetközi kapcsolatok fenntartásáig sokféle feladat megoldásán dolgozott. A magyar–lengyel együttműködésben, a magyar nemzet befogadó hagyományaiknak, jó szokásainak és méltóságának megőrzésében, a nehéz viszonyok közötti fejlesztésében nagy érdemeket szerzett a Belügyminisztérium IX. osztályát irányító dr. Antall József, aki emlékiratában a magyar kormányzati magatartást is jellemezte, közben fontos útmutatást hagyott ránk. «A menekültügyben soha semmiféle utasítást nem kaptam a miniszterelnöktől vagy közvetlen főnökömtől, a belügyminisztertől. (…) Pontosan kell értelmeznie az utókornak a körülményeket. A kormányzat Hitler-ellenes, akkori szóval „angolbarát” orientációjú tagjai nem utasítottak a menekültek szöktetésének elősegítésére, erről ritkán és mindig meghatározott beállításban esett szó. Nem adtak utasítást iskolák stb. felállítására, még kevésbé zsidó menekülteknek keresztény iratokkal való ellátására. De éreztem, hogy a miniszter (Keresztes-Fischer Ferenc) mellettem van, élveztem bizalmát.» Mindebből meggyőzően kiviláglik, Sławik és Antall nem egyszer olyan döntéseket hoztak, melyeket a történelmi idők légkörében saját kockázatukra vittek végbe. Számos német tiltakozás, kiadatási követelés, a szorgos nemzetiszocialista besúgók ellenében is tették dolgukat, míg a német Gestapo el nem hurcolta őket.
…A mai konferencia előadói meggyőző adatok és tények sorával, tudományos érveléssel bizonyították, hogy Henryk Sławik történelmi szereplő, kiérdemelte az utókor háláját. Hazaszeretete, elkötelezett humánus helyállása, személyes áldozata további kutatást és megörökítést érdemel…”
(A képeket az Antall család bocsátotta az Infovilág rendelkezésére.)
